A MOST a belváros egyik régi kedvence egy ráncfelvarrás után mostanra igazi kortárs bisztró lett. A VI. kerület kulthelyén a hangulat és az étlap maradt, viszont sokkal több programmal készülnek, mint régebben, így a MOST nemcsak törzshely, étterem, találkozóhely, hanem egy olyan közösségi tér is, ahol a kieső időben is jól érezzük magunkat. Itt helyet adnak a legkülönfélébb művészeti projekteknek, hétvégente pedig dizájnvásárokba vagy épp lemezbörzékba futhatunk bele. Az italok terén is érezhetünk némi változást, hiszen a long drink kultúra nagyon sokat változott az elmúlt években, ezért ennek szellemében egy egész sor gin-tonikkal várnak minket. Az étlapot azonban csak annyira piszkálták meg, amennyire feltétlenül szükséges volt. A bisztró klasszikusai között találjuk például a csirkepaprikást, fish and chipszet, a burgereket és az ázsiai fogásokat, amibe belefér az ikonikus vajas csirke és a pad thai is. Emellett persze találunk snackeket, leveseket és desszertet is. Bár a soktételes étlap nem szokott jót sejtetni, a MOST egy kivétel, ahol az ételekre nemzetiségüktől függetlenül jellemző a kényelmes, comfort food jelleg és a sallangnélküliség. Ha bőséges adagra, széles választékra, ár-érték arányban is megfelelő helyre vágyunk, ahol kiváló eseményeken is részt vehetünk, akkor aligha ez lesz a régi-új törzshelyünk!

Programok itt

MOST – őszi mintázó workshop

A workshopon a papírkivágás technikáját ismerhetjük meg közelebbről Zengővári Judit grafikusművész segítségével.

Címkék