A pesti oldalon található vendéglátó ipari egységek megnyitásának átlagos sebességével szemben Budának esélye sincs a versenyben, viszont éppen ezért, ha valami új nyílik a Duna bal oldalán, akkor az bizony lényeges hír. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy beszámoljunk róla: december 4-én megszületett a Fióka, ez az igényes evős-borozós hely, amely sok jó megoldást kínál a “hová menjünk Budán” problémára. A helyet pestieknek is ajánljuk.

Etet, itat, inspirál

A Majorka közvetlen szomszédságában nyílt FiókaPestről nézve ugyan megközelíthetetlennek látszik, de tömegközlekedéssel az odajutáshoz a Nyugati pályaudvartól nettó 30 perc éppen elegendő. A Városmajor sarkán lévő barátságos téglaépület tökéletesen beleillik a vadregényes környezetbe, kihangsúlyozva ezzel a budai állampolgárságot.

A bisztró-pub-bár hibrid belseje is hasonlóan vegyes hangulatot áraszt: az “L” alakú helyiség egyik szára fehér abroszos étteremre hajaz, a másik, a terítetlen, bárszékekkel berendezett rész pedig - kiegészülve a bárpulttal - inkább az iszogatáshoz adja meg az alaphangulatot, ami persze nem zárja ki a megéhezést, és az ebből adódó hirtelen ételrendelést.

A dizájn mindkét szekció esetében a letisztultság és a szögletesség jegyében áll, a hangulat pedig kicsit egy hegyi fogadóra emlékeztet. Ez valószínűleg már elég lenne Goethe-nek ahhoz, hogy mint Ilmenauban, ide is felfirkálja “Über allen Gipfeln” kezdetű versét (például a mosdó egyik falára), annak ellenére, hogy a Fiókát nem magaslatra építették.

Fontos kiemelni még, hogy az ebédre/vacsorára „kijelölt” rész legdominánsabb falfelülete borraktárként is funkcionál: itt - az ország minden hazai borvidékét magába foglaló - gondosan összeválogatott italválasztékot láthat a vendég. Amit rendelünk, az erről a polcról érkezik az asztalhoz, sőt a főzéshez felhasznált italok ugyancsak innen kerülnek a konyhába.A gasztrofészek

A Fióka magas szinten műveli az étlekészítés ősi mesterségét, amire a hely neve egyébként burkoltan utalni is próbál. Hogyan? A válasz egyszerű: a madárfiókák semmi mást nem csinálnak, csak esznek, és ezt itt előszeretettel tanácsolják a vendégeknek is. Az ornitológia és a gasztronómia e találkozási pontján azonban szerencsére nem úgy működik az étkeztetés, mint egy madárfészekben: az ételeket profin, odafigyelve készítik, nem pedig nyersen, félig megemésztve töltik a szánkba. Ennek örülünk.

Az ételválaszték egyébként két részből áll: egy viszonylag fix, bár nem Szentírásnak tekintett étlapból és egy táblára írt menüből. A kettőnek sok metszéspontja van, az utóbbi viszont alapanyagok és igények szerint akármikor változhat. A nagyrészben hús alapú ételek között olyanok szerepelnek, mint a vörösboros marhapofa pörkölt, vecsési savanyúsággal ( 2900 Ft), szarvascomb vadasan, zelleres zsemleszufléval (2800 Ft), kapros malacraguleves (1100 Ft), pácolt szarvas, sonka mézes fügével (1600 Ft), vagy tatár beefsteak ( 2700 Ft).

Természetesen minden ételhez megfelelő bor kínálnak például a sós karamell szelet + görög joghurthoz (900 Ft) Kovács Nimród Chardonnay-ja (7200 Ft), a rozé kacsa + aszalt szilvás káposztás rétes kombóhoz (3300 Ft) az Eszterbauer Borászat Kadarkája (4000 Ft/ üveg) illik a legjobban. Jó hír, hogy a borokat elvitelre is lehet kérni.

Külön kiemelnénk a “Sör, bor mellé” részt az étlapon, ahol olyan iszogatáshoz való sznekkek vannak, mint az olivakrém házi ciabattával (900 Ft), vagy a baconbe tekert chilis datolya grillezve (900 Ft). Az olivakrémet egyébként ki is próbáltuk, és azóta is rendszeresen gondolunk rá.
WEB
Facebook
Cím: 1122 Budapest, Városmajor utca 75.