A Budapest Fotófesztivál nyitókiállítását nyolcadik alkalommal rendezik meg a Műcsarnokban, ezúttal Női fókusz címmel. A Magnum Photos válogatásának öt női fényképésze, az ügynökség szellemiségéhez híven, a humanista fotográfia emblematikus képviselői.

A három, már lezárult életműben – Eve Arnold, Inge Morath, Marilyn Silverstone –, valamint két másik generációhoz tartozó két alkotó – Susan Meiselas, Nanna Heitmann – munkásságában egyaránt kiemelt jelentőséget kapnak a hírnév, a hatalom, a vallás, a hagyomány, a kisebbségi lét és a jogfosztottság problémakörei. Elkötelezett alkotókként – a portré műfajában éppúgy, mint a társadalomábrázoló dokumentarista sorozatokban – női érzékenységgel, empátiával és helyzetértelmező tudatossággal közelítenek témáikhoz.

(Fotó: Műcsarnok)

Címkék