Valószínűleg már ti is láttatok a városban ma furcsának, esetleg értelmetlennek tűnő dolgokat, építményeket, melyeknek egykor nagyon is megvolt a maguk funkciója, de ma már inkább csak itt felejtett emlékként állnak valahol a városban. Összegyűjtöttünk néhány meglepő dolgot Budapestről, a keramittól kezdve a nyomókutakon át a kerékvetőkig.
A sárga keramit
Mi sem idézhetné meg jobban a régi fővárosi hangulatot, mint a keramit! Ez az az útburkolat, amit már biztosan mindenki látott, ha gyalogszerrel sétált a városban, vagy épp egy olyan bérházban lakik, amelynek udvarát ezekkel a sárga téglalapokkal rakták le. Ahogy fejlődött a város, és mindenfelé épültek a jobbnál jobb épületek, az addigi saras, poros földutakkal is kezdeni kellett valamit, így hát elkezdték leburkolni őket. A megoldást a keramitban találták meg. Ez egy jellegzetes sárga színű, magas hőfokon kiégetett, mésztartalmú agyag, ami azért is bizonyult jó ötletnek, mert sav-, fagyás- és kopásálló burkolat. Egyetlen hátránya az volt, hogy csapadékos időben meglehetősen csúszóssá vált, így nem volt ritka a balesetek száma. 1877-ben a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten Részvénytársaság kezdte a gyártását, majd pár évre rá a Magyar Kerámiagyár Részvénytársaság is beszállt. 1933-ra a székesfőváros területén a keramittal burkolt utak száma már 132 volt. Néhány helyen még ma is felfedezhetők, így a Szabolcska Mihály utcában, a Vám utcában vagy a Rózsák terei templom előtt.
A „zöld villamosok”, vagyis a nyilvános illemhelyek
Az első nyilvános illemhelyet 1870-ben állították fel Pest-Budán, a Deák Ferenc téren, ami még nem a jól ismert, zöld vasvázú ház volt, hanem egy fedetlen, kör alakú, ajtó nélküli, védfallal eltakart hely, közepén egy bűzzáró szifonos medencével. A millenniumi ünnepségek idején és a Nagykörút átadásakor a Közmunkák Tanácsa Párizsból rendelt Beetz-féle vasvizeldéket helyezett el városszerte, ezek az itt-ott ma is látható, ipari műemlékeket idéző zöld építmények. Ezeket „zöld házaknak” vagy „zöld villamosoknak” nevezték, és világszabadalomnak számított az olajjal szagtalanított illemhely mivolta, vagyis az, hogy az urak a kátrányozott falra vizelhettek. A Rózsák terén és a Károlyi-kertben a mai napig megvannak ezek az építmények.
Kerékvetők
Régi épületeink többségének kapujánál a mai napig megtalálhatók a kerékvetők, legtöbbjük egyszerű formában látható, de azért ki lehet szúrni olyan izgalmas kerékvetőket is, amelyek például griffmadarat formáznak. Ilyen a Szent Rókus Kórház kapujánál vagy a Rákóczi út 71. bejáratánál lévő is. Ezek a kerékvetők a századfordulóig lényegében a bérházak alaptartozékai voltak, öntöttvasból, kovácsolt vasból (ezek a ritkábbak), vagy egyszerűen csak kőből készültek, rendeltetésük pedig nemes egyszerűséggel az volt, hogy védjék a kaput a kocsik és a szekerek kerekeitől.
Nyomókutak
A kék színű nyomókutak láttán a többség valószínűleg egy falura asszociál, holott Budapesten is fellelhetők – igaz, hogy leginkább a külkerületekben láthatjuk őket. A legtöbb ma már nem működik, pedig még mi is emlékszünk arra, hogy az iskolából hazafelé menet milyen sokszor használtuk őket akár szomjunk csillapítására, akár egymás lefröcskölésére... Ezek a közkifolyók mindenhol a vízellátó hálózatról kapják a vizet, ami mindenhol biztonsággal iható. Érdekesség, hogy ezeket még a vezetékes vízellátás kiépítésének idején létesítették, és innen hordták be az emberek a házakba a vizet.
(Borítókép: We Love Budapest)
