A nyaralást és a fesztiválszezont a pénztárcánk sínyli meg igazán, így érthető módon nyáron legalább a budapesti programokkal igyekszünk spórolni. A jó hír az, hogy így sem lehetetlen a kikapcsolódás, változatos események állnak rendelkezésünkre, amikre legfeljebb 1500 forintos jegyet kell vásárolnunk.

1. Jókai Mór: Csataképek – Dömötör András felolvasószínházi előadása

Dömötör András július 9-ei felolvasószínházi előadásában a nagy regényíróként ismert Jókainak a szabadságharc után keletkezett reflexióit adja elő. Ezek a szövegek nagy népszerűséget hoztak az írónak, vigaszt és útmutatást adtak az olvasóknak. A szövegek kritikus éllel mutatnak rá a szabadságharc árnyoldalaira, a visszaélésekre, a pátoszt nélkülöző hétköznapi valóságra is. Rövid történeteiben a történelem az események hátterében húzódik meg, előtérbe az egyes emberi sorsok kerülnek, ezáltal novellái fontos szerepet játszottak a kollektív trauma feldolgozásában.

A jegyek 1000 forintba kerülnek, további infókat pedig itt találtok.

2. Vázsonyi János és Cooper Dávid duókoncert

Vázsonyi János nemcsak zenélni szeret, hanem beszélni is. Az unalmas zenetörténet érdekessé válhat, ha megtudunk egy-egy fontos részletet a művek születéséről, az alkotók életéről. Ezen a koncerten, július 10-én az ókortól napjainkig utazhatunk az időben, a roma származású gitáros, Django Reinhardt elegáns stílusába helyezve a legkülönbözőbb zenei témákat. Vázsonyi János (szaxofon) és zenésztársa, Cooper Dávid (gitár) nem csupán muzsikálni fog a K11-ben, hanem mesélni is: dalokról, szerzőkről, szerelmekről és a zenészlét viszontagságairól.

A jegyek elővételben 1500 forintba kerülnek, további infókat pedig itt találtok.

3. Világom ura – festményszínház

Hogyan van hatással a lelkünkre a természet? Mióta vannak szobanövények, és miért? Ilyen és hasonló kérdések indították el a Világom ura festményszínházi előadás alkotóját. Július 11-én a MANYI-ban látható előadáson fotóra festett festmények lesznek vegyítve versekkel, szövegrészletekkel – és mindez a szobanövények kuszaságával.

A jegyek 1500 forintba kerülnek, további infókat pedig itt találtok.

4. Ribizli mentőakció

Tavaly és idén is sokan rendeltek vegyszermentes ribizlit Menyhárt Máté családjától a Börzsöny északi oldaláról. Most nyílik a lehetőség, hogy közvetlenül a termelőtől jussunk piros ribizlihez július 12. és 13. között.

És miért „Ribizli mentőakció” az esemény neve? Mert ha a gazda közvetlenül a vásárlókhoz tudja eljuttatni a gyümölcsöt, nincs kitéve az extrém alacsony felvásárlási áraknak, spekulációknak, és van esélye a hosszabb fennmaradásra, fejlesztésekre, emellett a vásárlók nagyon kedvező áron vásárolhatnak gyümölcsöt, így ez egy win-win helyzet. Sajnos a bogyósgyümölcs-termesztés megszűnőben van Magyarországon, a talpon maradt gazdáknak nagyon fontos a rövid láncban való értékesítés. Érdemes befőzni, lekvárt, szörpöt készíteni, turmixolni, télire lefagyasztani a gyümölcsből.

Egy kilogramm ribizli 1100 forint, további infókat pedig itt találtok.

5. Last Minute – Yamaha Oriental, support Vušu

Ha még nem kaptuk el a nyári fesztiválszezon varázsát, vagy már a hátfájdalmakat kúráljuk a sok fesztiválsátrazás miatt, akkor egy last minute bulira hívnak a szervezők július 14-én a Három Hollóba a balkáni és keleti zenét játszó prágai Yamaha Orientallal. A Vušu pedig rockos, funkos, jazzes hangulattal készíti elő a terepet.

A jegyek 1500 forintba kerülnek, további infókat pedig itt találtok.

6. Where Olive Trees Weep

A Where Olive Trees Weep (Ahol az olajfák könnyeznek) c. film a palesztin nép helyzetébe enged bepillantást, mialatt a veszteség, a trauma és az igazságkeresés témáit járja körül.

A július 14-én, a Gólyában látható dokumentumfilm a palesztin újságíró és terapeuta Ashira Darwish, Ahed Tamimi alulról jövő aktivista és Amira Hass izraeli újságíró életét követi nyomon, miközben azt a kérdést feszegeti: mi teszi az elnyomót olyan könyörtelenül vakká saját kegyetlenségeivel szemben?

A jegyek 1500 forintba kerülnek, a bevétel teljes összegét pedig a szervezők a Watermelon Relief szervezetnek adományozzák, ami a gázai családoknak nyújt segítséget vízzel, élelemmel, programokkal. További infókat itt találtok.

7. Bingó a K11-ben

A Bingó játékok számos országban kedvenc időtöltéssé váltak, például Angliában, Dániában vagy Svédországban, ahol a hosszú estéket valamilyen szórakoztatással töltik ki az ott élők. Ennek a remek hagyománynak ágyazhatunk meg mi is július 19-én a K11-ben, ahol a Kvíz-estekről ismert Gróf Ági lesz a játékmester.

A jegyek 1000 forintba kerülnek, további infókat pedig itt találtok.

8. Sportkvíz a 2024-es olimpia alkalmából

Ha a sportcsatornák előtt ülünk állandóan, ha már alig várjuk, hogy elkezdődjön a 2024-es olimpia Párizsban, akkor július 25-én próbára tehetjük a tudásunkat játékos módon a Quizland kvízestjén. A sport különböző témaköreit átölelő kérdésekkel, rejtvényekkel, képekkel várnak minket a szervezők a Virág Benedek Házban.

A jegyek 1000 forintba kerülnek, további infókat pedig itt találtok.

Ha további programokat böngésznétek, ide kattintsatok!

(Borítókép: Koncz Márton – We Love Budapest)

Címkék