Szórakozás

WNDRLND – Művésztelep másképp

Fotó : Szurcsik Erika
WNDRLND - Művésztelep másképp

Budapest romkocsma-nagyhatalmi státuszából adódóan a városi éjszaka veteránjainak nehéz újat mutatni a stílusosan lepukkant bárok műfajában. Azonban a Margitszigeten pénteken megnyíló, a Holdudvar tőszomszédságában található WNDRLND mind design, mind pedig tartalom terén formabontó kezdeményezés. A kortárs képzőművészekre kihegyezett koncepció párhuzamos valóságában Bosznai Tibor tulajdonossal és Nádudvari Noémi művészeti vezetővel, míg a pszichedelikus enteriőr álomvilágában Babos Bertalan Zsili polihisztorral kalandoztunk.

Tiszteletben tartva a kronológiai sorrendet, kezdjük az elején, vagyis a koncepció gyökereinél. Mivel a formabontó és a hiánypótló rokonfogalmak, nem meglepő, hogy a WNDRLND olyan árnyalatokkal egészíti ki az egyre színesebb budapesti szórakozóhely-palettát, amelyre – a zárójelbe tett kultúra és a kapcsolat-centrikus művészeti élet tükrében – égető szükség mutatkozott.
Külföldi (kiváltképp londoni) példákból kiindulva, ahol az urban art, a street art és nagy általánosságban a képzőművészet hangsúlyosabb szerephez jut a mindennapi életben; valamint a művészetek és a vendéglátás mindeddig példa nélküli házasságára alapozva született meg a WNDRLND. Küldetésük lényege – a minőségi, etikus vendéglátás mellett -, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a karakteres, egyedi stílussal büszkélkedő, nagyobb nyilvánosságot érdemlő alkotóknak; és ezzel párhuzamosan az, hogy bepillantást engedjenek a művészek személyre szabott univerzumaiba, eloszlatva a velük szemben táplált előítéleteket.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest
Személyes hetek

A fent ismertetett koncepciót a WNDRLND karmesterei az egyre elhasználtabbá váló klasszikus kiállításelemek mellőzésével valósítják meg, ráadásul mindezt kiadós adag személyességgel fűszerezik. A felkért művészek (a teljesség igényével: Ál Tamás, Babos Bertalan Zsili, Bakó Tamás, Baranyai András, Bradák Balázs, Breakone, Berinkey Katalin, Farkas Kata, Fridvalszki Márk, Hegyháti Emese, Jánosi Anna, Juhász Balázs, Mondik Noémi, Moravszki Kata, Mr. Zero, Szabó-Lencz Péter, Szabó Balázs Lobot, Szőke Gáspár, Szurcsik Erika) nem csupán alkotásaikkal veszik birtokba egy-egy hétre a kreativitás margitszigeti bölcsőjét, tudniillik a menüt, a programokat, a workshopokat, továbbá a zenei felhozatalt is saját ízlésük szerint alakítják.

A gasztronómiai profil a kerti bulik és a bográcsozások hangulatát idézi, és az egytálételek mellett a különféle feltétekkel tálalt tortilla-variációkra fókuszál. Kajafronton nem pusztán az éppen műsoron lévő művész preferenciáira finomhangolt menü garantálja a változatosságot, hanem az egymást havonta váltó séfek is – elsőként Bernát Dániel András veszi birtokba a nyitott konyhát.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest
A látszat nem csal

grafikai arculat – amely Jani Dániel fantáziáját és szakértelmét dicséri – kialakítása során szintúgy a személyes hangvételre, és ebből adódóan a felkért művészek előtérbe helyezésére törekedtek. A WNDRLND beharangozását szolgáló kampány egyik legfontosabb komponense a flyer tervező pályázat volt, amely kiválóan harmonizált a célként kitűzött befogadó, közösségteremtő attitűddel. A beérkezett művekre facebookon szavazhatott a nagyközönség, a versenyből végül Szurcsik Erika került ki győztesen; a nyertes alkotás óriásplakát méretben megtekinthető a Nagy Diófa utcában.
WNDRLND bohém szellemiségével összhangban lévő enteriőr a számtalan budapesti kultúrlokál (ezúttal a teljesség igénye nélkül: SzatyorCsendesPúder) belső terét jegyző Babos Bertalan Zsili megelevenedett látomásaiból áll. Az új anyagok teljes mellőzésével, a Zsili saját gyűjteményéből származó, esetleg lomtalanításokról összegyűjtött, netán az építkezés során talált elemekből életre keltett, provokatív (lásd a kirakatbábu-csillárt) installációk a gondolatserkentés, a távoli asszociációk malmára hajtják a vizet; és inspiráló, a valóság elől művészi menedéket nyújtó közeget teremtenek. A térrendezésnél a cél a korábban már említett közösségteremtés volt, hogy az asztalok közelsége beszélgetések és potenciális együttműködések táptalajaként szolgáljon. Ami a közeljövőt illeti, a WNDRLND első két hete Zsili jegyében telik majd, míg a holnap este kilenckor kezdődő nyitóbanzájon a hangfalak teljesítményét Oltai Kata és Vida Vera iTunes OKJ repertoárja, Dictator& Hussar, továbbá Popbitch&Tmx teszteli, a VJ-i feladatokat pedig FLUX látja el.
Fotó: Balkányi László - We Love Budapest