Március 15-e arra is jó alkalom, hogy egy nappal többet programozzunk, hisz ilyenkor a napot – jelen esetben a hosszú hétvégét – sokszor pihenéssel és kikapcsolódással töltjük.
Egy háromnapos hosszú hétvége azért is jó, mert rengetegen használják ki ezt az időt arra, hogy elutazzanak, ráadásul már csütörtök délután vagy este. Persze érkeznek ilyenkor a fővárosba turisták, és nemcsak külföldről, hanem belföldről is, de azért némiképp mégis kiürül a város, és ha nem szeretnénk hivatalos meg félhivatalos, pártok és civil szervezetek által szervezett rendezvényeken részt venni, bőven találunk lehetőséget a programozásra. Kicsit behozhatjuk magunkat ezen a téren. Adunk hozzá pár remek tippet is!
Kiránduljunk Budaörsre!
Bár Budaörs önálló település, mégis olyan, mintha a főváros része lenne. A XI. kerületből sima kék busszal is pikk-pakk ott lehet lenni, úgyhogy igazán nem lehet azt mondani: Budaörs nehezen megközelíthető. Egy ide tervezett kirándulás március 15-re simán beütemezhető, jó ötlet. A Budaörs fölött magasodó Kő-hegy tökéletes célpont. Az odavezető, szűk utcácskákból álló út, a présházakból kialakított, cuki lakóházak megágyaznak a hangulatnak, amire a hegytető teszi fel a koronát a sziklaóriásokkal, a helyes kis kápolnával meg az elénk terülő panorámával. Aztán pedig kajálhatunk egy jót a Budaörs főutcáján található, barátságos miliőt és nagyszerűen elkészített, egyszerű ételeket kínáló Rutinban, ami szerintünk nagyon jó kis hely, bátran ajánljuk mindenkinek.
Haladjunk Harry Potter nyomában!
Na nem szó szerint, hisz a kis varázslótanonc kitalált személy, így soha nem járhatott Budapest utcáin, mi viszont járhatunk a nyomában, feltéve, hogy megtaláljuk hozzá a megfelelő nézőpontot vagy koncepciót. Nekünk pedig van egy: a főváros tele van olyan épülettel, melyek simán lehetnének a Potter-regények helyszínei, sőt kicsit csodálkozunk is rajta, hogy nem ezekben forgatták az egyes mozifilmek jeleneteit. Kiadós, egész napra szóló sétánk során sorra végigjárhatjuk ezeket a házakat, ehhez pedig segítséget is tudunk nyújtani egy cikk formájában, amiben Budapest Harry Potter-házait gyűjtöttük össze.
Bringázzunk a Duna mentén!
Mivel hétvégén már egészen jó idő várható, érdemes lesz kerékpárra pattanni és tekerni egy jót. Kiváló szezonnyitó bringázás lehet Váctól eltekerni Szobig, szinte végig a Duna mellett. Ráadásul csupa festői település (például Kismaros, Nagymaros, Zebegény) mellett haladunk el, ahol megállhatunk pihenni, inni egy üdítőt, kávét vagy teát, vagy kajálhatunk egyet, hisz kell a tekeréshez az energia is. Kiváló kis tavaszi kaland keveredhet a dologból, pláne, ha nem is egy napot tolunk le így, hanem kettőt, és akkor megalhatunk valamelyik említett településen.
Múzeumozzunk!
A kultúrára fordított idő legalább olyan hasznos, mint amikor mozgunk, és március 15-ét rászánhatjuk arra is, hogy megnézünk pár kiállítást. Már csak azért is, mert a nemzeti ünnepeken, mint azt nemrég meg is írtuk, ingyenesek a múzeumok. A Nagymező utcában két olyan kiállítótér is található, ami a fotográfiával foglalkozik: az egyik a Mai Manó Ház, a másik pedig a Robert Capa Központ. Utóbbiban érdemes megnézni a tavaly megnyitott, a hely névadója előtt tisztelgő állandó kiállítást, előbbiben pedig melegen ajánljuk a párban dolgozó francia fotósok, Elsa Parra és Johanna Benaïnous David Lynchet (is) idéző kiállítását, illetve a Zohar Studios különleges, az 1860-as évekből származó képeit, ezeket már csak azért is, mert napokon belül zárnak (március 18-ig tekinthetők meg). Ha viszont újabb tárlatokat néznénk, akkor ajánljuk a Műcsarnok most megnyitott kiállításait: Benkő Imre fotósét és Szurcsik József festőét, mindkettő összefoglaló jellegű életmű-kiállítás. És ha már a Műcsarnokban vagyunk, akkor a mögötte lévő Magyar Zene Házába is átugorhatunk, ahol március 13-án nyit Bozi Tibor fotós pop-up kiállítása az épület előcsarnokában és közönségtereiben: az elmúlt évtizedekben világhíres énekesekről és zenészekről (Beyoncétól kezdve Björkön át a Beastie Boysig) készített portréit tekinthetjük meg.
Irány a falu!
Mint megírtuk nem olyan régen, március első hétvégéje óta már látogatható Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma, a Szentendrei Skanzen, aminek 75 hektáros területét sétálójeggyel járhatjuk be. Március 15-én huszárnapot is tartanak a múzeumban, ahol már nemcsak a határon belüli tájegységek vidéki romantikájával és múltjával ismerkedhetünk meg, hanem néhány határon túlival is. Időben és térben is utazunk a Skanzenben, miközben ugyanott vagyunk, és ugyanakkor, na de ennyire jó hely ez a hely!
Fürdőztessünk testet-lelket!
Menjünk fürdőbe, ússzunk, áztassuk magunkat különböző hőfokú vizekkel teli medencékben, és persze szaunázzunk meg üljünk be a gőzben is. Budapesten jobbnál jobb fürdők vannak, klasszikus törökfürdők meg békebeli, monarchiás hangulatúak, és vannak modern újak is, illetve mindezek mixtúrái. Mi most Zugló rejtett kincsét, a Paskál fürdőt ajánljuk, ami félig fedett, félig nyitott, és minden van benne, mi testnek ingere. Kedvencünk a szabad ég alatt két merülőmedence, az egyikben tűzforró, a másikban jéghideg víz van, tökéletes a vérkeringés edzésben tartására. Fürdő után pedig menjünk moziba, nézzünk meg egy nem túl hosszú, de okos és szellemes filmet, ami rólunk szól, mindezt szeretettel és remek humorral teszi: Hajdu Szabolcs új filmje, a saját színdarabjából készült Kálmán-nap éppen ilyen, és március 14-től játsszák a mozik.