1/10
Baselitz. Újrajátszott múlt
A Magyar Nemzeti Galéria kiemelt német művészek munkáit bemutató kiállítássorozatának keretén belül most egy igazi világsztár, Georg Baselitz több mint 80 alkotása tekinthető meg. A galéria Újrajátszott múlt című kiállítása a művész életművének valamennyi korszakát bemutatja az alkotó absztrakt festményein, különös szoborinstallációin és grafikáin keresztül. A tárlat egymás mellé állítja Baselitz 1960-as évekig visszanyúló korai alkotásait a jóval később született művekkel, így láthatjuk például a művész 2005-ben elkezdett Remix nevű sorozatának darabjait, amelyen korai, háború utáni „antihősöket”, partizánokat, pásztorokat, rebelliseket ábrázoló képeit festette újra. A látogatók egy felfüggesztett csontváz alakú szobor mellett elhaladva búcsúzhatnak a kiállítástól, amelyet a művész külön a budapesti tárlat kedvéért formázott meg ismét.
2/10
Enslaved – A modern rabszolgaság képei
A rabszolgaság kegyetlen intézménye még a mai modern világban is sokkal több embert érint, mint gondolnánk és a fizetség nélkül munkára kényszerítettek száma világszerte a 46 millióhoz közelít. A Kogart Ház fotókiállítása ezt a szívszorító jelenséget mutatja be egy amerikai humanitárius fotós, Lisa Kristine képein keresztül, aki az elmúlt tíz évben a világot bejárva fényképezőgépével dokumentálta a kizsákmányolt és rabszolgasorban tartott munkások sanyarú sorsát, tette ezt főként a harmadik világ szegénység által leginkább sújtott országaiban. A nyomasztó képeken láthatunk ghánai aranytörőket, indiai textilszövőket, és feltárul előttünk a Sonagachi bordélyok prostitúció uralta világa is.
3/10
35. Magyar Sajtófotó Kiállítás
A Capa Központ 35. Magyar Sajtófotó Kiállítása több mint 360 fényképen keresztül mutatja be az elmúlt év legfontosabb eseményeit, történéseit. Ám a World Press Photo kiállítással ellentétben ez a gyűjtemény nem a látogatók tűréshatárát hivatott feszegetni; a kiállított képeken keresztül emberi kapcsolatok tárulnak elénk és a nyomasztó és véres témák helyett a fotók inkább az emberséget és a hősiességet állítják középpontba. A kiállított képeket nézegetve újra átélhetjük a tavaly nyáron lezárt Szabadság hídon improvizált piknikeket, de láthatunk a Széchenyi Fürdőben készült víz alatti felvételeket vagy elkapott pillanatokat a budapesti tömegközlekedés mindennapjaiból. A tárlaton azonban kevésbé vidám témák is megjelennek, mint például a szegénység, a betegségek, valamint az Európát jelenleg sújtó menekültválság is.
4/10
Bocskor, csizma, paduka – kalandozás a lábbeli körül
Mielőtt a Néprajzi Múzeum elhagyja jelenlegi, Kossuth téri bázisát, hogy a Városligetben leljen új otthonra, egy nagyszabású, az intézmény költözését szimbolizálni hivatott kiállítással várja a látogatókat egészen november végéig. A múzeum a Föld északi és déli féltekéjéről származó lábbelik százait gyűjtötte egy csokorba, hogy bemutassa a világ különböző népcsoportjainak hagyományos és sokszor egészen bizarr viseletét. A 19. és 20. századból származó cipők között olyan különleges darabokat fedezhetünk fel, mint a halbőrből készült csizma, a jómódú muszlim nők státuszát kifejező tornyos fapapucs vagy a kínai kultúrában a megnyomorított végtagokra, az úgynevezett lótuszlábakra tervezett miniatűr topánkák. A gyűjtemény darabjait több termen keresztül, tematikus egységekben csodálhatjuk meg.
6/10
Kondor Béla gyűjteményes kiállítása
Angyalok, repülők, királyok, Dante pokla, a klasszikus kultúrkincs motívumai újraértelmezve kis rajzokon és falakat betöltő festményeken. A magyar képzőművészet második világháború utáni nemzedékének egyik legfontosabb alkotóját se témaválasztásaiban, se stílusában nem lehet besorolni egy kategóriába. Kiállítása nem kronologikusan, hanem tematikai csomópontok szerint épül fel, külön blokkot kapnak például a történelmi tárgyú képek, a klasszikus örökség újragondolásai, a zenéhez való viszonya, a portrék, és persze az angyal-motívum köré szerveződő művek. Kondor Bélának főleg grafikai munkásságának lett széles követőtábora és iskolája, amivel külföldön is elismerést vívott ki.
8/10
Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968–1980
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Budapest az ország közepe, és minden forradalmi újítás itt történik, mióta világ a világ. Márpedig ez nem volt mindig így, legalábbis ami a képzőművészetet illeti. A Tilt-Tűr-Támogat 3T-jével szembeforduló, a művészeti nyelvet megújító neoavantgárdnak a vidék sokkal szabadabb terepnek bizonyult a '60-as, '70-es években, mint a főváros. A '60-as évek végén egy nagyobb számú, képzőművészekből álló, lazán szerveződő csoportból vált ki pár év leforgása alatt az az öt tag – Ficzek Ferenc, Hopp-Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor és Szijártó Kálmán – akik aztán a hetvenes években együtt dolgoztak és egyéni művészeti útjukat járva is a műhely közös szellemiségében alkottak. A hazai művészeti közeg „vakfoltján” működő Pécsi Műhely kevésbé ismert, de annál izgalmasabb történetét mutatja be új kiállításán a Ludwig Múzeum.