Az emigráns márkitól Monet vásznáig
A közös szabadtéri étkezés hagyományai egyidősek az emberiséggel, nem véletlen, hogy sok vallásban is megtalálhatók az ezzel kapcsolatos rituális ünnepek. Közülük talán legismertebb a zsidóság szukkája, amellyel az Egyiptomból való szabadulásra emlékeznek. Az ünnep alkalmával a hívek ideiglenes sátrakat építenek és ezekben együtt fogyasztják el az előírt ételeket. Persze a nagy, vidám szabadtéri közös lakomáknak nem mindig volt vallási apropója, a szüreti mulatságok, vadászatok vagy éppen a tavaszköszöntő ünnepek, amelyekben központi szerepet kapott az étel és a szabadtér, szinte mindenütt az együttlét öröméről, a gondtalanságról szóltak.
A természettől körülölelt teli tányér a kötetlen vidámság szinonimája, aminek minden korban fontos szerepe volt, ám maga a hivatalos piknik ennél lényegesen új keletűbb szokás. A kifejezés francia eredetű, a piquer (′csipegetni′) és a nique (′semmi′) összevonásából származik. Írásos formában először 1649-ben, egy ismeretlen francia szerző szatírájában találkozunk vele. Az alkotás az abszolutizmus elleni lázadást gúnyolja, főszereplője Pique-Nique ugyan legény a talpán, ha szembe kell menni az uralkodóval, a lázadás azonban élelmiszerhiányt okoz, ami a rendkívül falánk Pique-Nique-et persze kihozza a sodrából.
A piknik eredeti, 18. századi hagyománya inkább olyan batyubálszerű együttlétre utalt, amelyre a vendégek dobták össze a fogásokat. A szokás állítólag a francia forradalom után elmenekült arisztokratáknak köszönhetően érkezett meg Európa nyugati részére, bár a gyökerek némiképp ködösek, hiszen nem kell egy emigráns márki ahhoz, hogy belássuk, szabadban együtt enni jó. Két feltételnek azonban teljesülnie kellett ahhoz, hogy a piknikezés szélesebb körben elterjedhessen. Az egyik a természet újrafelfedezése, a zöldbe vágyás, a másik, hogy a vagyonosodó középosztálynak is legyen némi szabadideje. A piknikezés ezeknek a 19. század második felében beállt változásoknak köszönheti népszerűségét, hamarosan pedig művészeti alkotások témája is lett. Manet 1863-as Reggeli a szabadban-ján például egy igen sajátos pikniket láthatunk. A festmény a maga korában óriási botrányt keltett, nemcsak a hétköznapi témája, hanem a képen meztelenül pózoló modellek miatt is. Manet műve után egy évtizeddel, 1873-ban készült Szinyei Merse Pál Majálisa, amelynek bemutatása nem botrányba, hanem teljes érdektelenségbe fulladt, olyannyira, hogy a festő ezt követően évekre abba is hagyta a munkát.
A piknik mindenesetre lassanként önálló jogon is társasági eseménnyé vált, a szabadtéri helyszínnek az is előnye volt, hogy fiatal leányok és urak együtt is megjelenhettek, így szabadabb lehetőséget kínált a kötetlen ismerkedésre is. A piknik szót Magyarországon az 1830-as években kezdték használni, néhány évtizeddel később már magyarított alakban is. Nem maradt adós a bemutatásával az irodalom sem, piknikeznek Szabó Magda Régimódi történetében és Krúdy Gyula Zenélő óra című novellájában is. Budapesten pedig már a 19. században kialakult néhány olyan helyszín, ahova azóta is visszajárunk, a Margitszigettől a Normafán át a Városligetig.
Az persze mindig függött a társadalmi helyzettől és a vérmérséklettől, hogy mi is került a piknikkosárba. A lehetőségek tárháza ma is határtalan, a szalonna, kenyér, savanyú lőre kombinációtól a hűvös pezsgővel tálalt szendvics- és süteménykölteményekig. Az új szokás persze az ügyesebb kereskedők figyelmét sem kerülhette el, a 20. század elején jelentek meg az első csinos, direkt piknikre tervezett fedeles kosarak, 1909-ben pedig Az Ujság című lapban olvashatták az Isola Piknikek és Isola Palaczkok hirdetéseit. A Globus 20-as években készült hirdetéseiben pedig azt látjuk, hogy az eredetileg hadiélelmezési célokra készült konzerveket az I. világháború után már a túrázás közbeni piknikezéssel próbálták összekötni és népszerűsíteni.
Pikniknek indult, rendszerváltás lett a vége
A piknik kötetlennek, szabadnak és veszélytelennek látszik, nem véletlenül lett sokszor az érdekérvényesítés eszköze. Még egy diktatórikus rendszer is nehezen tilt be hasonló rendezvényeket, hiszen a közös étkezésnek feszültséget csökkentő hatása is lehet, ráadásul nők és gyerekek is részt vehetnek rajta, ezért a karhatalom sem szívesen alkalmaz agressziót ilyenkor. Egy nagy, közös étkezés, bankett elmaradása robbantotta ki Franciaországban az 1848. februári forradalmat. Az amerikai Labour Day esetében is történelmi gyökerei vannak az ünnepi pikniknek, és még számtalan egyéb példát lehetne említeni. Sok esetben persze csak névleg tekinthetjük pikniknek az adott rendezvényt, amely valójában politikai célokat takar. A legismertebb hazai példa, a Páneurópai Piknik esetében például már hónapokkal korábban látni lehetett, hogy nem a szalonnasütésen lesz a hangsúly.
Ez a piknik tulajdonképpen vacsorai tréfából lett a rendszerváltás egyik legfontosabb eseménye. 1989 júniusában Habsburg Ottó Debrecenben tartott előadást az MDF helyi alapszervezetének felkérésére. Ekkor vetődött fel, hogy mi lenne, ha a nyugati országhatárnál tartanának egy olyan tábort, pikniket, ahol a határ két oldalán élő osztrákok és magyarok egyszerre jönnének össze a határ mindkét oldalán és beszélgetnének, szalonnát sütnének, így tiltakozva a határzár ellen. Az 1989. augusztus 19-én tartott rendezvényen végül több száz, érvényes útlevél nélkül érkező keletnémet menekült törte át a határt és indult el Nyugatra. A határőrség nem avatkozott bele az eseményekbe, a rendezvény szervezése fölött pedig szemet hunyt a magyar politikai vezetés. A Páneurópai Piknik fontos előzménye volt a vasfüggöny megszüntetésének és Németország egyesítésének, de az egységes Európa gondolatát is megfogalmazta.
A politikai kultúrának a rendszerváltás után is a része maradtak a piknik jellegű tömegrendezvények, elég csak az elhíresült Kötcsei Polgári Piknikre gondolni, amely annak ellenére, hogy borozós, bográcsos baráti találkozónak tűnik, valójában a jobboldali értelmiség iránymutató eseménye. Sőt, a hazai LMBTQ-közösség első nyilvános eseménye is egy piknik volt. A Pink Piknik nevű rendezvényt 1992. szeptember 13-án tartották a Hármashatár-hegyen, és háromszázan vettek részt rajta.
Kötődjön akár politikai párthoz, akár jószívű civilekhez, a piknikezés népszerűsége töretlen. Még nemzetközi napja is van: június 18. Budapest azonban nemcsak ekkor, hanem a hétköznapokon is jó kis piknikváros, így ha valaki kedvet kapott volna hozzá, ebben a toplistában megtalálja a legnépszerűbb helyszíneket.
(Borítókép: Jankovszky György – Fortepan)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
