Új idők új fotósai
Az 1970-es években egy új fotósgeneráció jelent meg a színen, hogy valami teljesen újszerűt és különöset alkosson. Nagyon másképp ragadta magához a kamerát, mint az elődei, és így a képei is egészen máshogy festettek. Közéjük tartozott – ábécérend szerint – Benkő Imre, Drégely Imre, Flesch Bálint, Hajdú József, Halas István, Hámos Gusztáv, Haris László, Jokesz Antal, Kerekes Gábor, Szerencsés János, Szilágyi Lenke, Tímár Péter és Vékás Magdolna. Van, aki a dokumentarista irányba indult el, míg mások kísérletező, neoavantgárd képeket, képsorozatokat készítettek. Fotóikon egy olyan Budapest tárul elénk, ami addig merőben szokatlan volt.
A Kiscelli Múzeumban február végén megnyílt és június 30-ig látható kiállítás ezen alkotók képeiből válogat, melyek 15 év alatt, 1974 és 1989 között készültek. Hogy miért pont ez a két határév, annak is megvan az oka. 1974 volt a magyar fotóművészetet megújító ifjú nemzedék színre lépésének éve, ekkor készültek, illetve váltak széles körben publikussá az új alkotói törekvéseket reprezentáló fotómunkák. 1989 pedig egyfelől egy politikatörténeti határvonal évszáma, másfelől pedig az analóg és a digitális fényképezés közötti váltás kezdő időpontja is ide datálható.
A város másik arca
A kiállításon látható képek és fotósorozatok alkotói
úgy mutatták meg a várost, ahogy korábban még nem láthattuk, és olyan tereit is fotózták, melyeket előttük még senki vagy alig valaki.
Náluk nincs harmónia, sem szépség a fotókon, vagy ha van is, akkor másképp, más alapokra helyezve, például kifordítva. A Városi táj képeinek megtekintése olyan, mint mélyen belesni a kulisszák mögé, a komfortzónán túli terepekre, a konvencionális értelemben esztétikusnak és vonzónak mondható látványosság helyett megnézni a város másik, jóval árnyékosabb arcát.
A tekintélyes méretű fotótárlaton láthatunk pár jól ismert képet, mint például Benkő Imre 1988-as, Párizsi udvar című fotóját vagy Szilágyi Lenke 80-as évek eleji Európa Kiadó-képeit. Ezek, mondjuk, pont nem – mert a Párizsi udvar ma már szálloda, az EK tagjai meg részben kicserélődtek, aki pedig maradt, az már csak lélekben annyira fiatal, mint a fotókon –, de a többi, a képek jó része időtlenséget sugároz; bár vannak, amik 50 éve készültek, mégis olyan hatásúak, mintha tegnap lőtték volna őket alkotóik.
Egyik kedvencem Kerekes Gábor 6 fotóból álló Gyár-sorozata, ami olyan a fekete és a fehér színek szokatlan egymásra hatása miatt , mintha egy másik planétán járnánk, és csak onnan tudjuk, hogy mit látunk pontosan, mik azok az építménynek látszó tárgyak, hogy oda van írva. A másik kedvenc egy nagyon játékos, már-már mágikus realista fotó Tímár Pétertől. Az 1973-as, Megelevenedő képzelet című sajátos triptichon ugyanabból a kameraállásból mutat egy kislányt az utcán, aki körül képről képre megtelik a környezete, mintha csak a fantáziája alkotta volna azt, amit látunk. Varázslat, mint ahogy Szilágyi Lenke szürreális Kopaszi-gát vagy Hajdú József letaglózó erejű Kőbánya című munkája is az.
A kiállítás képeit kiegészítik Tarr Béla és Jeles András idevonatkozó filmjének részletei (Panelkapcsolat, illetve A kis Valentinó), valamint gyakran húsba vágó idézetek Petri Györgytől. De ismeretlen alkotók által készített fotók is kiegészítik a profik munkáit: a 70-es és a 80-as években a BUVÁTI (Budapesti Városépítési Tervező Vállalat) által megrendelt képeken is a város látható. Szintén fekete-fehérben és szerény hétköznapiságában.
Városi táj 1974-1989. Progresszív fotók Budapestről – kiállítás a Kiscelli Múzeumban
Program adatai
(A borítókép Szilágyi Lenke Kopaszi-gát című 1978-as fotója.)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
