Egy avatatlan szemlélő számára furcsának tűnhet, hogy a plakátok között kincsek rejtőznek, amelyek ráadásul egy adott korszak művészeti, szellemi és politikai irányzatairól is részletes képet tárnak elénk. Persze ez nem feltétlenül az egyén hibája, hiszen a plakátkészítés ma már sokkal inkább ipar, semmint művészet, így nem meglepő, hogy a kreativitást és az egyediséget feláldozták a villamosmegállokba való marketinglózungok oltárán. Azonban a régi szép idők nem váltak köddé, és a Budapest Poster Gallerynek hála a plakátokon megelevenedő múltat akár haza is vihetjük. A plakáttörténelem fénykoraiban Várkonyi Ádám vezényletével kalandoztunk.
Adódik a kérdés: hogy lesz valakiből plakátkereskedő? Annak ellenére, hogy a plakáttudományok doktoraként aposztrofálható Várkonyi Ádám a Corvinuson diplomázott, korántsem beszélhetünk kényszerpályáról, hiszen ez szerelem volt első látásra. A sorsdöntő első pillantásra egy aukción került sor, onnan pedig viszonylag egyenes út vezetett a korábban Plakátboltként ismert Budapest Poster Gallery megalapításához.A galériának egy Falk Miksa utcai bérház hatodik emeletén található, napfényben fürdő műteremlakás ad otthont, amelynek küszöbét átlépve több okból is úgy éreztük, hogy egy időkapun sétáltunk át, és a béke nosztalgikus szigetére teleportáltunk.
Az okok közül a kézenfekvőbbet nem nehéz kitalálni (értsd: letűnt korok mementóiként funkcionáló plakátok), bár a kevésbé egyértelműek kiderítéséhez sincs szükség Sherlock Holmes-i képességekre, elég csak szippantani egyet a Kossuth téri felújítások porfelhőiből, vagy épp belehallgatni a feltúrt Falk Miksa utcát karistoló markolók koncertjébe.Esztétikus propaganda
A huszadik század egészén átívelő, páratlan kollekció a veterán gyűjtők mellett laikusoknak, anekdotavadászoknak és művészettörténészeknek egyaránt tartogat érdekességeket. Akárcsak a legtöbb (közérthető) műalkotás – legyen szó lemezről, képregényről, vagy mondjuk versről -, a plakát is egy összetett entitás, amellyel bepillantást nyerhetünk a keletkezési kontextus korszellemébe, társadalmába, illetve különböző szokásaiba. Ez kiváltképp igaz az elnyomó rendszerek és a háborús évek propagandaplakátjaira, amelyek közül kiemelkednek Bíró Mihály századeleji, stílusteremtő művei.
Apropó Bíró Mihály: a politikai plakátművészet atyja könnyedebb műfajokban is kipróbálta magát, és a Budapest Poster Gallery-gyűjtemény egyik ékköve - a legendás Nyugat folyóiratot hirdető reklámplakát – szintén az ő nevéhez fűződik. A múlt század hajnalán aktív plakátpiktorok közül érdemes még megemlíteni az éjszakai életben járatos Faragó Gézát, aki a tipikus pesti dorbézolók mellett időnként saját karikatúráját is vászonra vitte. Ha már vászon, természetesen filmplakátokból sincs hiány a Falk Miksa utcai mappákban, de a lélegzetelállító esztétikai élményért, valamint a regénybe illő történetekkel tarkított időutazásért a fent említett plakátzsánerekben tanácsos kirándulást tenni.
A végére néhány szó a sárba mártott plakátnál is piszkosabb anyagiakról: a határ ezúttal is a csillagos szmogtól homályos ég, az árat számtalan tényező – ritkaság mértéke, állapot, kor – befolyásolja. A vevők jelentős hányada külföldi, ami a magyar átlagkereset fényében a legkevésbé sem sokkoló, ám a vásárlás nem kényszer, és egy alapos Budapest Poster Gallery-beli terepszemle minden művészetkedvelőnek kötelező.
