Noha a december már megérkezett, a havas téli csodavilág még várat magára egy picit, de amíg a puha hóesés megérkezik a városba, már bőven elindulhatunk a karácsonyi ajándékokat beszerző körutunkra – főleg azért, hogy ne essünk bele az utolsó utáni pillanat pánikvásárlásaiba. Összeszedtünk nektek pár olyan karácsonyi vásárt, ahol a klasszik forralt bor, puncs, bőrdíszműáruk és a sokadalom helyett valami egészen másba vethetitek bele magatokat. Persze a mikulásvirág és az égősor elengedhetetlen a karácsonyi hangulathoz, de lesz mellette lassúélet-érzés, csupa zen és közvetlenség meg a fenntartható, magyar dizájntermékek.

1/10

Hello Piac Karácsonyi Vásár

Egyedi dizájnalkotások, újrahasznosított termékek, natúr kozmetikumok, DIY és vintage cuccok, ruhák, táskák, szappanok, ékszerek és mindenféle mütyűrök várnak rátok a Hello Piac karácsonyi kiadásán, ahol nemcsak a nyugodt nézelődésnek és az ajándékok beszerzésének szentelhetitek az időtöket, hanem el is készíthetitek a sajátotokat. A különleges kincsek mellett kézműves-workshopok is lesznek, ahol akár kerámiából készült mozaikképeket is készíthettek. A lassulós és lazulós jó érzés garantált, ahogy a tudatos vásárlás támogatása, a környezetbarát termékek és a magyar tervezők munkái is.

Mikor és hol? December 12. (vasárnap) 10–17 óra, Akvárium Klub

2/10

Winter Food Fest a Deák téren

Ha valami másra vágyunk, mint a klasszik vásári fogások, és az ajándékkutató körutunk alatt megéheztünk, vagy csak szusszannánk egy keveset, akkor érdemes kipróbálni a megújult Fröccsteraszon a Winter Food Festet. Budapest kiemelkedő gasztroszereplői fogtak össze, hogy valami maradandót és újat alkossanak a már jól ismert és kicsit talán megunt karácsonyivásároskaja-fronton. A Mazel Tov, a Tereza, a Smoke Riders, a 101Bistro és a Chimney Cake fogta magát, és a Fröccsterasz körül felállított bódékba költözött, ahol a praktikus street foodos tálalást leszámítva éttermi minőséget hoztak nekünk.

Mikor és hol? Január 3-ig vasárnaptól csütörtökig 12-től 22 óráig, pénteken és szombaton 12-től éjfélig a Fröccsteraszon.

3/10

Újlipótvárosi Karácsonyi Pop Up!

Az elmúlt években egyre hangulatosabbá vált a Pozsonyi út, és nemcsak azért, mert sorra nyílnak a jobbnál jobb gasztrohelyek, hanem mert az itt lakók és az idelátogatók időközben szuper közösséggé kovácsolódtak. Ebből persze nem hiányozhat a karácsonyi készülődés és az adventi vásár sem, úgyhogy a Babka-csoport megragadta az alkalmat, és a Pozsonyi úti új üzlethelyiségüket ünnepivé varázsolta. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: tonkababbal készült forró csoki, szilvásgombóc-tchai és rézüstből mert pink puncs. Meg pötyőke, amit eddig csak azok ismertek, akik eltöltöttek már jó pár napot az alföldi pusztákon, de a lényeg, hogy az ünnepi deliben egy kicsit mindenki úgy érzi majd magát, mintha egy karácsonyi házibuliba csöppent volna.
 
Mikor és hol? Január 2-ig mindennap 12–20 óra között a Pozsonyi út 20. szám alatt.

4/10

Karácsonyi Pancs Piac POP-UP a Ferenc téren

Őstermelői piac költözik a Ferenc térre a 4. adventi vasárnapon, ahol a klasszikus piaci termékek mellett vegán termelőktől is vásárolhattok. Ha a tárgyak helyett inkább finomságokat varázsolnátok a fa alá, akkor ott a helyetek a karácsonyi Pancson! Ha megéheztek a nagy piacozásban, akkor a pizzát Szabi A Pék csapata készíti nektek, a Zhu&Co. pedig isteni ázsiai ételekkel vár titeket. 

Mikor és hol? December 19. (vasárnap) 9–14 óra, Ferenc tér 

5/10

kiskertpiac – ANKERmarket zöld Ünnep

Ha rokonaink, barátaink vagy mi magunk – miért ne vehetnénk magunknak karácsonyi ajándékot? – városi kertészek, növényrajongók, a természetes dizájn és a gasztronómia szerelmesei vagyunk, akkor biztosan szuper ajándékokat lelünk az ANKERmarket zöld Ünnepén. De akár ötletgyűjtésre, lassulásra, karácsonyi hangolódásra is érdemes betérnünk a MADHOUSE-ba, ahová még kis kedvenceinket is magunkkal vihetjük. 

Mikor és hol? December 12. (vasárnap) és 19. (vasárnap) 10–16 óra, MADHOUSE, Anker köz

6/10

Czakó Karácsonyi Vásár

Egy szabadtéri piac még mindig a legbiztonságosabb módja annak, hogy megtöltsük a hűtőnket minden földi jóval, miközben még a hazai termelőket is támogatjuk. A budapesti kistermelői vásárok közül a Czakó Piacon idén is lesz adventi és karácsonyi hangulat, ahol nemcsak finom falatokat, de kézműves, iparművészeti és dizájnajándékokat is beszerezhetünk a fa alá. A kerámiák, virágok, lakáskiegészítők és ékszerek mellett persze a forralt borról és a gőzgombócról sem kell lemondanunk!
 
Mikor és hol? December 11., 12., 18. és 19. 9–16 óra, Czakó Kert
 

7/10

Karácsonyi Makers' Market Budapest

A budapesti dizájnereket és kézművesalkotókat bemutató Makers of Budapest karácsonyi eseményén – amiből ráadásul kettő is lesz! még az utolsó pillanatokhoz közeledve is beszerezhettek egy-két szuper és egyedi dizájnajándékot a fa alá. Ráadásul nem is akárhol: Budapest izgalmas és friss összművészeti kulturális befogadóterében, a Turbinában! Érdemes lesz elnézni ide, mert díjnyertes csokikülönlegességeket, kézzel készített füzeteket, határidőnaplókat és kerámiákat is vásárolhattok. 

Mikor és hol? December 12. (vasárnap) 10–16 óra és december 21. (kedd) 13–19 óra, Turbina Kulturális Központ

8/10

Ajándék Terminál

A dizájnvásár kínálatában idén is kiemelt szerepet kapnak a fenntarthatóság által inspirált termékek, a szervezők a Recycled Design című pályázatukkal olyan magyar tervezőket szólítottak meg, akiknek szívügyük a hulladékmentesség és az újrahasznosítás. Az Allee földszintjén idén több mint 120 hazai designer termékei közül válogathatunk.

Mikor és hol? November 28. – december 24., Allee Bevásárlóközpont 

9/10

WAMP Karácsonyi vásár

A karácsonyi készülődésben sem maradhat ki a WAMP Design Vásár karácsonyi sorozata, ahol több száz hazai alkotó dizájnterméke között kereshetjük a tökéletes karácsonyi ajándékot, amivel meglepnénk a szeretteinket. Az ország legrégebbi dizájnvásárán ötletes gyerekjátékok, hazai tervezők által megálmodott ruhák és kiegészítők, táskák, valamint különleges darabok közül válogathatunk. Sőt, a helyszín kutyabarát, így kedvenceiteket is magatokkal vihetitek a karácsonyi körtúrára. Arra viszont figyeljetek, hogy a rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható. A belépés 500 forint, ami levásárolható.

Mikor és hol? December 12. és 19. 10–18 óra, Bálna Budapest 

10/10

Kézműves- és Gasztronómiai Vásár Szentendrén

Ha kicsit besokalltunk a belvárosi pörgéstől és valami meghittebbre, csendesebbre, nyugodtabb helyre vágyunk, akkor érdemes kiruccannunk Szentendrére, ahol advent idején még varázslatosabbá válnak a kacskaringós kis utcák – főleg, ha még hó is esik. A szentendrei vásárban kézműves ékszerek, kozmetikumok, apró díszek, édességek és kedvességek várnak minket, meg persze az elmaradhatatlan szaloncukor, kürtőskalács, forralt bor és bejgli! Szerintünk remek hétvégi program a karácsonyi vásárt összekötni a hangulatos sétákkal a macskaköves utcák, háztetők, lépcsők és adventi fényektől csillogó ablakok között.

Mikor és hol? 2022. január 10-ig hétfőtől csütörtökig 12–20 óra, péntektől vasárnapig 10–21 óra között Szentendrén. December 24. és 26. között zárva.

Címkék