Egyesek emlékezhetnek még, hogy a hetvenes években neonfényektől tündökölt esténként a város. A Rákóczi út akkor még nem szmogban, inkább neonkavalkádban úszott. Vajon mi lett a világító remekekkel? Hol temetik a neont?
Ma kaján mosollyal megyünk el „a kézimunka” feliratú kiégett neontáblácska mellett az Akácfa utcában, pedig egykor más jelentéssel bírt. A XX. század elején jelentek meg az első neonreklámok a világ nagyvárosaiban. A ’80-as években Budapesten csaknem 2500 fénylő tábla borította be a pesti éjszakát. Mára azonban alig maradt talán 200 darab az utcákon, ezeknek is csak egy töredéke világít.
A szocialista polgár gondolatait nem volt szabad összezavarni ködös üzenetekkel, ezért a reklámok egyértelműek voltak – a menzát például egy sült csirke ikon jelölte, az italozót pedig pohárka vagy pincérlány. A látványos logók a rendszerváltás idején kezdtek eltűnni az utcákról. Az állami vállalatok magánkézbe kerültek, és az új üzletek számára az elavult táblák feleslegessé váltak.
Könnyeket csal
A kézzel hajlított fémreklámok nagy része a kukában landolt, de néhányat azért sikerült megmenteni. Az Elektrotechnikai Múzeum ugyanis 20 darabot restaurált, és a 2005-ös Múzeumok Éjszakáján a nagyközönség is megcsodálhatta eredeti pompájukban az egykori reklámokat. A kezdeményezés egyébként egy Neonon néven futó, neonmentő csoport jóvoltából valósulhatott meg. Az akciót jelentős média-hype kísérte, hatására kapásból egy tucat neont hivatalosan is műemlékké nyilvánítottak. A végső vízió egy Neon Múzeum lenne, ez azonban pénzhiány miatt még várat magára.
A múzeum belső udvarában még mindig kint lógnak a fémremekek, azonban csak évente egyszer, a Múzeumok Éjszakáján világítják ki ezeket. Így megtisztelve érezhettük magunkat, hogy látogatásunk alkalmából felkapcsolták a fényeket .
„A rendszerváltás előtti felnőtt generációnak az „Estike”, az „Omnia” vagy a „vegyesbolt” felirat egy fél világot idéz meg. Láttam olyanokat is, akik elsírják magukat a látványtól” – mesélte Kovács Endre , a múzeum biztonsági őre.
„A rendszerváltás előtti felnőtt generációnak az „Estike”, az „Omnia” vagy a „vegyesbolt” felirat egy fél világot idéz meg. Láttam olyanokat is, akik elsírják magukat a látványtól” – mesélte Kovács Endre , a múzeum biztonsági őre.
Neontemető
Lemerészkedve a pincébe, főként rozsdahalmokkal találkoztunk, de azért egy-két tábla még felismerhető. Találkoztunk foszladozó szerencsejáték-figura tetemekkel, de viharvert Skála és CorvinÁruház táblával is. A neonok legyártása egyébként nem volt időigényes feladat: a fémtáblákat sablon alapján vágták ki, és vékony csöveket applikáltak rájuk, amelyeket színes gázzal töltöttek meg. Érdekesség, hogy téves mindegyik színre a neon elnevezés használata, valójában csak a piros fényű gázt hívják így a vegyészek.
Párizsban, Londonban és a többi nyugati nagyvárosban általában megőrzik és restaurálják ezeket az iparművészeti emlékeket , és ki is állítják őket. Hazánkban azonban a legtöbben nem látnak értéket az ósdi fémtáblákban:
az épületek felújításánál gyakran leverikés kidobják a neonokat a munkások. Pedig a múzeum bármelyik leselejtezett darabot befogadja, ám ezek közül csak kevés restaurálására van kapacitás. A legtöbb darab pedig a pincében rostokol, várván az újabb tündöklést.
