Az anyaságból nem lehet szabadságra menni, akkor is nyomni kell, ha az embernek éppen nincs kedve hozzá. Május 3-án meg is ünnepelhetjük ezért az állhatatosságért az édesanyákat, akik sokszor annyira háttérbe szorítják a saját érdekeiket, hogy már nem is emlékeznek arra, hogy mire vágynak. Mi most többféle programot ajánlunk vagány, elegáns, hedonista, sportos vagy éppen klasszikus mamák számára. Éljenek a nagyikák, a dédik és az édesanyák!

Vadrózsa – Anyák napja a Vadrózsában

Ha egy klasszikus anyák napi élményre vágyunk, ahol a család együtt leül és egy jót ebédel, akkor itt a helyünk. A nyugalmas környéken, egy II. kerületi villában található étterem szobáit belengi a történelem, az árnyas kertnél pedig kevés üdítőbb helyszínt találunk az évnek ennek az időszakában. Az édesanyákat most kétféle ünnepi menüvel várják. Nem kell félni, hogy elmarad a vasárnapi ebédek klasszikusa, a húsleves, de könnyedebb, modernebb fogások is akadnak, a végére pedig mindenképpen javasoljuk az egyik specialitást, a somlói galuskát ropogós csokival és kandírozott dióval. A helyszínhez és a minőséghez képest az ár is egészen elviselhető, a háromfogásos menü még itallal is bőven kijön 20 ezer Ft alatt. 

További infók

Magyar Építészeti Múzeum – Anyák napja a Walter Rózsi-villában

Május 3-án, anyák napján a Walter Rózsi-villa félárú belépővel várja az anyukákat, a nagymamákat és a dédiket, a kedvezmény mellé pedig különleges kulturális és alkotóprogram is jár. 14 órától Kovács Dániel kurátor tart tárlatvezetést, majd 15 órától az Egy házikó a szívemben című kreatív foglalkozáson készülhetnek személyes, miniatűr emléktárolók képekkel, üzenetekkel és apró kincsekkel. A Walter Rózsi-villa egy gyönyörű, letisztult modernista épület, amely egykor Walter Rózsi operaénekes otthona volt, 2023-ban pedig építészeti múzeumként éledt újjá, jelenleg futó időszaki kiállításukat részletesebben is bemutattuk már.

További infók

Light Art Museum – kedvezményes belépők

A Hold utcai Light Art Museum immerzív élményei az egész családot kikapcsolják, szuper lehetőség, ha valami spontánabbat, aktívabbat keresünk, mint a közös ebéd több generáció számára, akár nagyobb gyerekkel is. A jelenlegi kiállításon a fényinstallációk segítségével az ember nélküli világ képe mutatkozik be, a látványos, tökéletes belemerülést, immerziót kínáló alkotások azonban annyira egyedi élményt nyújtanak, hogy a téma komolysága nem fogja rányomni a bélyegét a hangulatra. Az ünnep alkalmából kedvezményes belépőjegyekkel várnak.

További infók

Cifra Palota – „Cifra Világ”: Anyák napja

A Müpa több programmal is készül anyák napja alkalmából. Szombaton, május 2-án Szalóki Ági ad anyák napi gyerekkoncertet az Üvegteremben, ahol gyereklemezeinek dalai mellett magyar költők megzenésített verseiből is válogat az alkalomhoz illő dalokat. Május 3-án pedig folytatódik a Müpa családi sorozata, a Cifra Palota, amely ezúttal anyák napi tematikával várja a 0–12 éves gyerekeket és szüleiket. Lesznek színpadi mesék, bábelőadások, koncertek, zenés foglalkozások és kreatív műhelyek, a legkisebbeknek Ringató is. A belépés a vasárnapi rendezvényre díjtalan.

További infók

Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Anyák napja a Skanzenben

Ha egy komplex, egész napos családi programra vágyunk, akkor május 3-án pakoljuk be a kocsiba a legkisebbeket és irány a Skanzen! A Szabadtéri Néprajzi Múzeumnál jó időben kevés kellemesebb helyszín akad. Anyák napja alkalmából a különböző tájegységekben kreatív foglalkozások, verstanulás várja a gyerekeket, a 3 év alattiak számára itt is lesz Ringató. Délelőtt 11-kor a Magtárhoz várják az édesanyákat, ahol egy tárlatvezetésen vehetnek részt, melynek témája a női szerepek változása és az egyenjogúságért vívott harc, de fotópályázat is lesz. Szombaton, május 2-án pedig egy izgalmas bringás programra várják a sportos anyukákat, ahol a falusi női szerepek és közösségek életét követhetjük nyomon.

