Két vízpartozás vagy egyéb szabadtéri program között jólesik egy kis kultúra: megnézhetünk például pár remek kiállítást. Ajánlunk is néhányat, hogy keresgélnetek se kelljen! Szemgyönyörködtető könyvborítók, fotók a 160 évvel ezelőtti Magyarországról, André Kertész első feleségének képei, és egy legendás budapesti koncert emlékei.

Rogi André a Mai Manó Házban

A világhírű magyar fotós, André Kertész szinte az egész életét egyetlen nő mellett élte le, és a hangsúly most a szinte szón van. Volt ugyanis egy első felesége is, akivel csak pár évet töltött együtt. Rogi André szintén fotós volt, kevésbé ismert, pedig bőven érdemes lenne a figyelemre. Alkotásait a Mai Manó Házban megrendezett életmű-kiállításon tesztelhetjük augusztus 19-ig. A Kertészhez hasonlóan magyar származású Rogi Andrénak az életképei is pontosak, de a művészportréi emelték a nevét a legnagyobbak közé.

További részletek

Robert Yager a House of Lucie-ben

Az amerikai fotós mindig is szeretett veszélyesen élni, talán ezért fotózta 10 éven keresztül az egyik leghírhedtebb Los Angeles-i bűnbandát. Robert Yager már-már maga is gangtag lett, a képek elkészítéséhez legalábbis nagy bizalomra volt szükség a banda részéről. A sorozat jó pár ikonikus darabja augusztus 7-éig, ingyenesen tekinthető meg a Falk Miksa utcai galériában. Szerdán és csütörtökön érdemes menni, 16 és 19 óra között, mert akkor bejelentkezés nélkül nézhetjük meg a kiállítást, ha máskor érkeznénk, akkor viszont előzetesen be kell jelentkezni.

További részletek

Magyar sajtófotók a Robert Capa Központban

A tavalyi év legjobban sikerült hazai sajtófotóit nézhetjük meg a Robert Capa Központ kiállításán. Mint ahogy minden évben, úgy most is a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya írta ki azt a pályázatot, amelyre a beküldött sok-sok képből összeállt a 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás anyaga. 

További részletek

Erdélyi Lajos fotói a Centrális Galériában

Erdélyi Lajos egy magyar fotós volt, aki nagyrészt Romániában tevékenykedett, Erdélyben született, majd a forradalom előtt egy évvel költözött át a családjával együtt Budapestre. A tekintélyes kiállítás anyaga még Romániában, a Ceaușescu-érában készült, és főként Erdélyinek a hétköznapi életet bemutató képeiből nyújt válogatást, jócskán árnyalva a bennünk élő Románia-képet.

További részletek

Gottermayer Nándor a Ráth György-villában

Talán joggal merül fel a kérdés: ki volt ez a kacifántos nevű úriember? Nos, egy különösen tehetséges könyvkötőmester, aki a komoly múltra visszatekintő könyvkiadónak, a Révainak dolgozott, és elsősorban Jókai Mór könyveinek borítóit tervezte. Emellett Gottermayer könyvkötészetében készültek a Pallas nagy lexikonának kötetei, a Vörösmarty- és Mikszáth-életműkiadások részei, illetve a Révai népszerű Magyar Remekírók-sorozatának darabjai is.

További részletek

A Queen a Magyar Nemzeti Múzeumban

A Queen zenekar még a rendszerváltás előtt, 1986-ban járt Budapesten. A maga korában szenzációszámba menő fellépés legendája a mai napig él, köszönhetően az olyan mikrosztoriknak, mint például amikor Freddie Mercury megismerkedett a magyar pálinkával. A szeptember 3-ig látható kiállításon a koncert kulisszái mögé pillanthatunk be Endrényi Egon és Gáspár Miklós fotói segítségével.

További részletek

A Képzőművészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban

A Műcsarnok évente megrendezésre kerülő kiállításainak sorába illeszkedik ez a tárlat. A hazai és határon túli magyar képzőművészek előző öt évének legfontosabb törekvéseit és alkotásait bemutató Képzőművészeti Nemzeti Szalon a társadalmi változásokra adott személyes alkotói reflexióikból válogat.

További részletek

160 éves fotók a Néprajzi Múzeumban

Sokáig elveszettnek hitték azokat a felbecsülhetetlen értékű fotókat, amelyek Londonból kerültek elő, és szeptember közepéig nézhetők meg a Néprajzi Múzeum kiállításán. Tiedge János 1862-es fotói eredetileg fekete-fehérek voltak, ám a tárlatra megszínezték őket, így igazán élettel telnek meg ezek az egészen különleges fotók.

További részletek

Telefontörténet a Kiscelliben

A Kiscelli Múzeum azért is tartozik a kedvenceink közé, mert a kiállításaihoz a hétköznapi életből veszi a témákat, majd azokat a lehető legnagyobb alapossággal járja körbe. A legfrissebb ilyen tárlat a telefon és a telefonálás története. Kitekint ugyan a nemzetközi vonalakra is, de elsősorban mégiscsak a hazai állapotokra és történésekre figyel. Nemcsak nagyon informatív a kiállítás, hanem rendkívül szórakoztató is.

További részletek

A vasút története a Vasúttörténeti Parkban

Idén 200 éve, hogy utazhatunk vasúton. 1825-ben Angliában indult el az első járat, manapság pedig már keresztül-kasul behálózzák a kontinenseket a különböző hosszúságú vonalak. Ennek a 200 esztendőnek a fontosabb történéseit foglalja össze egy látványos kiállításon a Közlekedési Múzeum és a Vasúttörténeti Park, az utóbbi főépületének legfelső emeletén.

További részletek

(Borítókép: Endrényi Egon – Magyar Nemzeti Múzeum)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék