Minden évben izgalmas történetekkel készülnek a fővárosi turisták számára a 100 éves épületek a Budapest100 programsorozaton. Sok titkot és élményt rejtenek a falak, ezekről tudhatunk meg többet, idén már hatodik alkalommal.

A Budapest100 egy roppant népszerű civil városi ünneppé nőtte ki magát az első, 2011-es rendezvénye óta. Évente közel 60 helyszínnel, több mint 150 programmal és 20.000 látogatóval büszkélkedhet. Ötletgazdája az OSA Archívum, szervezője pedig a KÉK – Kortárs Építészeti Központ.

A tavaszi programsorozat főszereplője pedig immár testet ölteni látszik, eldőlt ugyanis, hogy a 120 éves pesti Nagykörút lesz a Budapest100 helyszíne április 16-án és 17-én. A nagykörúti épületek koruktól függetlenül csatlakozhatnak a programhoz.

A 120 éves, több városrészen áthaladó útvonal mentén számos kulturális, történelmi, építészet- és várostörténeti emlék található. 2016-ban a Budapest100 nemcsak ezeken vezeti majd végig az érdeklődőket, de megteremti a közös diskurzus lehetőségét is szakmabeliek és civilek között. Az építészek, tájépítészek, urbanisták, az örökségvédelem hívei által szervezett programok lehetőséget kínálnak annak megvitatására, hogy ki milyennek szeretné látni a Nagykörutat. Ezeknek a találkozóknak nem titkolt célja, hogy a szervezők valamelyest hatást gyakoroljanak a döntéshozókra, végre elindítva a régi épületekről és az új szemléletű várostervezésről szóló párbeszédet.

A hangsúlyos szakmai konzultáció és a civil programok mellett a Budapest100 továbbra is fontosnak tartja a házakban megbúvó "magántörténetek" feltárását. A program szeretné segíteni a Nagykörúton élők, a boltosok, a vállalkozók, a bérlők közösségének kialakítását. Ennek érdekében javaslatokat gyűjtenek a körúti üres, elhanyagolt üzlethelyiségek újrahasznosítására és a közlekedési alternatívák (parkolás, biciklis sávok) kérdésében is.

A Budapest100 a lehetőségekre hívja fel a figyelmet, a tiszta, okosan szervezett, barátságos városra, amely értékei ismeretében tudatosan alakítja jövőjét az ott élők bevonásával. Ezért a program jelszava 2016-ban: Nagykörút – újratervezés. Decemberben pedig elkezdődött az Adjuk Össze!

segítségével a Budapest100 közösségi finanszírozási kampánya, amelyen keresztül bárki segítheti a rendezvény megvalósítását.