Nálunk is nagy siker volt a norvég hegymászó, esszéista és gondolkodó, Erling Kagge vékony, ám annál töményebb könyve, a Menni – A gyaloglás művészete, ami a címébe foglalt tevékenységről elmélkedik. Miért megyünk? Honnan és hova tartunk? Az, hogy a lábunkra állva felegyenesedünk, majd elindulunk, jelképes cselekvés, amit a szerző elgondolkodtatóan, irodalmi és filozófiai idézetekkel átszőve tárgyal ki esszéjében, mely végeredményben a gyaloglás jótékony testi és lelki hatásait sorolja, megállapítva, hogy a gyaloglás nem más, mint a világ lassú felfedezésének legfőbb eszköze, amit ha abbahagyunk, az életünk is megáll.
A Ludwig Múzeumban még október elején megnyitott, különleges és remek kiállítás, mely jövő év január 31-ig látható, a nyúlfarknyi kötethez hasonlóan jár el: a nemzetközi csoportos kiállítás résztvevői a gyaloglásról, a menésről, a sétálásról, a haladásról, a megismerésről és a felfedezésről fejtik ki véleményüket, fogalmazzák meg álláspontjukat, gondolataikat a maguk képzőművészeti eszközeivel. Ráadásul nemcsak térben nagy a szórás, hanem időben is, ugyanis a tárlaton látható munkák között van, ami egészen friss, de olyan is akad, ami még az 1960-as években készült. Minden szempontból változatos tehát a Walk This Way. A gyaloglás művészete című kiállítás.
A Ludwig Múzeum új kiállítása, hiába a norvég könyv címéből kölcsönözte a sajátját, több mint a kis kötet, kicsit más is. Erling Kagge könyve egyféle megközelítését kínálja a témának, amit aztán alaposan kiveséz, a kiállítás viszont más szempontokat is behoz. Eleve itt a gyaloglás nemcsak a megismerés, a felfedezés eszköze, hanem művészeti forma. És ahogy egy csoportos kiállítás esetén, úgy itt is: ahány alkotás, annyiféle megoldás. A gyaloglás kapcsán így szóba kerül az is, hogy hogyan használjuk a tereinket, hogy a gyaloglás nem más, mint lelassulás és befelé, önmagunkra figyelés, de a komplex látásmódot kínáló promenadológiát is érinti, aminek a testmozgáson és a felfedezés, a megismerés élményén túl urbanisztikai, építészeti, szobrászati és festészeti, irodalmi, történet- és kultúrtudományos vonása is van.
A gyaloglás tevékenységét mindennap és mindenki űzi attól függetlenül, hogy öreg vagy fiatal, nő vagy férfi, és hogy milyen nyelvet beszél, hol él, és annyira hétköznapi alapmozdulatsor, hogy szinte észre sem vesszük, amikor csináljuk. Épp ezért érdemes szemügyre venni, tanulmányozni, megvizsgálni minél több oldalról, majd levonni a tanulságokat, rögzíteni a megfigyeléseket és az azzal kapcsolatos gondolatainkat. Mert a gyaloglás nem csak a fizikai síkon vihet előre. Sokkal több, mint egyik lábunkat mindig a másik elé helyezve haladni előre, és már ezen a ponton felmerülhet bennünk a kérdés: hova megyünk, honnan indultunk, na és legfőképpen: miért?
Minden egyes válasz szül egy-egy újabb kérdést, behoz egy friss témát, valamint megközelítést. És még csak művésznek vagy netán filozófusnak, hivatásból gyaloglónak sem kell lenni hozzá, hogy magadban meg a világban kutakodni kezdj a válaszok után, miután megfogalmaztad a kérdéseidet. Egy olyan kiállítás, mint ez a mostani, a Ludwigban látható, egy jó nullpont, mert elindíthat egy gondolati úton. Eltöprengsz, és közben a gyakorlatban is mész, akárcsak fel és alá. Kelj fel, és gyalogolj, mondta annak idején a Heaven Street Seven, és milyen igazuk volt: mégiscsak úgy érsz igazán messzire.
(Borítókép: Paulo Nazareth cím nélküli képe a Hírek Amerikából sorozatból (2011–12), a művész és a Meyer-Riegger Galerie jóvoltából)
Jön az első We Love Budapest Awards – 3 kategóriában keressük a főváros és környéke legjobb helyeit!
Tavasszal első alkalommal rendezzük meg a We Love Budapest Awardsot – nemcsak azt nézzük, hogy mi van a tányéron, milyen egy szállás vagy mit kínál egy kulturális vagy esti program, hanem azt is, milyen érzés megérkezni, ott lenni, majd később visszagondolni az élményre. 3 kategóriában keressük azokat a helyeket, amelyek emlékezetes élményt nyújtanak, a kategóriákat pedig külön alkategóriákban is díjazzuk majd.
Részleteket itt találtok!
hirdetés
