Gasztró
Spanish Food Fiesta
A spanyol gasztronómia legjavát hozzák el a Botellón Teraszra, május 9. és 11. között.

A tavalyi jó hangulatú első rendezvény után újra összeállt a Margit-negyedben pár ikonikus- és újonnan nyílt hely, hogy meghívjanak minket egy közös designer sétára, május 9. és 11. között.
Budapest körül a 19-20. században kialakult iparterületek 65-70 négyzetkilométer területet foglalnak el.
1917 augusztusában, az első világháborúban a Llanishen gőzhajót Cadaqués partjainál megtorpedózta egy német háborús tengeralattjáró, mindek következtében a hajó az Es Caials-öbölben hajótörést szenvedett.
A Magyar Képregény Szövetség, a Kilencedik Művészet Alapítvány és a V26 Képregénybolt idén is megrendezi a hagyományos budapesti képregényfesztivált.

A két rendezvény, a Bar és Rum Show összemixeléséből született a GoodSpirit Rum & Cocktail Show név alatt futó esemény, amelyen május 11. és 12. előtt vehetünk részt.
Május 10-12. között rendezik meg az idei Kürtőskalács Vigalom névre keresztelt eseményt a Fővárosi Állat- és Növénykertben, aminek egyik főszereplője a Kürtős Bejglibon lesz.
A tavalyi jó hangulatú első rendezvény után újra összeállt a Margit-negyedben pár ikonikus- és újonnan nyílt hely, hogy meghívjanak minket egy közös designer sétára, május 9. és 11. között.
Április 29. és május 12. között rendezik meg a 44. Budapesti Tavaszi Fesztivált, a hagyományokhoz méltóan színes programokkal.
Budapest körül a 19-20. században kialakult iparterületek 65-70 négyzetkilométer területet foglalnak el.
1917 augusztusában, az első világháborúban a Llanishen gőzhajót Cadaqués partjainál megtorpedózta egy német háborús tengeralattjáró, mindek következtében a hajó az Es Caials-öbölben hajótörést szenvedett.
A 70-es évek változatos épített örökségét ismerhetjük meg a Budapest100 hosszú hétvégéjén, május 9-12. között.
A KORART galéria a Falk Miksa utca környéki „galérianegyed” legfiatalabb tagja. Az üzletet 2019-ben nyitották azzal a céllal, hogy a felkapott művészek alkotásai mellett elérhető árú műtárgyakkal, különleges bútorokkal is kiszolgálják a vevőiket. Erről győződhetünk meg májusban két hétvégén is, 4. és 5., valamint 11. és 12. között, amikor készletkisöprést tartanak, és 10-50%-os kedvezménnyel kínálják legtöbb terméküket.
Április 29. és május 12. között rendezik meg a 44. Budapesti Tavaszi Fesztivált, a hagyományokhoz méltóan színes programokkal.
A Budapest Fotófesztivál nyitókiállítását nyolcadik alkalommal rendezik meg a Műcsarnokban, ezúttal Női fókusz címmel.
A Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményének legfontosabb alkotásaiból nyílt kiállítás a városligeti Millennium Háza Neo Kortárs Művészeti Terében.
Idén 18 helyszínen szólal meg a jazz április 27. és május 15. között Budapesten számos helyszín, művész és kulturális intézet összefogásában.
Isabel Muñoz OMEGA című kiállítása a Mai Manó Házból indul világkörüli útjára.
A Magyar Képregény Szövetség, a Kilencedik Művészet Alapítvány és a V26 Képregénybolt idén is megrendezi a hagyományos budapesti képregényfesztivált.
Nemcsak a Líra szervez vásárt tavasszal, május 9. és 12. között HVG Könyvekkel is feltölthetjük a polcainkat.
Idén május 8. és 12. között rendezi meg a Líra a tavaszi raktárvásárát. Több ezer könyv közül válogathatunk minden műfajból, naponta frissülő készletből, akár már 100 forinttól.