Arcs in disorder: 3 arcs x 4. Ez a neve a legújabb budapesti kültériszobornak, amely a Március 15. téren avattak fel július 16-án. Az óriás - amely szerintünk csillagkapura hasonlít - a bécsi Belvedere Múzeum parkjából érkezett, a járókelők pedig azonnal “használatba” is vették, és elkezdődött az íven fekve napozás, valamint a kihagyhatatlan szelfizés.
A mű a világhírű Bernar
Venet, francia származású képzőművész alkotása, akit a matematika, a természettudományok, illetve a szabálytalan szögek és vonalak inspirálnak leginkább a munkáiban. A Budapesten látható szoborcsoport is követi ezt az irányt, és formabontó megoldásai mellett elég monumentális ahhoz, hogy magára vonja az elhaladók figyelmét: a 3 darab 4 részből álló mű mintegy 8 tonnát nyom.
Az Arcs in disorder: 3 arcs x 4 az Art Market kezdeményezésére jutott el Budapestre. A projekt kiemelt célja, hogy a magyar fővárost Európa legjelentősebb művészeti fővárosai között mutassa be, a 74 éves művész alkotása pedig ebben nyújthat nagy segítséget.
“Budapest Fővárosi Önkormányzata az Art Market Budapest stratégiai partnereként elkötelezett a kortárs képzőművészet minél szélesebb körben történő reprezentálása mellett. Nagy öröm a főváros számára, hogy befogadhatja egy olyan nemzetközi sztárművész alkotását, mint Bernar Venet. A köztéri szobrászatról való gondolkodást végre új irányba indíthatja el egy olyan kortárs mű, amely nem csak formanyelvében progresszív, de a felállítását is feltétlen támogatás kíséri. Remélem, hogy Budapest arculatának meghatározó része lehet a jövőben a város szerepének újragondolása a vizuális kultúra támogatása tekintetében, s még több művész tekintheti majd a magyar fővárost művészete inspiráló közegének” - mondta beszédében Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.
A mesternek egyébként szerte a világon állnak kültériszobrai, munkáit megtekinthetjük többek között Párizsban, Berlinben, Kölnben, Genfben, Tokió, San Francisco, de tekintélyes mennyiségben vannak alkotásai magángyűjteményekben is.