A Palotanegyedben található tér Budapest egyik legnépszerűbb tere, ahova 1998 óta autók nem hajthatnak be. Hangulatos, mediterrán levegőjű kis sziget, amely nyáron egy hatalmas kerthelyiséghez hasonlít. A tér névadója a magyar irodalom egyik legismertebb írója. A téren látható Mikszáth-szobrot 1961-ben állították, az író halálának 50. évfordulója alkalmából. A tér legismertebb épülete az 1. szám alatt található, amely kezdetben Irinyi János első gyufagyárának adott helyet, később itt lakott Mikszáth is, 1917 és 1948 között leánygimnázium volt, 1953 és 2011 között a Piarista Gimnázium működött az épületben, azóta pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karát találjuk itt.
A tér Szentkirályi utcai sarkán működött 1995-ig a legendás Tilos az Á, melynek helyén később a Zappa Caffee üzemelt, 2021 óta pedig a Tilos a tilos várja a vendégeket. Mellette találjuk a laza és pénztárcabarát Kis fecske Presszót, ahol ebédmenüt is kínálnak. Érdemes még megemlíteni a környék egyik új szórakozóhelyét, a 2022-ben megnyílt Mixát Udvart, a 2021-ben indult Helló Röfit, a Zengő Bárt, az Al Dentét, vintage cuccokért pedig a Typo Showroomot keressétek!