Élmény

Kicsi ország, kicsi Kína – egy budapesti szubkultúra titkai

Fotó : Juhász Norbert / We Love Budapest
Kicsi ország, kicsi Kína – egy budapesti szubkultúra titkai

A Spektrumon október 10-től új, erősen Budapest-központú dokumentumfilm-sorozat indul. Témájának középpontjában a Kőbányai út Ganz-MÁVAG-telepen működő kereskedelmi központ áll dolgozóival, intézményeivel, izgalmas mindennapjaival. Megtudhatjuk mi az a banángeneráció, fény derül rá, hogy a piacon szerkesztőség, fodrászat, masszázsszalon, énekszakkör is működik. Közelebb kerülünk a kultúrához, mellyel közel 30 éve együtt élünk, mégsem tudtunk róla valós információkat. Eddig.

A Kőbányai úton található józsefvárosi Négy Tigris piac már a múlté – az egykor nyüzsgő konténervárost felszámolták, azonban a szemben lévő Ganz-MÁVAG-telepen továbbra is virágzik a kereskedelem. Mi, budapestiek a legtöbbször autóval vagy tömegközlekedéssel suhanunk el a kis világ előtt, amelyet aligha ismerünk. Tigrismintás pokrócok,  LED-falon villogó almák és robotok, félig csupasz próbababák „csalogatnák” be az érdeklődőt, de annyi szóbeszéd kering a káoszosnak kinéző területről, hogy maximum jóárasított csokoládéért vagy 20-asával csomagolt olcsó cérnazokniért merészkedünk be pár percre.
Sajtótúrán jártunk, ahol másfél óra alatt sikerült eloszlatni kételyeinket, és ha csak instant módon, de kicsit közelebb kerültünk a budapesti kínai kultúrához és közösséghez. Természetesen minden poént nem akartak lelőni, hiszen a Spektrum 4 epizódos sorozata lesz az igazi idegenvezetés. Bár a filmeket már korábban forgatták, igazán aktuális a téma. A nálunk élő kínaiak zöme a rendszerváltást követően érkezett az országba, mivel egy megállapodás nyomán vízummentességet élveztek. A Belügyminisztérium adatai szerint 1991-ben mintegy 27 330 regisztrált kínai állampolgár volt az országban. A kínai államtól ösztönzésként vissza nem térítendő támogatásokat kaptak, ha népszerűsítették a kínai termékeket (ruházattól az elektronikai berendezésekig), így többnyire a letelepedés mellett döntöttek, és új életet kezdtek, leginkább Budapesten és Nyíregyházán.
Kicsi ország, kicsi Kína – egy budapesti szubkultúra titkai
Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
Az integráció megtörtént: elfogadjuk őket, már nem nézünk rájuk úgy, mint „a kínaiakra”, az iskolákban sok a banángenerációból érkezett gyerek, ami, mint megtudtuk, azt jelenti, hogy „kívül sárga, belül fehér”. Rendszeresen eszünk náluk, ők nagyon találékonyan illesztették be gasztronómiájukba a mi paprikás erős szószunkat; magyar keresztneveket választanak, hogy ne kelljen nehezen kiejthető kínai neveken szólítanunk őket. Így simán lehet, hogy a kedvenc büfénkben Tomi szolgál ki, vagy a mosószert Anitától vásároljuk. Természetesen, ahogy a világ minden táján, itt is választottak egy „china town”-t, Budapesten ez lett a régen elhagyatottan álló, mára viszont élettel teli, Ázsia-érzést árasztó gyártelep. Itt élnek, dolgoznak, étkeznek, élik szociális életüket.
Kicsi ország, kicsi Kína – egy budapesti szubkultúra titkai
Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
A nekünk labirintusnak tűnő, rendetlen mini-Kína több ezer dolgozónak az a hely, ahol mindent megtalálnak, ahol ugyanúgy száguldoznak robogókkal, biciklikkel és teherszállító járművekkel, akár odahaza. Egyébként vicces, de a Foursquare ahelyett, hogy piacként vagy Ganz-MÁVAG-telepként észlelné a helyet, „KÍNA – Budapest” néven szerepelteti a listában.
Kicsi ország, kicsi Kína – egy budapesti szubkultúra titkai
Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
