Június 29. a nyári Péter-Pál nap mellett lassan másfél évtizede a nemzetközi Duna-nap is, 2004 óta ünneplik a folyam menti országokban. Ha nem is Fekete-erdőtől a Duna-deltáig, de Óbudától Soroksáig megnéztük, milyen helyeken ücsöröghetünk a nyári melegben a folyóparton Budapesten, mert ugyan nézhetjük a hullámokat a rakodópart alsó kövéről is, hűen József Attilához, ám szerencsénkre ennél sokkal kellemesebb és változatosabb helyeket is találunk már egy kis vízparti lazuláshoz.
1/11
1. A klasszikus: Római-part
Vízpart, lángos, hekk, csíkos nyugányak – ha Budapesten keresünk csillezős Duna-parti helyet, talán a legtöbbünknek a Margit- és a Hajógyári-szigeten is túl, Buda északi csücskben fekvő Római-part jut elsőként eszünkbe, és nem is véletlenül. Nemrég mi is újra bejártuk a környéket, hiszen minden évben tartogat valami újdonságot. A Fellini Kultúrbisztró már említett kultikus csíkos nyugágyai, a Nap bácsi vagy a Platán hekkjei, palacsintái és sörei mellett lehetőségünk van akár kenut, kajakot bérelni, petanque-ozni vagy bográcsozni is.
2/11
2. A nyugis: Kabin
A tavalyi nyár nagy vízparti felfedezettje volt számunkra a Népszigeten megnyílt Kabin, amely alig 10 perc sétára fekszik Újpest Városkapu megállótól. Az egyszerű, de nagyszerű helyen tényleg a vízparton ücsöröghetünk, vagy valamelyik nyugágyban napozhatunk, esetleg a vitorlaponyvák alatt egész nyáron láblógatva szürcsölhetjük a limonádét vagy fröccsöt. A kínálatban ételek is szerepelnek, ha harapnánk valamit, este pedig változatos programok várnak mindenkit, szabadtéri mozizás vagy épp egy akusztikus koncert. Azért ha jövünk, a naptejet és a szúnyogriasztót ne feledjük otthont, se a pulóvert, mert a vízparton bizony jóval hűvösebb van, mint a benti betonrengetegben.
4/11
4. A bulis: PONTOON
Az idei a harmadik nyár, amikor nem egyszer hajnalig pörög a buli a Lánchíd pesti hídfőjénél. A Pontoonba egyszerre járnak helyiek és külföldiek, nem egyszer mi is úgy csábultunk oda, hogy a Lánchídról letekintve elkapott a hangulata. Ha lazulni szeretnénk, függőágyak, kényelmes ülőalkalmatosságok várnak, vagy akár a Duna-partra is kiülhetünk egy fröccsel a kezünkbe a budai panorámában gyönyörködni. A programkínálat tényleg az egész szezonban szuper, szabadtéri mozival, rengeteg élőzenei koncerttel, magyar és külföldi előadókkal, valamint hajnalig tartó DJ-szettekkel várják a táncoslábú mulatni vágyókat.
6/11
6. A pázsitos: Kopaszi-gát
A dél-budai Lágymányosi-öböl környékén nyújtózó Kopaszi-gát az utóbbi évek egyik legkedveltebb Duna-parti helyévé nőtte ki magát. És bár az idei nyári idillt már kissé megtöri a közelben megindult BudaPart építkezése, bőven találunk még kellemes és nyugodt vízparti szakaszokat éttermekkel, kávézókkal, teraszokal és játszóházzal. Ha szeretnénk kiszakadni a város nyüzsgéséből, és pár órát természet és vízközelben tölteni, a Kopaszi ideális hely lehet, akár egy kis pikinikezéshez is, vagy csak a partra leheveredve az olvasgatáshoz.
8/11
8. A laza: Dunaparty Megálló
Budafok felé haladva két egészen szokatlan tereptárgyra leszünk figyelmesek a víz partján: a londoni csúcsforgalomból ismerős piros emeletes buszok állnak a vízparton, mintha valami csoda folytán a hosszú szolgálat után a busznirvánába kerültek volna. A járgányok körül pedig kiülős teraszt találunk, ahol jól megtömhetjük magunkat hekkel, palacsintával, hogy aztán az egészet leöblítsük sörrel vagy limonádéval, ha még vezetni fogunk. A környező ipari rozsadövezet – bár elsőre nem gondolnánk –illusztris látvány, és a Lánchíddal valóban nem versenyezhet, de ennek a csendes elmúlásnak is megvan a maga bája.
11/11
+1 A panorámás: Szabadság híd
Az idei nyár kihagyhatatlan élménye lesz immár harmadszor is a "szabihidazás", azaz az autósforgalom előlt lezárt hídon való hesszelés. Lesz itt minden, jóga koncert, buli, grill, tánc, amit csak a városlakók elképzelnek és megszerveznek. A felszabadult közterezés mellett a látvány sem utolsó, alattunk, elöttünk, mögöttünk méltóságteljesen hömpölyög a Duna, és a legszebb naplementéket is innen lehet elkapni.