Olyan listát állítottunk össze, amelynek szereplői százéves kor alatt szinte kölyöknek számítanak, többségük túlélt két világháborút, forradalmakat, árvizeket, és persze sok-sok vidám tavaszt és forró nyarat is látott. Évtizedek, évszázadok óta ugyanolyan színes lombokkal készülnek az év melegebbik felére Budapest csodás idős fái. Összegyűjtöttünk közülük néhányat.

1/9

Ősöreg eperfa, Tabán

Talán egy városrész sem változott annyit az évszázadok folyamán, mint a Tabán. Kevés állandó eleme közül az egyik legszebb az ősöreg eperfa, amely ugyan egy száz évvel ezelőtti fotón még kerítés mögül kandikál ki, most pedig egy nagyobb füves területen, a Kőműves lépcső mellett áll, de azért a régi maradt. Egyesek a török korra teszik az ültetését, még legenda is született erről, amely szerint a pogányok egy magyar hadnagyot fölakasztottak az ágakra, de a fa elhajlott a test súlya alatt, a hadnagy lába leért a földre, így ő életben maradt, a fa törzse viszont elgörbült. Ennél valószínűbb, hogy az idős óriás Mária Terézia uralkodása alatt volt csemete, és a selyemhernyók ételének szánták leveleit, mivel az uralkodónő ezt az iparágat is igyekezett meghonosítani hazánkban. A 250 éves fa egészsége sajnos már nem a legjobb, ezért az elmúlt években nagyobb ápoláson is átesett. Annak érdekében, hogy minél tovább élhessen velünk, mindenkit arra kérnek, hogy csábító gyümölcseit ne szedje le, hiszen ezzel sérüléseket okozhatunk a növénynek. 

2/9

Hét vezér platán, Margitsziget

József nádor számos jó tulajdonsága mellett állítólag aranykezű hobbikertész is volt, cifra dolmányát gyakran cserélte munkásruhára, és maga állt neki az ültetésnek. Növények iránti szeretetét számos platánfa őrzi, állítólag ő ültette a Margitszigeten található Hét vezér platán ősét, amely a Palatinus Strand épülete előtt állt. A különleges fa még szinte csemetekorában kettétört egy árvízben, ekkor visszavágták, ezután pedig hét sarjat hozott, ezért a Hét testvér fájának nevezték el. Ez az óriás sajnos az 1930-as években elpusztult, de a közelében ekkor már számos platán állt. A II. világháborúban nemcsak a város, hanem a sziget fái is jelentős károkat szenvedtek. Így történt ez a József nádor egykori kedvencének közelében álló egyik óriással is, ami a harcok miatt derékba tört, így vissza kellett vágni. Az eredeti törzsből hét új ág fakadt, mutatva, hogy a platánok nemcsak csodálatosan szép, de rendkívül szívós fák is, amelyek minden erejükkel ragaszkodnak az élethez, mi pedig ennek következtében újabb hétkarú óriásnak örülhetünk a korábbi közelében. 

3/9

József nádor platánja, Margitsziget

Életkora kétszáz év, törzsének körmérete 6,5 méter, lombjának átmérője 50 méter, magassága 40 méter. A Margitsziget ősplatánja igazán pompás matuzsálem, amit valószínűleg még József nádor idejében ültettek. A jó állapotban lévő fa tényleg fajtájának egyik legszebb példánya, nemzetközi hírnévre is szert tett. A fa egyébként csodás hibrid, amelynek egyik őse Észak-Amerikából, a másik Dél-Európából származik. Vigyázzunk rá, hogy minél tovább élhessen a víztoronynál, a kolostor romjai mellett.

4/9

Narancseperfa, Margitsziget

József nádor egykori nyaralója növénykülönlegességekkel zsúfolt oázis volt az akkor még elvadult és csak hajóval megközelíthető Margitszigeten. Ennek a csodás kertnek az egyik ékessége lehetett az a narancseperfa, amit oszázsnarancsnak is hívnak egy hazájában, Észak-Amerikában található indián törzs neve alapján. A fa növendékként fagyérzékeny, így valóságos csoda, hogy túlélte az 1838-as jeges árvizet, melynek hatására megdőlt a törzse. Szerencsére a kissé girbegurba óriás a kezdeti nehézségek után újra az ég felé tört. Margitszigeten, a Margit hídhoz legközelebb eső réten csodálhatjuk meg.

