Sashegyi Gepárdok
A Sashegyi Gepárdok a főváros egyik legrégebbi futóklubja, történetük 2008-ig nyúlik vissza. Aszfaltos és terepfutókat is várnak közösségükbe, amely mára a „legprofibb amatőr futóklub” címet is kiérdemelte, hiszen a tagok alapvetően amatőr sportolók, az edzéseket mégis a lehető legmagasabb színvonalon végzik Szabó Gábor edző vezetésével, ami eredményeiken is jól látható. A Gepárdok kötelékébe közel 150 futó tartozik, megfordultak köztük olyan kiemelkedő sportolók is, mint Maráz Zsuzsanna, Vajda Zoltán, Morócza Andrea vagy Cseke Lilla, ugyanakkor nem kell ultrafutónak lenni a csatlakozáshoz, hétfőnként kezdők és haladók számára is tartanak közös futásokat. Mindezek mellett az önkénteskedés és a jótékonykodás sem áll távol a csapattól.
CoffeeRUN
A Kovácsné Mlecsenkov Éva szárnyai alatt cseperedő CoffeeRUN-közösség a környékbeli terepfutóknak nyújt közösséget és motivációt a korán kelésre. A klasszikus CoffeeRUN-ok péntekenként reggel 6 órakor indulnak a Kolosy tér mellett található Puskás-szobortól, ezekre már a komolyabb terepfutó-tapasztalattal rendelkezőket várják, de szerveznek alkalmakat a szárnypróbálgatóknak, sőt családoknak is, ezért mindig érdemes figyelni az aktuálisan meghirdetett eseményeket.
Salomon Runity
A névből nem nehéz kitalálni, hogy a Salomon márka klubjáról van szó. Közösségi futásaik általában szerdán vannak, de időnként hétvégén is szerveznek hosszabb edzéseket terepen, aszfalton, illetve vegyes talajon. Kezdőtől a haladó szintig várnak bárkit, aki Budapest legszebb részein mozogna, ráadásul a Salomon jóvoltából exkluzív lehetőségeket is nyújtanak: kipróbálhatjuk a márka új cipőit és kiegészítőit is, de akár a sporttáplálkozási újdonságokat is. A pontos útvonalakat és órarendet a Facebook-csoportjukban teszik közzé, érdemes csatlakozni, ha megjött a kedv.
Run Crew
Szintén terepen és aszfalton szervez edzéseket a Run Crew csapata is, a közös mindkettőben az, hogy szinte edzettségi szinttől függetlenül csatlakozhatunk hozzájuk, de azért jó, ha van már némi futós tapasztalatunk. Futásaikat nemcsak a jó hangulat és az összetartás jellemzi, hanem edzéstervbe is remekül beilleszthetők, hiszen rendszeresek a tempófutások iramfutók segítségével és a résztávos edzések, de szintet is gyűjthetünk velük. A Sashegyi Gepárdokhoz hasonlóan a Run Crew-val is sokat önkénteskedhetünk, nem is csoda, hogy olykor közös edzéseket is tartanak.
Garmin Running Club
A Garmin Running Club az egyik legismertebb sportóramárka képviseletében hozza össze a fővárosi futókat a Városligetben. Nemcsak klasszikus futóedzéseket tartanak, de olyan kiegészítő órákat is, ahol a mobilitás, valamint az erősítés kerül előtérbe. Edzéseik nagy része szabadtéren zajlik a Liget különböző pontjain, de időnként a Múzeum Mélygarázs forgalomtól elzárt részén is futhatunk velük, ami nem éppen mindennapi helyszín.
TF Futóklub
A TF Futóklubot 2025 őszén indította útjára Csere Gáspár olimpikon és futóedző, valamint Seres Artúr futóedző. Edzéseiket a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, atlétikai pályán tartják minden kedden és csütörtökön, ahol elsősorban haladó futókkal foglalkoznak, akár versenyekre felkészítve is őket, de kezdő csoport is választható Sárdi Nikolett vezetésével. Az edzésekre TF-es háttér nélkül 20 000 Ft-ért válthatunk havibérletet, a Testnevelési Egyetem dolgozói és aktív hallgatói számára 8000 Ft-ba kerül a bérlet.
(Borítókép: Szabó Gábor – We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
