Az ünnepi időszak végével kevesebb a program, rendezvény a városban. De nem úgy a kiállítás! Egyrészt tart még a remek Csontváry-kiállítás és az El Kazovszkij életművét bemutató tárlat is – mindkettőről írtunk már korábban. Körbenéztünk, hogy mit érdemes még megnézni!

1/5

Szabad szemmel – Fotó Hemző (Magyar Nemzeti Múzeum)

Hemző Károly egy nagy fotósgeneráció egyik utolsó képviselője volt. Pályakezdőként sportfotókkal foglalkozott, és olyat alkotott már itt is, amire kevesen képesek. Koncentrációra és állóképességre volt szükség, hogy elkészülhessenek a képek, amelyeket – napjainkkal ellentétben – nem támogatott milliós technika. A fotókon – ahogy a pályán is – érződik a dráma. A telt ház előtt játszott meccsek hangulata tökéletesen átjön az esztétikailag is értékelhető képeken. Később szinte mániákusan fotózta hétköznapjait, Budapestet és a magyar vidéket, elsősorban a balatoni tájat és a „pusztát”. Talán leghíresebb sorozata ugyanis a lovakhoz kötődik, érzékenysége és esztétikája páratlan. A legtöbben ételfotóiról ismerik, a kiállításon az ismert képek helyett azonban a kicsit absztraktabb, a fotózások szünetében „csak úgy” elkészített képei szerepelnek. Tényleg mindenkinek ajánljuk a három éve elhunyt fotós kiállítását.

2/5

Nicolas Schöffer-retrospektív (Műcsarnok)

Külföldön sorok állnának a Műcsarnok kiállítása előtt, ami nem véletlen: a magyar származású művész rendkívüli életművet hagyott hátra. Kibernetikus szobrai a maguk korában úttörőnek, esztétikai szempontból hipermodern téri alkotásoknak számítottak. Látogató persze így is akad bőven, de csodálkozunk, hogy nem beszélnek többen erről a tárlatról. Pedig először – és utoljára – látható hazánkban így, egyben ez a rendkívüli gyűjtemény, amelyben főszerepet kap a fény. Az anyag döntő többségét kibernetikus és kinetikus szobrok, valamint néhány korai festői munka, fotók és meg nem valósult építészeti, olykor városi léptékű tervekből fennmaradt vázlatok teszik ki. Látványos, egyben futurisztikus és retró hangulatú tárlat. Látni kell.

3/5

A létra. Vörösváry Ákos installációi (Műcsarnok)

Ha már a Műcsarnokban voltunk, megnéztük a többi kiállítást is – és nem bántuk meg. Meglepő és látványos anyagot találunk a Műcsarnok középső teremsorában. A műgyűjtőként és kiállításrendezőként ismert Vörösváry Ákos, a diszeli Első Magyar Látványtár alapítója az embert állította az installáció középpontjába. Az ember életét mutatja be, amely örökös munka, örökös nász, áldozatok, ünnepek, imák végtelen sora. A híres és alig ismert kortárs szerzők művei, a jelentős hazai és ázsiai néprajzi anyag, a talált tárgyak mind-mind nélkülözhetetlen darabjai a kiállításnak.

4/5

A szobrász Malgot (Műcsarnok)

Első látásra archaikus, törzsi műveknek hinnénk egy különös magyar művész alkotásait: ő Malgot István szobrász, akinek fél évszázados pályája a hazai művészeti élet egyik „lappangó fejezete”. Noha a művész ritkán vesz részt kiállításokon, a Műcsarnokban most hatvankilenc szobrát láthatjuk, ami az eddigi legteljesebb gyűjteményes válogatás. „Bartók és József Attila példáját követi, a szó legtisztább értelmében: visszanyúl a hagyomány mélyebb rétegeihez, és azokat megtisztítva, a modern városi élet közegében jeleníti meg” – olvashatjuk a kiállítás ajánlójában.

5/5

Mexikói bőrönd (OSA Archívum)

Kalandos úton került az észak-amerikai országba a Robert Capa, Gerda Taro és Chim (David Seymour) elveszettnek hitt spanyol polgárháborús felvételeit őrző bőrönd – de valószínűleg ennek köszönhető, hogy ma is láthatjuk őket – New York, Madrid, Bilbao és Párizs után végre Budapesten is. A kilencvenes években, egy szerencsés véletlen után megtalált, közel 4500 negatívból álló anyag végül egy ír filmrendező, Trisha Ziff közbenjárásának köszönhetően került 2007-ben a Capa életművét őrző New York-i International Center of Photographyba. A gondosan elrendezett és felcímkézett tekercsek a spanyol polgárháború egész történetét felölelik: arcok, megmentett műkincsek, ostromok, lelőtt repülők, hullaházak. Nem egy vidám anyag, de forrásértéke, drámaisága kivételes.