5/9

Idős páfrányfenyők, Füvészkert

A Ginkgo biloba, vagyis a páfrányfenyő csodás fa. Egyrészt már 150-200 millió éve, jóval az ember előtt is éltek a Földön példányai, hazájában, Ázsiában pedig orvosi célokra és csemegeként is használják levelét, illetve magját. A Füvészkertben látható három gyönyörű példány valószínűleg jóval idősebb, mint maga az intézmény, az is elképzelhető, hogy a terület előző tulajdonosa, Festetics Antal ültette őket. Az azonban biztos, hogy ősszel az egyik legszebb, élénksárga lombkoronával ékeskednek, az pedig, ahogy a fény átsüt a különleges formájú leveleken, a lelkünket, a közérzetünket biztosan gyógyítja.

6/9

Virágos kőris, Bakáts tér

Nem szépsége vagy életkora, hanem vitalitása, életösztöne és az emberrel való szimbiózisa miatt került listánkba a Bakáts tér 1013. előtt álló, 45 éves virágos kőris. Nyurga, girbegurba törzse ráadásul az út fölé nyúlik, figyelni kell rá, ha autóval érkezünk. De ha tudjuk róla, hogy görbeségét a környezetében lévő épületekkel és növényekkel a fényért vívott küzdelemben nyerte el, egészségét pedig többféle vizsgálat is megerősítette a közelmúltban, akkor azonnal látjuk, hogy igazi túlélővel van dolgunk. Kivágása furcsa formája miatt többször is felmerült, azonban vitalitását, egészségét látva végül életben hagyták, fűrész helyett pedig kötött pulcsit kapott törzsének arra a részére, amely a közlekedésben zavaró lehet. További jó egészséget és boldog éveket kívánunk Budapest egyetlen horgolt nagyinégyzetekkel védett fájának! 

7/9

Jókai juharfája, Jókai-kert

A Svábhegy valóságos paradicsoma az idős vagy védett fáknak. Ezek egyik legszebb példánya a megújulása alatt éppen zárva tartó Jókai-kertben látható juharfa, amit valószínűleg még maga az író ültetett, aki  a terület többi módos ingatlantulajdonosához hasonlóan  rajongott a kertért. Jókai az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán honoráriumából vásárolta meg a kertet, és feleségével, Laborfalvi Rózával csodát műveltek az egykori bányaterületen. Szőlő, gyümölcsfák és rózsák is voltak a kertben, aminek nagyobbik részére haszonnövényeket ültettek, amelyek terméséből a piacra is jutott. Noha a kert őrzi az egykori hangulatot, a növények jelentős része ma már nincs meg, néhány nagyobb fa, köztük az igazgatósági épület közelében található juharfa is, az író szorgalmas kertépítő munkáját dicséri. 

8/9

Idős akác, Széchenyi István tér

Korábban azt pletykálták, hogy az MTA épületét és a Lánchidat is látta épülni, ám ez költői túlzás. Fotók tanúsága szerint csak 120 éves a Gresham-palota és a híd között, a Széchenyi téren elhelyezkedő idős akác. Az 1970-es években még támaszték nélkül láthattuk, ám a 80-as években kiszáradt a felső ága, azóta pedig fokozatosan dől. A Főkert gondoskodásának hála jelenleg két helyen is szakszerűen alátámasztva várhatja az elkövetkező éveket. 

9/9

Akácfa, Erzsébet tér

A mozgalmas Erzsébet téren álló akácfát sokszor szinte észre sem vesszük, annyi minden történik alatta, pedig már 150 éve teszi hűsebbé a József Attila utca felé haladók útját. Az óriás jó társaságban, más csodás idős fák között magasodik a tér fölé, amelynek rendíthetetlenül kísérte végig történetét, az első német piactól és színháztól Sissi és Ferenc József látogatásán át a forgalmas buszpályaudvar építéséig, ma pedig megértéssel viseli az Akvárium felől érkező zajokat is. Vessünk egy pillantást jókora, egészséges lombjára, ha arra járunk. 

Címkék