Szerencsére nem vész el, csak átalakul a sokak által kedvelt fánkozó, a Váci úti Badass. Jobban mondva, már nem is beszélhetünk úgy róla, mint fánkozó, de azért így is érdemes lesz továbbra is ellátogatni hozzájuk.

A Badass Coffee & Donut 2018-ban nyílt meg a Göncz Árpád városközpont szomszédságában, ahol először a környékbeli irodisták fedezték fel maguknak, később azonban már a város távolabbi pontjairól is egyre gyakrabban keresték fel őket a jó specialty kávéik, de még inkább a fánkjaik miatt. Amellett, hogy minőségi alapanyagokkal készültek a finomságok, azok sokfélesége is csábító volt, hiszen a klasszikus ízek mellett olyan különlegességeket is lehetett kóstolni, mint a juharszirupos-baconös, a matchás-babkrémes vagy szedres-vaníliás.

Aki a fánkok miatt járt eddig hozzájuk, annak szomorú hírünk van, ugyanis teljesen leállították a készítésüket, és a Badass friss Instagram-posztja alapján, nem is fognak visszatérni egyhamar a mindenféle jósággal töltött édességek. Ugyanakkor továbbra is lesz mit választaniuk náluk az édesszájúaknak: a Badass posztjából az is kiderült, hogy süteményekkel pótolják majd a fánk alakú űrt a szívekben. Ezekről itt látható egy kis ízelítő. A fánkok elhagyása névváltozást is hoz magával, mostantól Badass Coffee & Donut helyett Badass Coffee & More néven kell keresnünk őket.

Címkék