Budapest 140 éves fennállása alatt rengeteget változott – korántsem csak a háborús rombolások miatt. Andrássy Gyula mutatta az irányt, amikor kijelentette, hogy olyan új fővárost kell építeni, amelynek nem lesz riválisa se északon, se keleten, se délen… (A nyugati irányt, ugye, nem említette…) Ez a nagyra törés mozgatott számos építkezést. Az alábbi fényképek helyszínét ma már nem könnyű felismerni. Adunk némi segítséget a rejtvényfejtéshez. Aki meg nem bírja a feszültséget, annak ott a végén a megoldás.Mindegyik kép a Fortepan archívumból való.
1/8
Ezen a képen egy olyan pesti kereszteződést látunk, ahol kő kövön nem maradt. A két sarokház már nem áll, a villamos sem jár arra. Ha valaki nyomra akar jutni, a távoli épületek körvonalait érdemes böngészni.
2/8
A megfejtés kulcsa az, hogy ma ez a templom már egyáltalán nem magaslik ki környezetéből. Nincs meg balra az egykor oly népszerű Budai Színkör se. Hiányzik jobbra a dombtetőn terpeszkedő, romantikus stílusú főúri palota is. A jobb szélen lévő hosszú épület is eltűnt, de a funkciója nem.
3/8
Hú ez a szobor de ismerős… Igen! Az Erzsébet téren áll… De eredetileg hol állhatott? A házak bizony már nincsenek meg, helyükön sokat bírált üvegpaloták állnak. A szobor egyetlen, az ostromot átvészelő mellékalakja a téren álló egyik ház udvarában tekinthető meg. Az új helyszín számára újrafaragták az egész szökőkutat.
4/8
Kevesen tudják, hogy pestnek valaha a prágaihoz hasonló, csinos Óvárosa volt – de aztán áldozatául esett a világvárosi ambícióknak. Ezen a képen a két templomtorony lehet ismerős, meg a bal szélen álló másik templom részlete. És a jobb szélén lévő ház is (részben) megvan. A tér legfontosabb épülete éppen mögöttünk van.
5/8
Hát ezt nagyon nehéz megfejteni, mert ez a hely nem az ostrom alatt, hanem a Kádár rendszerben és a rendszerváltás után is alapvetően megváltozott. Annyit segítünk, hogy a jobb oldali épület egy nevezetes börtön volt, ahol sok kommunista raboskodott a két háború között.
6/8
Igen, az emlékmű ma is megvan, méghozzá ugyanott. De mik ezek az épületek? Már régen nincsenek meg. Egy különleges műemlék-felújítás következtében tűntek el. Az egyik helyére minisztérium épült. De mi köze ennek a képnek az Illés zenekarhoz?
7/8
Nehéz feladvány lenne, mert a szobor, amely segíthetne, csak nagyon rövid ideig állt a helyén. Igen, a jobb felső sarokban látható sodronyok jelentik a kulcsot. De azok se olyanok, mint ma. A városi veteményeskertek ma kezdenek újra divatba jönni, békésebb célból.
Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek? Iratkozz fel heti hírlevelünkre, az Insiderre, és legyél te a társaság iránytűje, ha éttermet, kirándulóhelyet vagy programot kerestek!