A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertje

Nemrégiben vettünk részt egy szakvezetésen a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertjében, amely 2014-ben újult meg teljesen, most pedig új, izgalmas táblákkal várják a látogatókat. A Hopp Ferenc optikus és világutazó egykori otthonában kialakított múzeum körül egy rejtélyes, egzotikus, orientalizáló kertet találunk, amit a múzeum nyitvatartási idejében látogathatunk. Május 1-ig egy kiállítás előkészítése miatt ugyan zárva tartanak, azonban vezetéssel ekkor is bepillanthatunk ebbe az egzotikus környezetbe, ahol a különleges növények mellett szobrok, holdkapu és más keleti tárgyak miatt úgy érezhetjük, mintha hosszú ázsiai utazásra indultunk volna.
További infók itt
A Szépművészeti Múzeum kertje

Tavaly nyílt meg a Szépművészeti Múzeum Ión udvarán az a rendhagyó állandó kiállítás, amely a régi festményeken, műtárgyakon látható árnyas kolostorkerteket és az ezekben található növényeket idézi meg. Ezek a helyek régen nemcsak az imádságra, elmélyülésre szolgáltak, kialakításuk szimbolikus jelentést is hordozott, az itt élt növényeket pedig élelmezési, gyógyászati és egyéb célokra használták. Jelenleg pipitér, körömvirág és hagymafélék idézik meg a középkori kertet és a növényekről alkotott tudást, bemutatva a korabeli kultúra kevéssé ismert szeletét. A kert bármelyik múzeumi belépőjeggyel, az intézmény nyitvatartási idejében látogatható.
További infók itt
A Brody House udvara

Mivel a Palotanegyed és környéke nem bővelkedik kertekben, nagyon is megbecsülik a rendelkezésre álló lehetőségeket, elég csak a Nemzeti Múzeumot körülölelő zöld környezetre, a MÉSZ-székház udvarára vagy a Károlyi-kertre gondolni. Mi egy másik rejtett kincsre hívnánk fel a figyelmet, a Brody House picinyke udvarára. Tavaly adtunk hírt arról, hogy a Múzeumkertre néző ház titkos udvarán a város egyik legjobb török reggelijével is várnak bennünket, ami különösen jól fog esni a repkénnyel befuttatott, zöld falak között.
További infók itt
A Longtermhandstand galéria kertje

A Mészáros utcai egykori villában berendezett galéria szerintünk a város egyik legjobb hangulatú helyszíne. A falak odabent azonnal mesélni kezdenek, a galéria működtetői pedig nem törekedtek arra, hogy elfedjék a múltat, így a környezet egészen sajátos kontextust alkot a műtárgyak köré. Április végén nyílik az új, Call Your Mom című kiállítás, olyan alkotók műveivel, mint OMARA, Benczúr Emese, Brückner János vagy Szombat Éva. A villának egy rendkívül vadregényes, madárcsicsergős hátsó kertje is van, ami szerves része a benti vizuális élményeknek, érdemes itt megpihenni a látogatás után. A helyszín szerdától péntekig 17 és 20 óra között látogatható.
További infók itt
Titkos török kert a Várban

A Vár Budára néző oldalán, a Stöckl-lépcső közelében találjuk a város teljesen ingyenesen látogatható, nyugodt török kertjét. A fügefákkal, rózsákkal, birsalmákkal beültetett aprócska park a turistáktól zsúfolt környék egyik legnyugodtabb pontja, a mór mintás díszkút, a Karakas pasa tornyának látványa és a buja zöld környezet miatt pedig úgy érezhetjük magunkat, mintha valahol sokkal keletebbre pihennénk.
További infók itt
(Borítókép: Ladóczki Balázs – We Love Budapest)