A Törley család gyára a Monarchia korának egyik leghatalmasabb pezsgőgyára volt, a Franciaországban tanuló és Reimsben gyárat alapító Törley József egy hazaútja alkalmával fedezte fel az akkor még Budapest környéki Budafok adottságait, és hamarosan egész gyárával átköltözött ide. Ő építette a csodás, romantikus tornyos kastélyt is, amely ma a kissé fenyegető nevű Sugárbiológiai Intézetnek ad otthont. De Budafok amúgy is bővelkedik kastélyokban, a fent említett József feleségéé volt a Sacelláry-kastély vagy a kissé romos Czuba-Durozier-kastély.
Ha családi programot keresünk, a budafoki Tropicarium is ideális célpont lehet kicsiknek és nagyoknak, de ha jól felöltözünk, egy napos délelőtt a Memento parkban is bolyonghatunk a múlt kísértetei között. Igazi kuriózumként pedig meglátogathatjuk a barlanglakásokat, amelyekben egészen a 60-as évekig laktak, és egy lakást meg is őriztek eredeti állapotában. Művészetkedvelők pedig ellátogathatnak az Art Quarterbe, ahol az itt dolgozó művészek és a kiállítások mellett a helyszín is érdekes, az egykori Haggenmacher Sörgyár épülete kelt új életre.
2/8
Széchenyi-hegy, a magaslati
Ha kicsit kirándulnánk a természetben, és közben csodás kilátásban is gyönyörködnénk, nincs is jobb célpont, mint felkerekedni, és elindulni a XII. kerületi Széchenyi-hegyre. Néha jólesik kiszakadni a nyüzsgő, rohanó városi forgatagból és barangolni a természetben. A Széchenyi-emlékúton végigsétálva érünk el a Széchenyi-emlékműhöz, amelyről kevesen tudják, hogy eredetileg a Hősök terén állt, az Operaházat is megálmodó Ybl Miklós tervezte alkotás anno artézi kútként működött, és Gloirette-nek hívták.
A kilátóból alátekintve feltárul előttünk szinte az egész város, úgy, ahogy máshonnan még soha nem láthattuk. A kanyargó Duna, a hullámzó budai dombok és a pesti síkság ölelésében terül el a város, és olyan, közelről gigantikus, de innen makettméretűnek tűnő építményeket is ki lehet szúrni a magasból, mint a Parlament vagy a Budavári Palota.
Ha pedig megéheztünk, a közeli fogaskerekű-végállomásnál fekvő, nagy múltú Kőbüfében ebédelhetünk. A kis épülethez télen fedett terasz is tartozik, bent pedig hangulatos termekben, fagerendás mennyezet alatt kóstolhatunk különböző ízletes magyar fogásokat. A dekoráció sem utolsó, a fogaskerekűről készült régi fotók (abból az időből, amikor még gőzmozdony húzta a kocsikat) és a közeli Gyermekvasutat népszerűsítő, a szovjet érából származó posztereket is elnézegethetjük, amíg megérkezik a jól megérdemelt ebédünk.
3/8
Normafa, a szánkózós
Ha budapesti kirándulóhelyekről van szó, akkor nem maradhat ki a listából a hőn szeretett Normafa sem. Amint már pár szem hó leesik, télen is hatalmas élettel telik meg a környék, szánkózók, hógolyózók, kirándulók veszik birtokba a környéket.
A legenda szerint Mátyás király születésének évében sarjadt ki az évszázadokig itt álló, a hely nevét is adó vén bükkfa, ami alatt a 19. században felcsendült az operaária Bellini Normájából. Pár éve újjávarázsolták a környéket, a padok és fasztalok mellett a turista- és futóútvonalakat is helyreállították. Ha itt járunk, mindenképpen keressük fel a népszerű rétesezőt, amely 1978 óta várja a megéhezett turistákat.
Ha pedig kalandvágyóbbak vagyunk, hosszabb sétára is indulhatunk a Svábhegyen, lefele a Normafáról, hiszen bár télen hideg van, de szinte csak ilyenkor láthatóak a környék igazi kincsei, a nyáron a zöldben rejtőzködő villák és kúriák.
Az édesszájúak a Szamos Cukrászdához tartozó, beszélő nevű Szépkilátás Cukrászdában jutalmazhatják meg magukat egy-két sütivel.
4/8
János-hegy, a klasszikus
Ha Budapest legmagasabb pontjáról szeretnénk széttekinteni, akkor irány a János-hegy! Az 528 méteres, kilátóval is büszkélkedő hegy a város számos pontjáról jól látható, de az igazi élmény az, ha innen lepillanthatunk. Az Erzsébet-kilátó 1910 óta áll itt, a névadó Sisi osztrák-magyar császár- és királyné, Ferenc József felesége volt. A névadás apropója az volt, hogy 1882-ben a felséges asszony innen tekintett szét a városi legendárium szerint, és jól tesszük, ha mi is követjük a példáját, hiszen a kilátó tetejéről tiszta időben akár 80 kilométerre is elláthatunk, egészen a Magas-Tátráig.
