Sokféle asszociációnk lehet Vietnámról, a háború, a pho leves, a kúpos kalapok, a rizsföldek és a motorok, de közben a történetéről és a kultúráról nagyon keveset tudunk. Arról pedig még kevesebbet, hogy miért érkeztek Magyarországra és ma milyen itt második generációs vietnámiként élni. Ehhez jó fogódzkodó a Holdtér kiállítása (PHOnó – A vietnámi női örökség fonalán), amely azoknak a nőknek állít emléket, akiknek az élete a túlélésből született, a vietnámi nők történetein keresztül beszél arról a láthatatlan fonalról, amely generációkon át összetartotta a családot. A helyszín a Susuka pincéje, amely szimbolikusan is kapcsolódik ahhoz a menedékhez és belső erőhöz, amely sok vietnámi család életét formálta.
Hogy mi az a Holdtér? Egy vietnámi–magyar kulturális, közösségi és alkotótér, ami a VIII. kerület hagyományaira és az első generáció tapasztalataira építve ad teret a párbeszédnek, az identitással kapcsolatos beszélgetéseknek és a közös alkotásnak. Bár a térnek még nincs konkrét fizikai helye, már most is jelentős, ahogy összefogja a vietnámi underground közösséget.
Kiállítás a pincében
Érdekes volt megismerni a vietnámi nők történeteit, amik egyébként mind kapcsolódnak a Holdtér alapítóihoz, hiszen az ő nagyszüleik, édesanyjaik, nagynénjeik élték át őket. A kiállítás atmoszféráját erősen meghatározza, hogy a Susuka pincéjében rendezték be, és a történetek mély ismerete nélkül is rögtön elindul bennünk a háborús, óvóhelyes asszociáció – ha ez mégsem lenne egyértelmű, akkor a falon olvasható történetek segítenek.
Lê Thi Sinh és Lé Thi Hông Nhạn fiatalságát meghatározta a háború: mindennaposak voltak a bombariadót jelző szirénák, a falvakban és a városokban kiásott föld alatti búvóhelyeken vészelték át a támadásokat. Lê Thi Sinh az egyik riasztás alkalmával, amikor épp a búvóhelyre igyekezett két apró gyermekével, elesett és súlyosan megsérült. A várandós nő nemcsak elveszítette a magzatot, de ahhoz, hogy őt megmentsék, a méhét is el kellett távolítani. Az ő története megmutatja, hogy ezt az óriási lelki terhet hogyan élte túl, valamint hogy mi mindenre képes a kitartás.
Nhạn története annyiban más, hogy ő hírvivőként részt vett a forradalomban, ekkor átúszta a Chu folyót is, később pedig szülésznőként egész falvak asszonyain segített. Mindemellett négy gyereket nevelt folyamatos költözések, élelmiszerhiány és bombázások közepette, és egyszerre volt anya és apa, kenyérkereső és döntéshozó. Őt megismerve beleláthatunk abba, hogy ezeknek a nőknek a háborús időkben is sikerült megtartaniuk a családot, az otthont, hogy a gyermekeiket felelősségre tanították és képesek voltak folyton újraértelmezni az életüket is.
A vietnámiak szerények, nem beszélnek a történeteikről, a családban mi sem beszéltünk róla – magyarázza Nguyen Huong Rózsa, a Holdtér társalapítója. A családért való áldozathozatal természetes számukra, ezért nem érzik szükségesnek, hogy hangot adjanak róla, ezért ha mi nem kutatjuk le, el fognak veszni ezek a történetek.
Tanulni jöttek
Először az 1950-es években érkeztek Magyarországra vietnámiak az államközi ösztöndíjprogramoknak köszönhetően. Őket a lehetséges jövő, a tanulás és a szakma motiválta, szerették volna megtalálni a helyüket egy Vietnámnál fejlettebb országban. A 70-es, 80-as években, amikor a két ország között szorosabbá vált a gazdasági kapcsolat, megindult a vendégmunkások beáramlása – sok nő például ekkor volt először ilyen távol az otthonától. Ők voltak az első generáció. Az ő életüknek már nem a háború adott keretet, hanem meg kellett küzdeniük egy másik kultúrába, nyelvbe, egy idegen országba való beilleszkedéssel.
Ahogy a Holdtér alapítóival beszélgettünk, kiderült, hogy ebben a „küzdésben” egymást segítették, az akkori kapcsolatok pedig olyan szorosak voltak, hogy a mai napig megvannak. Azt viszont érdekes volt hallani, hogy a diaszpóra második generációs tagjai között már nem feltétlenül van jelen ez a típusú kapcsolat, még akkor sem, ha gyerekként közel voltak egymáshoz.
Egyfajta hiányérzet van bennünk, jó lenne, ha jobban ismernénk egymást vagy jobban segítenénk egymásnak, jobban összefognánk mint diaszpórabeli tagok, a Holdtérrel ezt szeretnénk kiépíteni – magyarázták a lányok.
Underground kezdeményezés
A Holdtér egy olyan fővárosi kulturális tér, ahol a vietnámi diaszpóra művészei és történetei jelen vannak. Öt második generációs vietnámi nő, Lê Virág Mai Lan, Pham Ha My, Lê Marietta, Nguyen Huong Rózsa és Lưu Lan Liliana alapította – többségük félig vietnámi, vagyis valamelyik szülőjük az, ugyanakkor a hagyományok mindannyiuknak életében ott vannak. A kezdeményezést a gyermekkori ismeretség, majd a felnőtt életben való újra egymásra találás hívta életre, s bár csak 2025 tavaszán alakultak, már rengetegen csatlakoztak hozzájuk. Mivel a Holdtérre alkotótérként is tekintenek, értelemszerű, hogy a vietnámi–magyar művészeknek és a művészeti élet szereplőinek szeretnének teret adni, hiszen nekik jelenleg alig van megjelenési lehetőségük.
A budapesti undergroundban nem jelenik meg a vietnámi kultúra, bár sokan vannak itt, de az a tapasztalat, hogy a diaszpóra művészei inkább külföldre mennek, nem maradnak itthon. A fő motivációnk, hogy megmutassuk őket a nagyközönségnek – magyarázza Virág.
A lányok missziója, hogy egy olyan inkluzív teret biztosítsanak a fiataloknak, ahol „megalkothatják” a magyarországi vietnámi identitásukat, beszélhetnek arról, milyen megéléseik vannak, visszanyúlhatnak a hagyományokhoz, valamint újra is alkothatják őket. Cél, hogy a gazdasági jelenlét mellett a művészettel is alakítsák magukat és új szintre emeljék a diaszpóra láthatóságát.
Második generációs vietnámiként mi már máshogy éljük meg az identitásunkat, mint ahogy a szüleink vagy a nagyszüleink. Furcsa érzés, hogy két kultúrából jövünk, olyan, mintha két szék közé estünk volna. Valójában két világ között vagyunk és a nyelvet sem beszéljük – sajnos – olyan folyékonyan, mint szeretnénk. A Holdtérrel többek között az is a célunk, hogy azokat is befogadjuk, akik nem kapnak teret Budapesten; hozzánk hasonló érzetű embereket várunk a közösségbe. Új értékrendet szeretnénk építeni azzal, hogy ezt a furcsa érzetet megfoghatóvá tesszük – magyarázza Liliana.
Bár a Holdtérnek jelenleg még nincs konkrét helye, a tervek szerint a VIII. kerületre összpontosítanak majd, hiszen bár a vietnámiak többsége Kőbányához is kötődik, a mindennapi életüket, munkájukat Józsefvárosban végzik. Ez a kerület az, amivel gyerekként elsőként ők is szembesültek, és itt nyíltak anno a vietnámiak üzletei is, a sorból pedig nem hiányozhat a legalapabb hely, amit a fővárosiak is hozzájuk kötnek: a Józsefvárosi piac.
A PHOnó – A vietnámi női örökség fonalán kiállítás egy hosszú távú kutatás első alapköve, ami a magyarországi vietnámi diaszpóra történeteit, vizuális hagyatékát és emlékezetét tárja fel. A lányok a jövőben szeretnének majd vietnámi független filmnapokat tartani, valamint utcafesztivált is, ezzel is erősítenék a vietnámi és a második generációs bevándorlók kultúráját és láthatóságát.
Elérhetőségek
Holdtér
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
