Budapest legnépszerűbb
design vására
ismét a
Millenárisról
jelentkezik vasárnap. Az őszi szezon első rendezvényére a szervezők exkluzív
tervezői névsorral és programmal
készülnek: a WAMP történetének legtehetségesebb tervezői egyszerre mutatkoznak be vadonatúj kollekcióikkal, sőt néhányan egy kerekasztal
beszélgetésen
mesélnek márkájukról, sikereikről.  




Az október 12-i eseményen azoké az alkotóké a főszerep, akik a korábbi években elnyerték a rangos
Hónap Designere
díjat, illetve résztvevői voltak a kizárólag pályázati úton elnyerhető WAMP+ megjelenéseknek. A Millenáris Teátrumban majd
nyolcvan

tervező
várja az érdeklődőket, közülük jó néhányan kifejezetten erre az alkalomra időzítik vadonatúj kollekciójuk bemutatóját is. Az Artista a matt és fényes felület játékára építő, sok-sok szőrmét felvonultató kollekcióját hozza el, a
Gabo Szerencses
elegáns koktélruhákkal és sejtelmes csipkeruhákkal készül, a Zagabo standján pedig ott lesznek a márka legendásan strapabíró esőkabátjai.
László Edina
Lazlo brandje remek szabású, trükkös ruháiról híres, míg a Camou digitális printekkel dekorált szoknyáival és felsőivel vált igen népszerűvé. Új táskákkal készül
Lengyel Zsuzsi
, akinek márkája sok-sok bociszőrrel kombinált darabot kínál, s ismét a WAMP vendége lesz az EOSinE tervezője,
Bozsik Szilvi
és tapintásra késztető lakktáskái és ékszerei. Ott lesz
Ferencz Vanda
, akinek fülbevalói már tetszőleges színállásban is megrendelhetők, és a Gombold újra két évvel korábbi különdíjasa, Zwana is új darabokkal várja a különleges ékszerek rajongóit.  




Az izgalmas kavalkádban az
egyedi tervezésű ruhák, ékszerek, táskák
mellett
gyerekholmik
,
lakberendezési
kiegészítők és
képzőművészeti
alkotások is helyet kapnak. Ismét kiállít a csodás üvegtárgyakat készítő
Kiss Aba Regő
, s
Tóth Andrej
a Balaton témáját és hangulatát körbejáró, mosolyra késztető ART HEKK projektje. 




Az októberi vásáron szerepel először
Víg Virág
márkája, a Virivee, amely kézzel készített designer harisnyákat kínál fantasztikus színekben és mintákkal megbolondítva.   A Design Hét Budapest fesztiválhoz kapcsolódóan a WAMP szakmai programmal is készül.




A 14.00 órakor kezdődő kerekasztal beszélgetésen öt hazai, a designvásárhoz több szálon is kapcsolódó márka mutatkozik be:
Gulyás Sári
a PikkPakk cipők megálmodója beavat, Kickstarter projektjének történetébe, avagy hogyan indítsunk márkát zéró költségvetéssel.
Geréby Zsófi
az UrbanLegend kitalálója és tervezője megosztja a hallgatósággal, hogy hogyan lett a biciklis öltözékeket kínáló márkája igazi sikersztori,
Marillai Éva
pedig a wonderLAB, a húgával közösen vezetett designbolt kulisszatitkaiba vezet be. A Tipton Eyeworks névadója,
Tipton Zakariás
megosztja a hallgatósággal, hogyan lett Elton Johnnak Tipton napszemüvege, s a Twofold Concept két tervezője, Berecz Vanda és Katona Barbara a designer-együttműködésekben rejlő lehetőségekről beszél. A rendezvény a Design Hét Budapest fesztivál hivatalos programjának része.
A vásárra a belépés 500 Ft., amely teljes egészében levásárolható.