További infók

Spago Budapest by Wolfgang Puck – Anyák napi brunch

A Spago Budapest by Wolfgang Puck és az Andrea Gere Skin Care különleges anyák napi brunchcsal készül május 3-án, ahol a gasztronómia és a prémium-szépségápolás egyszerre köszönti az édesanyákat. Az ünnepi menüt Gere Frici-alapú frissítő italok kísérik, a vendégek pedig megismerhetik és ki is próbálhatják az Andrea Gere Skin Care Grapelove termékcsaládját. Az édesanyákat exkluzív ajándékcsomaggal várják, a Matild Palace elegáns környezetében megrendezett programot pedig gyermekbarát elemek teszik teljessé.

További infók

Giulia – Mami Rave x Baby Rave anyák napi special

A Giulia színes olasz ízei és a kertrész laza hangulata egy másodperc alatt elfeledteti a rohanó Széll Kálmán tér hangulatát, feltölt. Anyák napi programjukon félreteheted egy délutánra a „mami üzemmódot”, helyette középpontba kerül a kikapcsolódás, az énidő és a csajos hangulat. A csak nőknek szóló kinti eseményen finom ételek, különleges koktélok, DJ-szett, kézműves workshop és apró meglepetések várják a résztvevőket, miközben a belső térben az étterem à la carte kínálatával továbbra is mindenki számára nyitva áll.

További infók

Trambulinos edzés a ReboundClubban

Aki aktívan indítaná az anyák napját, az a VIII. kerületi Nyolcésfélben egy egészen egyedülálló, sportos programhoz csatlakozhat május 3-án, vasárnap 9:30-tól. A ReboundClub trambulinos edzése egy olyan mozgásforma, ami kezdőként is maximálisan élvezetes, hiszen a dübörgő ritmusok és a közösség ereje kirobbanó adrenalinlöketet ad. A gyakorlatok könnyen követhetők, a jóleső fáradtság pedig garantált. Akár anyukáknak, akik kiengednék a fáradt gőzt, akár közös programnak, ha maradandó élményt és egészséges időtöltést keresnénk.

További infók

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont – Telik – egy óra az életedből 

Márfi Márk díjnyertes monodrámája, amely valós események alapján, egy Vas megyei pulykafarm világából indulva mesél családról, menekülésről, felnövésről és szembenézésről. A 75 perces, 14 éven felülieknek ajánlott előadás egyszerre személyes vallomás és közös emlékelemzés, amely több fesztiválon, sőt ausztráliai vendégjáték alkalmával is bemutatkozott. Anyák napjára azok számára különleges ajándék, akik a könnyed programok helyett inkább egy őszinte, megrendítő és sokáig velünk maradó színházi élményt keresnek. Gyönyörű helyen, a Lóvasút Rendezvényközpontban nézhetjük meg. 

További infók

+1 Nemzeti Galéria – Mama, nézd! – A gondoskodás képei

Ha nem tudnánk hétvégén együtt ünnepelni az anyák napját, akkor sincs minden veszve. A Nemzeti Galériában Mama, nézd! tárlatvezetésre kifejezetten az egy évnél fiatalabb kisbabát nevelő szülőket várják, amely remek lehetőség a mindennapokból való kiszabadulásra. A programon a gyűjtemény anyaságról szóló alkotásai mutatkoznak be, miközben igyekeznek olyan környezetet teremteni, amelyben senkit sem zavar egy nyűgös vagy gőgicsélő baba. Bár a májusi alkalmak közül sok már betelt, a program angolul is elérhető, hó vége felé és júniusra pedig még találunk néhány jegyet a magyar vezetésre is. A Galériába egyébként nemcsak az anyukákat, hanem a nagyszülőket is várják, ők a Nagyival a Galériában programon vehetnek részt az unokákkal együtt. 

További infók

(Borítókép: Forgács Zsuzsi – We Love Budapest)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék