Négy újabb hellyel bővült a Time Out Market Budapest kínálata, összesen 11 étterem és gasztronómiai koncepció képviselteti magát a néhány hét múlva megnyíló gasztropiacon, a nemrég felújított Corvin Palace-ban.

Az első bejelentésből kiderült, hogy a Szaletly, a 101Bistro, a Pingrumba, valamint az Anyukám Mondta is megtalálható lesz a Time Out Market Budapesten, a második listában a CANTEEN by Pesti István, a Casa Christa, a Tuning Burger, a Bigfish és a Wines of Hungary kitelepülése szerepelt, most pedig újabb nevekkel lett teljes a lista.

A M′EAT by Rácz Jenő, a LIRA by Essência Restaurant, a Hai Nam Pho és az Absolut csatlakozása mellett a Time Out Market Budapest nyitásának hivatalos időpontjára is fény derült: szeptember 20-án 11:30-tól várják a gasztrorajongó látogatókat a Blaha Lujza téren. A gasztropiac ekkortól kezdve mindennap 11:30 és 23:30 között tart majd nyitva.

Rácz Jenő séf áll a M′EAT – antipasti & grill koncepció mögött, amely spanyol és portugál tapasbárok könnyed, pezsgő hangulatából merít inspirációt, miközben a legkiválóbb magyar felvágottakat és sajtokat kínálja. Az étlap középpontjában válogatott magyar húsáruk, kézműves sonkák és szalámik állnak, amelyeket a helyszínen frissen szeletelnek. A választékban olyan különlegességek is helyet kapnak majd, mint a házi készítésű pástétom vagy a főtt libamáj házi lekvárral és friss brióssal.

LIRA by Essência Restaurant a budapesti Michelin-csillagos Essência csapatának új koncepciója, amely a letisztult, karakteres ízekre és a minőségi alapanyagokra épít. A Tiago Sabarigo séf és Miguel Diniz sous-chef nevéhez fűződő LIRA azokat a vendégeket szólítja meg, akik közvetlenebb, de igényes formában szeretnének találkozni a magas szintű gasztronómiával.

A világ egyik legismertebb prémium-italmárkája, az Absolut Vodka új formában mutatkozik be: a jellegzetes Absolut-ízvilágot ezentúl saját koktélbárján keresztül is megismerhetik az érdeklődők a Time Out Market Budapest falai között. Az Absolut Bar a márka Born to Mix filozófiáját hozza el, amely az emberek, az ötletek, a kultúrák és természetesen a koktélok találkozását ünnepli.

A Time Out Market Budapest egész évben változatos kulturális programokat és eseményeket is kínál majd: koncertek, előadások és színes aktivitások mutatják be a helyi tehetségeket hétről hétre. Hétfőnként élő zongoraestek a Magyar Bárzongoristák Egyesülete és a Roland zongora szervezésében, kedden és szombaton jazzkoncertek a Paloznaki Jazzpiknik szervezésében, szerdán és pénteken intimebb hangulatú fellépések szórakoztatják a közönséget a Banana Records szervezésében, míg csütörtökönként DJ-szettek gondoskodnak a hangulatról a Budai House Clique jóvoltából. Vasárnaponként a családoké a főszerep, külön programokkal a gyerekeknek. A heti kínálatot havonta egy nagyszabású koncert teszi még izgalmasabbá.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék