Nincs üdítőbb annál, mint amikor egy program során több helyszínt érintve, azok között sétálva vagy közlekedve fedezhetjük fel a várost, a benne élő kreativitást, a mindennapokat aktívan alakító szereplőket vagy épp a környező természetet. Ajánlónkban többek között olyan pénztárcakímélő programokat gyűjtöttünk össze májusra, amik garantált feltöltődést nyújtanak a városi kalandoroknak.

Előzd meg a Fogaskerekűt! 2025

20. alkalommal mérhetjük össze a gyorsaságunkat a piros hegyi vasúttal május 10-én, szombaton az Előzd meg a Fogaskerekűt! című eseményen. A futás és a kerékpár kategória mellett túrázva is rajthoz állhatunk a vonat ellen. Ebben az esetben a Budai-hegység legszebb részein vezet a kijelölt, 6 kilométeres út a Széchenyi-hegyig. A végállomáson értékes befutócsomaggal, különleges nyereményekkel és további sportprogramokkal várják a kaland résztvevőit.

A túraverseny nevezési díja 2000 Ft. További információ itt érhető el.

Nosztalgiajáratok Budapesten

A tavasz beköszöntével újra közlekednek hétvégén a fővárosi nosztalgiajáratok, melyek mára Budapest elmaradhatatlan jelképévé lettek. Május 10-én, szombaton például a nosztalgiaflotta egyik legegyedibb darabját, az Ikarus 630-as Cabrio autóbuszt próbálhatjuk ki.

A Nosztalgia vonaljegy ára 500 Ft, míg a Nosztalgia napijegy 2000 Ft-ba kerül. További információ itt érhető el.

Szaffi a Puskin moziban

A Puskin Kuckó családi sorozat 2025-ös téli-tavaszi programban a koncertek és a bábelőadások mellett 28 filmmel is várja a nézőket. Májusban ismét vászonra kerül az 1984-es Szaffi című alkotás. A cigánybáró című Jókai-kisregény nyomán készült animációs film két fiatal 18. századi szerelmi történetét meséli el. A rajzfilmet május 10-én, szombaton vetítik a Puskin moziban.

A filmvetítés ára 2200 Ft. További információ itt érhető el.

Budaro tervezői vásár a Bartók-negyedben

A Budaro következő eseményére május 10-én, szombaton kerül sor. Ismét a hazai kis szériás, egyedi tervezésű termékek kerülnek a középpontba három helyszínen, a Hadik Kávéház + Szatyor Bár és Galéria, az Adaptér, valamint a BBBKultPont tereiben. A vásáron kedvünkre válogathatunk textiltermékek, kerámiák, ékszerek és kiadványok széles palettájáról, de a MOME Animáció filmvetítéseit is megnézhetjük bármikor a program ideje alatt.

A vásár ingyenesen látogatható. További információ itt érhető el.

Galériák Éjszakája a Bartók Béla úton

Május 10-én, szombaton nem érdemes hazasietni a Bartók-negyedből, ugyanis az este folyamán életre kel a Bartók Béla Boulevard. A galériák és a kiállítóterek különleges programokkal várják a látogatókat a Galériák Éjszakáján: tárlatvezetések, galériaséták, pódiumbeszélgetések, filmvetítések, zenei produkciók és egyedülálló élő könyvtár kínál lehetőséget a kortárs művészethez való kapcsolódásra.

A programon való részvétel ingyenes. További információ itt érhető el.

Chinatown Terasz 2025

Ikonikus sátrával, 120 asztalával és tucatnyi büféstandjával a Chinatown Terasz az utóbbi években Budapest egyik legnépszerűbb szabadtéri gasztroterévé vált. Idén májustól szeptember 15-ig várják az ázsiai falatokra éhező vendégeket, akik több száz autentikus street foodot és italt próbálhatnak ki. Az immáron tizenharmadik alkalommal megnyíló terasz számos kulturális és szórakoztató programot is szervez a nyitvatartási ideje alatt.

A kínálat és az árak helyszínenként változhatnak. További információ itt érhető el.

Nyitott Főzdék Napja 2025

Május 17-én, szombaton újra megnyílnak az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A Nyitott Főzdék Napján idén is a különleges fűszerekkel, speciális komlózási eljárásokkal készülő vagy épp különféle hordókban érlelt sörök lesznek a középpontban. A kezdeményezés célja, hogy egyenesen a sörfőzdékhez vigye a sörszerető, illetve a gasztronómia iránt érdeklődő közönséget.

Több sörfőzdében – például a MONYO Brewingben, a FIRST Craft Beerben, a Horizont Brewingben és a Hedon Brewing Co.-ban – indulnak ingyenes főzdetúrák. További információ itt érhető el.

Nősziromvirágzás a Soroksári Botanikus Kertben

A fővárostól alig félórányi autóútra található a 60 hektáron elterülő Soroksári Botanikus Kert. Az oktatási céllal létrehozott, vadregényes kertet tanösvényeken járhatjuk be, és közben megismerhetjük a Kárpátok és az üde erdők növényeit, Észak-Amerika és Kelet-Ázsia világát, valamint az alföldi mocsárrétet és egy kékperjés láprétet is. A kertben május tájékán az egyik legpompásabb virág, a nőszirom virágzását köszönthetjük.

A belépőjegy ára 1000 Ft. További információ itt érhető el.

Címkék