A Moai Jungle a főváros nemcsak legnagyobb szobanövényüzlete, hanem a legizgalmasabb "dzsungele" is. Az elnevezést is a Húsvét-sziget szobrai inspirálták, belépve pedig valóban egy egzotikus környezet fogad, szinte elfeledkezünk arról, hogy Budapesten vagyunk. A növények jó áron elérhetők, és itt tényleg segítenek kiválasztani az otthonunkba legmegfelelőbbet. A bolt tulajdonosa, Mata Norbert a növények szeretetét otthonról hozta magával, és az üzlettel egyensúlyba tette az óriási és olcsó, de kissé lélektelen kertészetek és a lelkes és barátságos növényfanatikusok által üzemeltetett kisebb, de kissé túlárazott virágboltok közötti végletességet. Könnyű elveszni a különböző színű és formájú levelek között a közel 250 négyzetméteres üzlethelyiségben, de az ott dolgozók szívesen segítenek kiigazodni. Nem beszélve a hatalmas növényekről vagy a különleges darabokról, melyek ára akár a plafont is verheti, de céljuk inkább az, hogy bemutassák, ilyen érdekességek is léteznek gondos neveléssel. A Moaiban kis táblán, jól feltüntetik a virágok fény- és vízigényét is, így nem kell félnünk, hogy az infó elvész. Ha megfáradtunk a növényrengetegben, akkor a kávézórészben egy kis frissítővel lazulhatunk. Az igazi szépségek vásárlása mellett néha pórul járt növényeket is menthetünk igazán jutányos áron.

Tipp: Ha rendszeresen figyeljük a Moai Facebook-oldalát, akkor olyan vicces kedvezményekbe botolhatunk bele, mint például nyáron 40 fokban ki tud minél több téli ruhát magára öltve betérni az üzletbe, annak fejében pedig annyi kedvezmény jár...

Hasonló tartalmak

Admin mode