Ha a térképre nézünk, vagy a nyári nyaralást tervezzük, akkor azt látjuk, hogy Trieszt Olaszországban van. Valóban, 1920 óta, de előtte
500 évig a Habsburg Birodalom része volt.
A Monarchia egykor legfontosabb kikötője maga is legalább akkora olvasztótégely, mint a Monarchia volt.
Trieszt fénykorában nem csak a kikötőjéről volt ismert: a századfordulón és a 20. század első évtizedeiben Közép-Európa egyik leghíresebb irodalmi városának számított: James Joyce 1904 és 1920 között itt élt és alkotott, de a város híres írója Umberto Saba és Italo Svevo is – Rainer Maria Rilke pedig a Duino kastélyának vendégeként kezdte írni a Duniói elégiák című művét. Legutóbbi Nobel-díjasunk, Krasznahorkai László is részben trieszti – legalábbis sok időt tölt a városban.
Lakóinak identitása elsősorban trieszti, csak azután vallják magukat olasznak, szlovénnak vagy épp németnek. A város nemcsak soknemzetiségű, de építészetileg is rendkívül színes: a belvárosnak két része van: az „újabb”, a Borgo Teresiano a Monarchia alatt épült, nagyon hasonlít Bécsre vagy épp Budapestre – ezért is vagyunk egy kicsit otthon Triesztben. A régi óváros, amit pár éve kezdtek rendbe hozni, a középkorból maradt ránk: girbegurba, szűk utcái igazi középkori, mediterrán hangulattal bírnak.
A város egyik jelképe a szerencsétlen sorsú Habsburg Miksa által építtetett Miramare-kastély. A hófehér kastély egy sziklás félszigeten áll, Trieszttől néhány kilométerre, és romantikus parkja, valamint lenyűgöző adriai panorámája miatt a város egyik legnépszerűbb látnivalója.
Bár Trieszt arculatát elsősorban a neoklasszicizmus és a bécsi szecesszió határozza meg, a brutalizmusnak is vannak jelentős épületei. A Trieszt felett álló, a 60-as években épült Santuario di Monte Grisa sokak szerint Olaszország egyik legjelentősebb brutalista temploma, és itt található a közel 650 lakást magában foglaló két óriási, L alakú tömbből álló lakótelep, a Rozzol Melara is.
Trieszt fénykora kétségtelenül a Monarchiában volt, a 20. században pedig erősen osztozott a közép-európai sorsban. Az 1919-es saint-germaini döntés értelmében Olaszországhoz került, Mussolini fasiszta rezsimje alatt pedig erősen üldözték itt az egyébként őslakosnak számító szlovéneket. Trieszt 1943-ban német megszállás alá került, a környékével együtt az Adria-parti Műveleti Zóna központja lett. A város területén lévő egykori rizshántoló üzem területén működött Észak-Olaszország egyetlen megsemmisítő tábora, a Risiera di San Sabba.
A háború végén jugoszláv csapatok foglalták el Triesztet és környékét, ami komoly feszültséget okozott Tito és a nyugatiak között. 1947-ben megalakult a Trieszti Szabad Terület, mely a várost a nyugatiak által irányított A, a körülötte lévő vidéket pedig a jugoszlávok által irányított B körzetre osztotta. Trieszt végül 1954-ben került vissza az Olasz Köztársasághoz, a vasfüggöny közelsége és lokációja miatt viszont perifériára került és álmos kisvárossá vált, egészen Szlovénia 2007-es schengeni csatlakozásáig.
Gulyás és káposzta
Triesztnek nemcsak az identitása többpillérű, DE a konyhája is az.
A hagyományos trieszti konyha sokkal inkább közép-európai, mint olasz, ehetünk persze pizzát, ám a helyiek biztos nem azt ajánlanák elsősorban, a tészták is főleg csak kiegészítőül szolgálnak a halak mellé. A város legtipikusabb fogásai a babos-káposztás szlovén leves, a jota, a bollito misto krennel, vagyis főtt marha vagy sertéshús reszelt tormával, a kenyértésztában sült sonka, amit mustárral, tormával esznek, vagy éppen a trieszti gulyás, ami nem leves, sokkal inkább egy pörkölt jellegű, sűrű ragu, amit főleg gnocchival vagy polentával fogyasztanak.
Desszertfronton is Közép-Európa tarol, Bécsen kívül Trieszt az egyetlen hely, ahol eredeti Sacher-tortát lehet kapni: a Caffé Sacherbe hetente többször egyenesen Bécsből, a Hotel Sacher konyhájáról szállítják a tortát, amit potom 9 euróért meg is kóstolhatunk, szigorúan cukrozatlan tejszínhabbal. A kávéházi kultúrát természetesen nem csak ezen a ponton lehet utolérni:
Trieszt nem Bécs koppintása kávéházügyben, saját jogon is kávénagyhatalom,
hivatalosan Olaszország kávéfővárosának számítanak – ehhez pedig nekünk is van némi közünk.
