Shopping

Közösségi városfejlesztési projekt indult a neten – Budapest Dialog

Fotó : Budapest Dialog
London Stone Pub, pub

A város mindenkire igen érdekes hatással van: kihozza az emberekből az egész városfejlesztési főosztályt, az ötletek viszont figyelő főleg híján az esetek 100%-ában csak felesleges hőbörgésnek tűnnek. Erre kínál megoldást a Budapest Dialog, amely egy innovációval kapcsolatos olyan platform, ahol bárki elmondhatja, hogy mire lenne igénye a lakókörnyezetében; és ha az ötlete esetleg másokat is érdekel, akkor egy kis szerencsével támogatókat, sőt befektetőket is találhat. Megnéztük, mit tud a projekt.

Nagyon jó lenne egy nyilvános illemhely a Margit híd budai hídfőjénél. De nem ártana az sem, ha lenne egy kutyafuttató a Ludovika térnél. Ilyen és ehhez hasonló lakossági igények meghallgatására és célba juttatására törekszik a Budapest Dialog nevű közösségi-városfejlesztési platform, ahol mindenki hangot adhat a lakókörnyezetével kapcsolatos elképzeléseinek. Ha pedig elég jó a kezdeményezés, akkor akár lehet is belőle valami, hiszen a felvetett ötletekre lehet szavazni, kommentelni, sőt támogatást is adni.

A Dialog egyik nagy dobása, hogy nem csak magánszemélyek játszhatnak, hanem akár cégek is felajánlhatnak dolgokat, amelyekről pedig a lakosok dönthetik el, hogy hol lenne rá a legnagyobb igény.

Fotó: Budapest Dialog
A platform természetesen rendkívül egyszerűen működik: egy Google Maps alapú térképen láthatjuk az éppen megszületés/megfoganás alatt lévő fejlesztéseket, de egy huszáros vágással (regisztráció után) természetesen rátérhetünk akár azonnal a lényegre, ha rákattintunk az oldal tetején található “projekt létrehozása” című menüpontra. A kategória kiválasztása után csupán annyi a dolgunk, hogy feltöltünk egy képet, írunk az ötletünkről néhány hatásos mondatot, majd hátradőlünk, és reméljük a legjobbakat.
Fotó: Budapest Dialog
A legnépszerűbb igények jelenleg padokkal, fákkal, kutyafuttatókkal és szemetesekkel kapcsolatosak, de nagyon megy a tűzcsapra szerelhető ivócsapok ötlete is. Vannak különlegesebb kérések is: egy SZNK nevű felhasználó például egy kulturált kifőzdét hiányol a Böszörményi útra.
Fotó: Budapest Dialog
A Budapest Dialog egy önkormányzati alkalmazott, egy építész és egy informatikus fejéből pattant ki, és a Design Terminál által kiírt Smart City Lab pályázaton lett városi zöld kategóriában nyertes koncepció. A portál 2014-ben a pályázati támogatás segítségével készült el, az első komoly önkormányzati szintű partnerük pedig a Főkert.
Fotó: Budapest Dialog