Hihetetlen helyszínekkel találkoztunk túránk során. Egy kívülről teljesen szimpla épületnek tűnő egységben több emeletet is hasznosítottak. Míg alul minden földi jóval felszerelt delikátboltot találunk, addig egy külső bejáraton már érezni az átható fokhagymaaromát, mely egy húsos táskákat gyártó „üzemből” érkezik. Az üzem igazából egy szoba: két hölgy készíti szüntelen a valaha szilveszteri csemegeként felszolgált, mára hétköznapi kedvenccé vált töltött tésztabatyukat. A falakon élénk zölddel  díszített, arany keretbe foglalt tájképek és a fontos ünnepeket feltűnően jelölő giccses naptárak. A szürreálisan rózsaszín falak között néhány asztalt találunk. A szoba félreeső részében valaha kozmetika működött – ezt mutatja az utcafronti felirat is, amelyet, ugye, mi nem tudunk elolvasni. Az egyik polcon menóra várakozik(?), de egy kimustrált babakocsira is figyelmesek leszünk. A vizuális tobzódás alatt elkészültek a húsos táskák. Rizsecettel öntöttük le a friss, gőzölgő batyukat, melyeket mind mélyhűtve, mind frissen is megvásárolhatunk. Igen, bárki, aki ismeri a helyet – nem csak a mini-Kínában dolgozók.
Kicsi ország, kicsi Kína – egy budapesti szubkultúra titkai
Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
A batyugyár folyosóján találunk még utazási irodát, újság szerkesztőségét, fodrászatot, masszázsszobát és szabászatot is. Eggyel feljebb pedig énekterem várja a dalolni kívánó kínaiakat. Csodálatos ez az eklektika. Azt pedig még nem is árultuk el, hogy a piac területén működik egy magyar bank kínai alkalmazottakkal. A „Kicsi ország, kicsi Kína” egyik részében szórakozási lehetőségeikről, szabadidejükről, családi életükről is szólnak majd. Lehet például, hogy a telepen találunk éjszaka telt házas karaokediszkót? Vagy titkos majongtermeket?
Kicsi ország, kicsi Kína – egy budapesti szubkultúra titkai
Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
A filmsorozat minden olyan kérdésre válaszol majd, amelyek foglalkoztatnak minket, ám még nem kaptuk meg rájuk az adekvát választ. Hol temetkeznek az itt élő kínaiak? Miért nem látunk idősebb embereket? Mi a helyzet akkor, ha egy banángenerációs fiatal magyar párt választ magának? Személyes sztorikon keresztül felelnek a kérdésekre. Ügyes megoldás, hiszen általánosítás helyett szerethető sorsokat, karaktereket ismerünk meg. A széria egyik kulcsfigurája, Angie is velünk tartott a túrán. A 20 éves lány szebben beszéli a nyelvünket, mint úgy általában a korabeli magyar fiatalok. Nem csoda, hiszen magyar dada nevelte őt, és magyar iskolába járt. A dadákról is mesél majd a sorozat.
Kicsi ország, kicsi Kína – egy budapesti szubkultúra titkai
Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
Ahogy kihagyhatatlan etap a gasztronómia is. Volt szerencsénk a piac legmélyén található, puritánnak mondható, ám autentikus ízekkel operáló étteremben olyan finomságokat megkóstolni, mint a bizarr, fekete színben pompázó száznapos tojás vagy a vékony csíkokra vágott, korianderrel szórt malacfül. Kicsit meredeknek tűnik, de ezek eredeti ízek, valódi kínai fűszerekkel, mellőzvén a „magyarosítást”. A zöldségek ressek, az illatok és ízek intenzívek, semmi sincs lebutítva vagy európai ízléshez igazítva. Angie szerint, ha bennfentesek vagyunk (vagyis inkább, ha kínaiak), egy szimpla büfében is tudnak eredetibb ételeket készíteni nekünk, ha van megfelelő alapanyaguk. Imádnánk, ha az itt megismert ételek lennének az alapértelmezettek.
Szórakoztató és információban gazdag volt a túra, ami után egyből más érzés elmenni a kiterjedt kereskedelmi központ mellett. Alig várjuk az október 10-én induló sorozatot, hogy a még ki nem bontott témákban is kiokosodjunk. Addig pedig lehet, hogy érdemes a témára fogékonyaknak kilátogatni a telepre, szemlélődni egy picit. Előfordulhat, hogy még „ferde szemmel” nézzük a zűrzavart, de a Kicsi ország, kicsi Kína” után biztosan nyitottabbak és értőbbek leszünk a kultúrával kapcsolatosan, mely itt virágzik, tőlünk néhány villamosmegállónyira.