Legtöbbünk kávéval indítja a napot, kávézunk, amikor beérünk a munkahelyünkre, és kávézunk ebéd vagy étkezés után és persze egy-egy baráti beszélgetéskor is. Ennek a forró fekete italnak különleges és meghatározó szerepe van az életünkben. A kávékészítés és a kávészünet egyfajta rituáléként is értelmezhető, hiszen sokszor pont arra használjuk, hogy összegezzük a gondolatainkat vagy vegyünk egy mély lélegzetet, mielőtt meghoznánk egy fontos döntést. Azt, hogy a kávé mára az életünk ennyire fontos része lett, nagyban köszönhetjük annak, hogy az országban meghonosították a törökök, de annak is, hogy
egy holland kereskedő kávécserjét lopott Jemenből, lehetővé téve ezzel, hogy a kávé más kontinenseken is elterjedjen. Ugyanis egészen a 18. századig Jemen volt a kávékereskedelem egyetlen központja, nemcsak a kávécserjét volt tilos kivinni az országból, de a termőképes kávébabot is.
Többek között ezt és hasonló érdekességeket is megtudhatunk a Kazinczy utcai Elektrotechnikai Gyűjtemény Fő a kávé című tárlatán, ami Bécs 1683-as ostromától a virágzó pesti kávéházakon át napjaink legújabb kávézási szokásaiig kalauzolja a látogatót. Megtudhatjuk, hogyan rotyogott az üstben a feketeleves Petőfi korában, és közelebbről megismerhetjük a mai kávéfogyasztási trendeket is. A tárlat az első pesti kávéméréssel indul, de megismerjük a reformkor és a Pilvax kávéház világát, majd a kávéházak aranykorát, a szocialista presszókat, végül jelenünk legkifinomultabb technológiáit és az újhullámos kávézók forradalmát. De az is kiderül, hogy voltak olyan időszakok, amikor megpróbálták korlátozni a kávéfogyasztást. Mekkában például 1511-ben azért tiltották be, mert úgy vélték, hogy alkalmas a radikális gondolatok ösztönzésére, míg Itáliában ördögtől valónak tartották, de IV. Murád oszmán szultán 1633-ban a kávé fogyasztását halállal büntette.
Az első kávéméréstől a Pilvaxig
Ha azt mondjuk, kávéház, legtöbben gondolatban máris visszarepülnek a századforduló idejére, amikor Budapesten minden második épületben nyitott egy kávéház vagy kávémérés – hasonlóan a jelenhez. Csillárok, kerek asztalok, velencei tükrök, gomolygó füst és szüntelen zsivaj jellemezte a városnak hírnevet szerző kávéházakat, ahol írók, költők, művészek, orvosok, egyszóval mindenki tanyázott. Az ideg- és kedélyajzó italt – ahogy a tárlaton is olvashatjuk – a törökök hozták magukkal, s bár már a 17. században is voltak kávéházak Budán, a magyarok sokáig ódzkodtak attól, hogy belekóstoljanak a muzulmán szokásba.
Az első „kávéházat” 1714-ben nyitotta meg egy szerb kávés a belvárosban, a Molnár utca és a Havas utca kereszteződésében,
de csak a 19. században fedezték fel maguknak a fővárosiak a kávéházi élet örömeit. Ezek a társasági élet legfőbb színtereivé, ahol politikáról, művészetekről, társadalmi kérdésekről folytattak eszmecserét a férfiak – nőknek ekkor még nem volt illendő egyedül eljárniuk ilyen helyekre. A reformkorban Pest-Buda már Európa-szerte híres volt a kávéházairól, s bár ma már jórészt csak a Pilvaxot ismerjük, jóval több menő hely közül választhatott magának kedvencet az akkori polgárság, így az Orczy (a város leghosszabb életű kávéháza), a Kávéforrás vagy a Mocca kávéház is ott volt a sorban.
Időutazás a gyűjteményben
Bár ez egy kicsi kiállítás, mégis úgy érezzük, hogy rengeteg helyet bejárunk és időutazunk, hiszen berendeztek nekünk egy 19. századi kávéházat ami biliárd asztalával megidézi a Pilvaxot – a legendás kávéházban használatos kávépörkölőt is láthatunk –, ahogy a 20. századból jól ismert kávéházak világa is megjelenik. A New York kávéház egy szegletét is láthatjuk, a falon többek között Ady Endre, Móricz Zsigmond és Molnár Ferenc karikatúrái lógnak, míg a kávéház étlapja, márvány asztala és széke is ott van előttünk, sőt, Karinthy szavalásába is belehallgathatunk.
De az olasz eszpresszógép világhódító útját és a hozzáigazodó caffé bárok színes világát is megismerhetjük, ahogy az 1930-as években itthon egyre népszerűbbé váló eszpresszókét is. Ezek jóval kisebb alapterületen és jóval kisebb költségvetéssel működtek, mint a díszes kávéházak, ám ez volt az a típus ami kiszolgálta a két világháború között jóval csekélyebb fizetéssel rendelkező vendégeket. Az eddigre nálunk is megjelent új eszpresszógépeknek köszönhetően (amiből egyébként Omega néven magyar gyártmány is volt) a kávé íze is megváltozott, zamatos, sűrű és erős ital lett a kávé. Az első sikeres hazai eszpresszó 1937-ben nyitott, ez volt a Quick, az olcsó, ám minőségi kávénak és a félhomályos hangulatnak köszönhetően pedig hamar felvirágzott és sorra nyíltak a hasonló helyek.
A kávétörténeti kiállítás jól mutatja, hogyan jutottunk el a kávé lopástól, a törököktől és az üstökben főzött fektelevestől a szocialista presszókon át az újhullámos, illetve a gyorséttermi működést követő kávézóláncokig. A térben nagy hangsúlyt kap a 21. század kávétrendje, a specialty kávék és -kávézók világa is, ahogy az újabb és újabb kávégépek bemutatása is. Ma már nem a századfordulós nagy kávéházakban töltjük a kávészünetünk vagy a munkanapunk és már nemcsak a presszó és a hosszú kávé közül választhatunk, a kávé és a kávézók ugyanolyan fontos szerepet töltenek be a mindennapjainkban. Ma is a társasági élet színterei, ahová leginkább a tökéletes kávé iránti vágyunk miatt lépünk be. És ha már tökéletes kávé, a Fő a kávé kiállítást az MTRM Roast kávé megkóstolásával zárhatjuk.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
