Február végén a VIII. kerületi Hock János utcában nyitott meg a főváros új közösségi barkácsműhelye, ahol helyet, szerszámot és – ha kell – szaktudást is adnak neked, ha valamit szerelni szeretnél és magad csinálnád ahelyett, hogy szerelőt hívj. A jól felszerelt MűhelyM-ben háztartási kisgépet, kisebb bútorokat vagy akár kerékpárt is javíthatsz-szerelhetsz, és akkor is segítenek, ha valami új dolgot hoznál létre.

fater garázsa

A VIII. kerületi Hock János utca egyik szuterén jellegű, utcára nyíló helyiségében nyitotta meg két barát, Tóth András és Velő Dániel a MűhelyM nevű helyet, azzal a céllal, hogy legyen a környéken élők számára, illetve mindenki más számára is, aki igényli az ilyesmit, egy amolyan közösségi barkács- és szerelőműhely, ami a „csináld magad” koncepción nyugszik. A fenntartható, nem az őrült fogyasztást célul kitűző, környezettudatos élet egy újabb fontos hellyel gazdagodott. A február 21-e óta elérhető MűhelyM-be online módon lehet bejelentkezni, de ha arra jár az ember, akkor akár személyesen is foglalhat magának munkaasztalt a jól felszerelt, hangulatos műhelyben.

Dániel civilben klímaszerelő, és nem esik pánikba, ha valamit magának kell megjavítania. Őt elsősorban ez motiválta, míg Andrást egy gyerekkori emlék. Ő a külvárosban nőtt fel, és az édesapjával folyton barkácsoltak, szereltek, fúrtak-faragtak a család garázsában. Az ötlet pedig végül is innen jött: egy „fater garázsa” típusú helyet nyitni. A sűrűn beépített belvárosban ugyanis nincs arra lehetőség, hogy elbarkácsolgasson, elszerelgessen az ember. Szerszám még talán lenne, de hely az nem nagyon. Ám most itt van a MűhelyM.

A munkától a szerszámon át a szaktudásig

Aki igénybe veszi a MűhelyM szolgáltatásait, az több mindent kaphat:

helyet meg szerszámot, amivel dolgozhat, és – ha netán elakad munka közben – még szaktudást is.

A srácok nemcsak helyben segítenek, hanem ha valaki otthon végezne el bármilyen munkálatot, de nincs alkatrésze vagy szerszáma, esetleg valamilyen gépe, akkor azt ők beszerzik és házhoz is szállítják. A szállítás akkor is működik mint lehetőség, ha a megszerelendő tárgyat el kéne vinni a MűhelyM-be, ám túl nagy – erre az esetre is létezik megoldás.

A MűhelyM még nagyon friss és új hely, így állandó, visszatérő vendégeik még nincsenek, de egyre több az érdeklődő, ami visszaigazolás a srácoknak: van igény az ilyen közösségi műhelyekre. Bár ide bárki bármikor lejöhet kicsit fúrni-faragni, elvégre van, akinek a barkácsolás a hobbija, ám nem ez a jellemző a helyre, hanem a sima szerelés-javítás, ahhoz viszont meg kell várni, amíg valami elromlik. Vagyis egy ilyen műhely esetében mindenképpen hosszú távon kell gondolkodni, a srácok pedig így is vannak vele, türelmesen kivárják, amíg beindul az élet a műhelyükben.

Barkácsolás időalapon

A MűhelyM-ben egyelőre három csapásirány van, ami a helyben végezhető munkákat illeti. Egyfelől van egy bringaszervizrész, vannak asztalosmunka-állomások (egyelőre 3 db), illetve létezik még az ún. hobbielektronikai munkák számára alkalmas sarok. Bár a hely elég nagy, mégis az a helyzet, hogy egy profi konyhaszekrényt itt senki nem fog összerakni, arra nem alkalmas a MűhelyM. Viszont ebben az esetben, ha valaki nagyobb munkát tervez, össze tudják őt kötni egy megfelelő, profi szakemberrel.

Hivatalosan vasárnap kivételével mindennap nyitva vannak 10-től 19-ig. Bizonyos esetekben, elsősorban akkor, ha a munka nem jár hangzavarral, külön megegyezés alapján vasárnap is kinyitnak. A helybérlés időalapú, óradíj van, ami jelenleg 4500 Ft. A srácok terveznek majd különféle workshopokat is, egyelőre ezek még fejlesztés alatt vannak, de amolyan barkácsolós foglalkozásokat már most is tartanak. Ennek során mindig valami konkrét tárgyat készítenek el, legutóbb például egy pofás madáretetőt vihetett haza egy vállalkozószellemű belvárosi lakos.

Elérhetőségek:

MűhelyM

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék