Megújul a Szentháromság park, a tervek szerint rendezik a Halászbástya és a tér kapcsolatát, a tér alatti barlang megközelítése is egyszerűbbé válik, illetve egy információs pavilont is kialakítanak majd. A korábbi tervpályázatot az építész stúdió nyerte, nemrég megkötötték a szerződést, így hamarosan indulhat a felújítás első fázisa.

A Szentháromság téri zöldfelületek teljes megújítására még 2022-ben írt ki tervpályázatot a Budavári Önkormányzat, hogy az elhasználódott parkból ismét egy kellemes, európai színvonalú hely lehessen. A pályázat első díját az építész stúdió nyerte, idén februárban pedig megkötötték a Szentháromság park felújításáról szóló szerződést – ahogy az Építészfórum oldalán is olvasható.

A megbízás a közpark teljes megújításának megtervezésére, egy információs pavilon kialakítására, a tér alatt található barlang megközelítésének megoldására, valamint a Halászbástya és a tér kapcsolatának rendezésére terjed ki.

A terület évtizedek óta ugyanúgy néz ki, holott innen nyílik az egyik legszebb rálátás a Mátyás-templomra. A tervek szerint a parkban található épületet elbontják, mivel az állapotfelmérés alapján már nem javasolt a felújítása, továbbá a növényállományt is frissítik majd. A parkban egy információs pavilont is elhelyeznek, illetve a tér alatt található barlang megközelítését is megoldják. „Olyan közteret kell létrehozni, amely a változatos funkcionális igényeket egyaránt ki tudja elégíteni a turisták és a várban lakók számára” – olvasható az oldalon.

Mint kiderült, a 2022-es tervpályázaton csak a tervezőt választották ki, így a most induló felújítás nem az akkor bemutatott tervek alapján valósul meg, azok nem a végleges állapotot tükrözik. Az új tervezés jelenleg előkészítési szakaszban van. A zöldfelületi program nem változott, a jelenlegi zöldterületek megőrzése és továbbfejlesztése áll a középpontban, ugyanakkor a műszaki és az esztétikai megoldások kidolgozása jelenleg is zajlik – hangsúlyozta a kerületi önkormányzat.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék