Virág Judit és Törő István magángyűjteményéből egyes darabokat már láthatott a nagyközönség különböző tárlatokon és aukciókon, magából a gyűjteményből azonban most először nyílik kiállítás. A Falk Miksa utcai galériában március 6. és április 19. között, mindennap 10-től 18 óráig tekinthetjük meg a válogatást.
A nagyjából 120 kiállítási darabot bemutató kollekciót kizárólag a Zsolnay-gyár szecessziós időszakából (1896–1914) származó kerámiákból állították össze, illetőleg fontos szempont volt az is, hogy csak a legreprezentatívabb művek kerüljenek az anyagba, ezzel a gyár esszenciáját bemutatva. A Zsolnay család tervezőművészeinek alkotásai mellett a manufaktúra európai rangú keramikusainak művei is helyet kaptak a tárlaton.
Márciusban Törő István több alkalommal is tart tárlatvezetést az alábbi időpontokban:
- Március 6-án, pénteken 16 órakor
- Március 7-én, szombaton 12 órakor
- Március 10-én, kedden 16 órakor
- Március 13-án, pénteken 16 órakor
- Március 14-én, szombaton 12 órakor
(Borítókép: illusztráció egy korábbi Zsolnay-aukcióról, Virág Judit Galéria – Facebook)
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