Ha kellőképpen fel vagyunk öltözve, kihagyhatatlan a libegőzés is, ami Zugligetet köti össze a János-hegyi csúccsal. A 12 perces lebegés során lehet beszélgetni, de érdemes figyelni a lábunk alatti tájat is, ha szerencsénk van, láthatunk nyulakat, őzeket is elsuhanni alattunk.
A Normafa is elég közel van, úgyhogy ha kedvünk tartja, oda is átsétálhatunk. A terep könnyű, csak követni kell a fehér köves utat, két és fél kilométeren keresztül. Ez egy kellemes, nagyjából 25-30 perces sétát jelent, közben kiszellőztetjük a fejünket, és az előbukkanó kanyarulatokban a városban is gyönyörködhetünk.
Hűvösvölgybe visszaérkezve pedig térjünk be Náncsi Néni Vendéglőjébe, amely egy régi tanyaházban kapott helyet, így hangulata is a XVI-XVII. századi vidéki életet idézi fel: belül hagyományos bútorokkal, festményekkel és kockás terítőkkel. A vendéglőnek erőssége a hagyományos magyar konyha, de nemzetközi fogásokat is rendelhetünk. Étlapja szokványos, néhány szezonális fogással és számos magyar borral színesítve.
6/8
Pál-völgyi-barlang, a kalandos
Ha kellőképp kalandvágyóak vagyunk, csak ránk vár a II. kerületi Pál-völgyi-barlang, amely 31 kilométerével az ország leghosszabb barlangrendszere. A Pál-völgyi barlangot a 20. század elején fedezték fel, szája a ma kívülről nem túl árulkodó elhagyatott kőfejtőnél található.
A legenda szerint 1904 nyarán egy békésen legelésző birka alatt megnyílt a föld, és ezzel vette kezdetét a Pál-völgyi-barlang feltárása és járhatóvá tétele, amely során egy közel 20 kilométer hosszú barlang vált bejárhatóvá a Budai-hegységben. A föld alatti labirintus bejárása igazi kihívás, két éve télen mi is barlangásztunk erre: megfelelő felszerelésre és némi kitartásra, kalandkedvre is szükség van. Az állandóan 12-14 fokos hőmérséklet télen még kellemes is lehet, ha kint röpködnek a mínuszok, de azért nem árt jól felöltözni.
És készüljünk fel arra, itt bizony keskeny hasadékokon kell átmászni, és nemegyszer hason csúszva haladhatunk előre. A barlangtúrák a látogatóközponttól indulnak, a Szépvölgyi út 162-től, és a jegy árában benne van, hogy a szervezők minden szükséges felszerelést biztosítanak, viszont érdemes olyan cipőt húzni, amely jól tapad, és nem baj, ha koszos lesz, illetve olyan ruhában érkezni, amin a lehető legkevesebb gomb és cipzár van. A barlangászásnak választhatjuk egy finomabb formáját is, van egy 45 perces pálya is, ahol könnyen járható, jól bevilágított úton kanyaroghatunk a dokumentumfilmekbe illő cseppkövek között.
7/8
Budakeszi, az állati
A város szélén találjuk a vadregényes Budakeszi Vadasparkot. Az erdő mélyén fekvő „rezervátumban” természetes környezetükben látogathatjuk meg a Kárpát-medencében honos erdei állatokat.
A közel 30 hektáros parkban vaddisznók, rókák, őzek mellett farkasok, barnamedvék és hiúzok, valamint baglyok és más ragadozómadarak is tanyáznak. Tökéletes családi program kicsikkel-nagyokkal, de feledhetetlen, különleges randihely is lehet, még télen is. Minden állat igazi egyéniség, a látogatók nagy kedvence Mucika, a kerítéshez dörgölőző aranysakál, de a szemtelen dámszarvasok is megérnek egy misét, akik ha nem figyelünk, az állatsimogatóban békésen elkezdik falatozni táskánkat és kabátunkat.
Ha pedig megéheztünk, beülhetünk a park bejárata melletti, tradicionálisabb Vadaspark étterembe, itt a vadételeket érdemes kipróbálni, kedvenceink az ízletes orjaleves, vörösboros szarvascomb áfonyával és házi krokettel, desszertnek pedig császármorzsa baracklekvárral. De kóstolhatunk valami finomat a klasszikus Budai Gesztenyés Nagyvendéglőben is, az 1902-ben alapított, nagy múltú étteremben a magyaros, fúziós vonalra lehet számítani, specialitásnak a mangalica-szűzérmét, a kacsaételeket és az óriás bécsit mondanánk.
Téli sétánk előnye, hogy mivel a park és a fák kopárak, minden épületet szinte teljes pompájában tudunk megcsodálni. Ha pedig fáznánk, üljünk be a központi térre néző, egyszerű, mégis kellemes Koller Bácsi Cukrászdájába egy finom sütire és cappuccinóra, vagy ebédelni a Wekerle Étterembe, ahol mi a vadmalacgulyást és a hortobágyi palacsintát próbáltuk ki.