Keresés EN

Ez is érdekelheti

Szabadidő

Sem sárkányok, sem koboldok nem lakják, csak télen a denevérek – A Szopláki-ördöglyuk

A misztikus nevű, különleges barlangrendszer egy sziklafal tövében nyílik, a Pilisszentkeresztről a Két-bükkfa-nyereg felé vezető turistaút mellett.

Szabadidő

10 izgalmas márciusi program 1500 forint alatt

Az a közös ezekben a márciusi programokban, hogy nem kell a zsebünk mélyére nyúlni a jegyárakért, mindegyik belefér egy maximum 1500 forintos keretbe!

Szabadidő

6 nemrég elkészült park, ahová ősszel is jólesik kiülni

Mivel az utóbbi években a városlakók újra felfedezték maguknak a természetet és a parkokat, így nem véletlen, hogy Budapesten is nagy hangsúlyt kaptak a zöldfejlesztések. Ennek köszönhetően nemcsak újabb parkokkal és zöldfelületekkel gazdagodott a város, de az olyan elhanyagolt területek rehabilitációjának is örülhetünk, mint Pünkösdfürdő vagy a Népliget. Összegyűjtöttük az elmúlt 1-2 év parkfejlesztéseit, de persze van még jó néhány beharangozott is, amelyek megvalósulásának nagyon örülnénk.

1/6

Pünkösdfürdő Park

A 7 hektáros Pünkösdfürdő Park a Főkert ökológiai szemléletű mintaparkja a Duna partján, ahol egyaránt találunk az ország különböző élőhelyeit bemutató tanösvényt, fából készült játszóteret, sportpályákat, pihenőparkot és egy kutyáknak való akadálypályát is. Erre az óbudai területre eredetileg sportpályákat és gumiburkolatú felületeket terveztek, de a lakosság és a Főváros közös gondolkodásának eredménye végül egy rengeteg fával, cserjével és a legkülönfélébb virágokkal meg évelőkkel teli zöld oázis lett, ami nemcsak a pihenést, de az edukációt is szolgálja.

2/6

Thurzó park

Tavasszal készült el a Visegrádi, az Ipoly, a Hegedűs Gyula és a Thurzó utca találkozásánál, egy murvás parkoló helyén ez az ökojellegű, egyedi tervezésű közpark, ahol rekreációs funkciókkal és okosváros-szolgáltatásokkal is találkozunk. A terület 80%-át most növényzet borítja, összesen 77 fát és számos cserjét ültettek, amelyek között van füge, gránátalma, rododendron, örökzöldek és évelők is. Jó idő esetén függőágyakban, napozóágyakon és piknikasztaloknál pihenhetünk, de a Thurzó parkban van ivókút, palacktöltő, madáritató-csobogó, párásító szikla és csobogó is, sőt a bringásoknak még egy szervizpont is rendelkezésre áll.

3/6

Vizafogó ökopark

Egyértelműen az egyik kedvenc új parkunk a XIII. kerület ökoparkja a Vizafogó-lakótelepen, ugyanis itt egy valamikori ipari területet alakítottak át városi dzsungellé. A Vizafogó ökopark egy nagyjából egyhektáros terület, ahol van mesterséges tó, rajta kis stég és egy bisztró, rekreációs funkciók és rengeteg növény is. A park helyén eredetileg ipari rendezővágányok voltak, az elhagyott területet pedig eredetileg beépítésre szánták, de mindenki örömére végül egy park valósult meg itt. Ezt úgy tervezték meg, hogy a lehulló csapadékot elvezetik a zöldfelületek irányába, míg a pavilon tetőfelületéről a tóba folyik a víz, amivel pótolják a párolgási veszteséget.

4/6

Bástya park

A Bástya utcában egy ideje már nem parkoló és építési terület fogadja az arra járókat, hanem egy rendezett park, ahol a fákon és a füves területen túl olyan izgalmakat találunk, mint a gyilokjáró, a kilátópont vagy a sportpálya. Érdekesség, hogy a Bástya parkban található a pesti városfal legnagyobb hosszúságban megmaradt része, ráadásul újraépítették a valamikori védőfolyosót, így bármikor felsétálhatunk a régi városfalra. Nemcsak rekreációra szuper ez a hely, de a gyerekek még egy régészeti tematikájú homokozóban is kutakodhatnak.

5/6

Újpesti Főtér-park

Noha még nincs teljesen kész, szerintünk viszont már most megéri írni róla: hamarosan elkészül az újpesti Főtér-park a Szent István téren, ahol 9000 négyzetméter újul meg. A piac előtti téren száznál is több fát ültettek el, de lesznek színes virágok és cserjék, valamint 5000 négyzetméternyi füves terület is, ahol szépen kialakított parki utakon sétálgathatunk. Aki viszont feltöltődésre vagy egy kis pihenésre vágyik, az is nyugodtan üldögélhet majd itt a padokon és a közösségi részeken. Szerintünk már most hangulatos az új park, de kíváncsian várjuk, milyen lesz majd akkor, amikor a most még picinek számító fák erőre kapnak és nagy lombot növesztenek.

6/6

Városkapu-park

Úgy tűnik, az idei ősz a parkok átadásával telik Újpesten, ugyanis hamarosan elkészül a Városkapu-park is. A park területén eredetileg régi, leromlott állapotú épületek voltak, ezeket elbontották, a helyszínt kipucolták, és a helyére cserjék, virágok, fák és sétányok kerültek. De lesznek itt sakkasztalok, pingpongasztalok, padok és kerékpártámaszok is.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Szabadidő

Kiscelli To Go – Lajta Béla 150

A Kiscelli Múzeum négyalkalmas városi sétasorozat negyedik, egyben utolsó megállója a Rákóczi út és a Vas utca Lajta Béla által tervezett épületei: az egykori Budapest-Erzsébetvárosi Bank Székháza, ma a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és a Vasedény épülete valamint a Vas utcai egykori Főváros VIII. kerületi felső kereskedelmi iskola, ma Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Széchenyi István Kereskedelmi Technikum épülete.

Szabadidő

A Buitenzorg-lak kertje nyomában

Március 8-án egy különleges sétán zarándokolhatjuk végig a kertben látható, szuvenírként hazahozott vagy utólag megrendelt keleti műtárgyakat, megismerve az Ázsiában őshonos növényeket, a kínai és japánkerti elemeket.

Szabadidő

Így cicáztunk régen Budapesten – Kedvenc képeink a Fortepanról

Legyen szó aranyos házi cicusokról, a macskakiállítás szépségeiről vagy éppen metrón utazó cicákról, a Fortepan bővelkedik a jobbnál jobb képekben.

Neked ajánlott

A