A Podmaniczky Frigyes tér és az Arany János utca környéke megújult, jobbnál jobb helyekből pedig nincs hiány, ahogy ezt a Meron Budapest is igazolja. A specialty kávézóba betérve lelassulhatunk, és egy finom süti és kávé társaságában végre jólesően elmerenghetünk a kirakat üvegén keresztül elénk táruló zöldebb utcaképben, vagy a hátsó bájos titkos kertre. A hely egyébként egy román franchise első külföldi egysége, ugyanis a Meron 2015-ben Kolozsváron indult, ahol egy ideje már szintén dübörög a specialtyláz, akárcsak Budapesten. A meronos csapat mögött egy romániai fiatal pár van, a tudást pedig külföldi utazásaik során, főként Londonban töltött éveik alatt szerezték. A Meron (görögül napok) arra az érzésre utal, amit egy igazán jó kávé tud okozni, aminek segítségével kiszakadhatunk a mindennapok pörgéséből. A fő hangsúly a kávén van, de a LUI pékség péksütijeit is kóstolhatjuk, illetve helyben készült smoothie-kkal is várnak minket. A kávékínálatban négyféle világos pörkölésű single origin típus van, három kolumbiai és egy kenyai ültetvényről. Előfordulhat, hogy nem mindenki a kávé szerelmese, vagy csak szimplán túltoltuk a koffeint, akkor érdemes szemezni a specialty teákkal és a forró csokival is.
Gasztró Szabadidő
Orange Bike
Az Orange Bike-hoz, római-parti elhelyezkedése okán, kijjebb kell tekernünk, amit egy igazi bringás valószínűleg nem is bán.