Az olasz tapas
Bár a tapast lestoppolta magának Spanyolország, Olaszországban is van bőven hagyománya az állva falatozásnak. A legtipikusabb vendéglátóhely Triesztben a büfé – aka buffet –, ahová a triesztiek napszaktól függetlenül bármikor szívesen betérnek pár falatra. A talponállók kínálatának nagy része a nyitás előtt a pultba készített rántott mindenféléből, miniszendvicsekből, tartinákból, hús- és zöldségalapú fasírtokból, a polpettikből, savanyított és olajban eltett zöldségekből, halakból és halkészítményekből, például a Trieszt-szerte híres sózott tőkehalból készült baccalà mantecatóból áll.
A legtöbb büfében napi szinten készítenek egy-két melegételt is – halat, tésztát tenger gyümölcseivel – vagy épp lubianskát, vagyis sajttal-sonkával töltött sertéskarajt is. Ha időben érkezünk, asztalt is kapunk, de a legtöbben csak a pultnál állva kapkodják be a falatokat egy-egy pohár bor vagy prosecco mellett. Bár az olasz habzóbor neve a Trieszt melletti Proseccóból származik, magát a szőlőt viszont, amiből az ital készül, kicsit északnyugatabbra, Valdobbiadenében, Asolóban és Coneglianóban termesztik. A legismertebb és legjobb helyek közé tartozik a Buffet Clai és a Buffet da Pepi, ami 1897 óta működik Trieszt belvárosában, és ma is ízig-vérig a Monarchiát idéző főtt és lassan sült húsokkal, környékbeli sajtokkal és sonkákkal várja a vendégeket.
Olaszország kávéfővárosa
Triesztet 1719-ben nyilvánították szabadkikötőnek,
ez pedig nagyon kedvezően hatott a kereskedelemre, és pár éven belül a Monarchia legfontosabb kikötőjévé tette a várost. Az első jelentős kávészállítmányok a 18. század végén, 19. század elején érkezetek Etiópiából, Jemenből, és innen vitték őket tovább Bécsbe, Budapestre, Prágába és a Monarchia más fontos városai felé. A 19. század közepén elindultak az első kávépörkölők, 1904-ben pedig megalapították a kávébörzét is. Triesztben egyre-másra nyitottak az európai nívójú kávéházak – nem véletlenül robbant be az irodalmi élet is ekkortájt –, és egész iparágak (biztosítók, szállítmányozók, raktárak) szakosodtak a kávéra. A temesvári születésű Illy Ferencet – akinek az állampolgársága magyar, az anyanyelve valószínűleg német volt – az I. világháború hozta a Trieszthez közeli Isonzóba, a háború után pedig a városban telepedett le.
Francesco Illynek két nagyon fontos újítása volt kávéügyben.
Ő volt az, aki feltalálta a nyomás alatti fémdobozos csomagolást, amely a tökéletes aromamegőrzés segítségével lehetővé tette, hogy a kávét előre lepörköljék. A másik fontos találmánya az Illetta nevű professzionális kávégép volt, ami a mai kávégépek elődjének tekinthető. Az Illynek, illetve Trieszt másik világhírű kávémárkájának is köszönhető, hogy a város ma Olaszország kávéfővárosának számít.
Ha igazán autentikus kávéélményre vágyunk, akkor érdemes valamelyik belvárosi kávézóba mennünk,
a leghíresebb a Caffè San Marco, a Borgo Teresiano negyedban azonban sok régi kávéházat találunk.
Legalább ennyire izgalmasak azonban a külsőbb kerületek „lakossági” kávézói. Olaszországon belül is Triesztben a legmagasabb a kávéfogyasztás:
az átlag trieszti napi 3-4 eszpresszót iszik.
A presszókávét itt nerónak hívják, ha egy csepp tejhabbal kérjük, akkor capót kell rendelni, ha pedig bármelyiket üvegpohárban szeretnénk, akkor „nero″ vagy „capo in bi″-t kell kérnünk.
A magas kávéfogyasztásnak hála rengeteg egyszerű kis kávézó és bár van, ahol kivétel nélkül jó kávét kapunk, és ahova jó eséllyel csak a környékbeliek járnak. Ezeken a helyeken az is megtörténhet – true story –, hogy a helyiekkel összebarátkozva lecsúszunk a közeli éttermek nyitvatartásáról, de újdonsült barátaink hazaszaladnak főzni egy jó pastát, amit aztán lehoznak utánunk, nehogy éhen maradjunk.
Trieszt Olaszország egyik legizgalmasabb és legkevésbé felkapott városa, ami Budapesttől csak 5-6 órányi autóútra van. Színes történelmével, eklektikus építészetével, gazdag gasztronómiájával és a kilométereken át tartó tengerpartjával tökéletes nyári, kora őszi úti cél.
(Borítókép: Getty Images)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
