Látványos nyitólépések
Szentendre környéke, közelebbről Dömörkapu közkedvelt kirándulási célpont, hogy csak két példát említsünk: a Lajos-forrást és a Bölcső-hegyi kilátót mi is gyakran keressük fel, írtunk is róla. Most pont azért ezt emeltem ki, mert egyfelől talán ez a környék legnépszerűbb kirándulóhelye, na meg azért is, mert a mostani kirándulásunk útvonala egy rövid szakaszon érinti azt az útvonalat is. Aki sok időt tölt a természetben és hétvégente kirándul, előbb-utóbb belefut abba a megfigyelésbe, hogy
a sok-sok túraútvonal gyakran keresztezi vagy éppenséggel hosszabb-rövidebb SZAKASZon le is fedi egymást.
Aki ide szeretne kirándulni, és nem autóval érkezik, jó, ha előbb tájékozódik meg tervet készít. Ugyanis a kiindulási helyszín a Dömörkapu buszforduló mellett található parkoló. Ha nem gépkocsival érkezünk meg ide, hanem busszal, akkor jó, ha tudjuk, hogy a 868-as busz Szentendréről, a HÉV-végállomástól indul, de csak március vége és október vége között közlekedik szabad- és munkaszüneti napokon, de akkor is csak két járat indul: az egyik reggel 9 körül indul Dömörkapuhoz, a másik pedig este háromnegyed 6 körül vissza Szentendrére.
Dömörkapu – ami török eredetű szó és ′vaskapu′-t jelent – keleti irányból bejárat a Visegrádi-hegység területére, úgyhogy miután kiszállunk az autóból és elindulunk, ide lépünk be. A zöld kereszt jelzést követve az első pár száz métert még az erdészeti betonút mellett tesszük meg, de utunkat így is sűrű lombú fák, magas sziklafalak és a csobogó Bükkös-patak kísérik, így látnivaló itt is akad, sőt, már ekkor is a természet közepén érezhetjük magunkat.
Aztán kisvártatva a Bükkös-patak vízeséséhez érkezünk meg, ami úgy csobog, hogy még nem látjuk, de már halljuk. Egy lépcsőn mehetünk le a patakhoz, ami egyébként Dobogókő alatt ered és Szentendrénél éri el a Dunát. Az itt még fölénk magasodó sziklafalak pedig annak a nyomai, hogy 1920 és 1960 között a környéken andezitbányászati tevékenység folyt. A vízesés és fölötte a sziklafal meg körülötte a vastag törzsű fák együttes látványa tökéletes nyitánya a kirándulásnak. Mintha maga a természet köszöntene ezzel, sőt, ez az első látnivalócsoport tényleg olyan, mint belépni egy kapun. Nem sokkal a vízesést követően elhagyjuk az erdészeti utat és balra lépünk be a fák közé, a rengetegbe.
Több pihenőhely, mint kolbász
Kimondottan változatos és viszonylag sok természeti látnivalót – de nem csak azt – kínáló kirándulás egy körtúra: a Sikárosi-rétig tart a távolodás Dömörkaputól, majd a réthez érve kezdünk újra közeledni, nagyjából ott van a táv fele, ami összességében 11 km, de ezt simán feltornázhatjuk 12-re vagy akár többre is, mert le-letérhetünk az útról egy-két érdekesség miatt. Például a túra vége felé, amikor a Lajos-forrás közelébe érünk, innen akár még a Bölcső-hegyi kilátóhoz is elnézhetünk. Na de egyelőre még csak az elején vagyunk, a Bükkös-patak mentén haladunk.
Továbbra is a zöld kereszt jelzés vezet bennünket utunkon, mely az erdőben és kezdetben a bővízű patak mentén halad, csobogók és zúgók között, majd átkelünk egy gázlón, köveken és farönkökön lépdelve, a patak másik oldalára. Néhány perces séta után érkezünk el egy tisztásra, ahol pihenőhely vár, és akár még tüzet is rakhatunk, ha például szalonnát sütnénk. De ezt mi most kihagyjuk, és haladunk tovább, és ekkor már a kék jelzés kísér bennünket, mert csatlakozik hozzánk az Országos Kéktúra vonala. Nem sokkal később egy fahíd bukkan fel, amin átkelve ismét egy tisztás és egy pihenőhely következik, meg egy forrás, a Kárpát-forrás.
A forrás után nem sokkal egy szomorú mementó a következő állomás: a Lenkó Ede-emlékoszlop, ami arról tanúskodik, hogy a névadó ezen a helyen veszítette életét. Lenkó Ede nagy természetjáró volt, egyik alapítója volt az 1910-ben létrejött Természetbarátok Turistaegyesületének, aztán pár évvel később a Természetbarátok Asztaltársaságának alelnöke, majd elnöke lett. 1917. december 31-én, egy szilveszteri túrán szívrohamot kapott, és ott, az erdő közepén elhunyt. Az emlékművet 1959-ben emelték.
Ezt követően jutunk el a hatalmas Sikárosi-rétre, majd a Bükki-pusztára, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre, és ahol egy újabb pihenőhely és forrás, a változó vízhozamú Szilágyi Bernát-forrás vár. Amikor ott jártunk, sajnos épp nem adott vizet. Ezt követően a piros jelzésen haladunk tovább, hegynek felfelé, majd lefelé, majd megint fel. Közben rá-rálátunk a Lom-hegyre. Amikor egy sárga jelzésű erdészeti úthoz érünk, a kirándulást azon balra fordulva folytatjuk.
Hegyre fel, hegyről le
A Lom-hegyet nemcsak látjuk, hanem az oldalában vezet az utunk, egyenesen a Bölcső-hegyre. Innen akár a kilátót is megközelíthetjük, de akkor letérünk a körtúra útvonaláról, ahova persze vissza is lehet térni. Ha a kilátót kihagyjuk, akkor innen lefelé ereszkedünk ismét, a cél pedig a nagyon népszerű Lajos-forrás, ahol mindig nagy sor áll, mert sokan kedvelik az innen nyerhető nedűt, ezért a sorban állók általában komolyabb palackmennyiséggel érkeznek – és jófejségből ötösre vizsgáznak, mert a hétköznapi kirándulókat, akiknek mindössze egy kis vizespalackjuk van, mindig előreengedik. Hogy miért ennyire népszerű a víz, ki tudja, ám már az eredeti neve is – az itt élt szerbek nevezték el Dobra Voda-forrásnak, ami magyarul Jó víz-forrás – arra utalt, hogy ez a víz bizony finom.
A Lajos-forrással kapcsolatban az a hiedelem is létezik, hogy amikor 1908-ban megépítették a forrásmedencét, a forrás pedig megkapta a mai nevét, akkor a környéken a maga idejében előszeretettel vadászgató Nagy Lajos király volt a névadó, ám ez nem igaz, mert a névadó egy másik Lajos volt: báró Podmaniczky Lajos. A névadás oka pedig egyszerű: ő volt a terület bulajdonosa, ez a gesztus pedig egyfajta tisztelgés volt a népszerű főúr felé. A Lajos-forrásnál, miután megtöltöttük a palackunkat, megint csak felfelé megyünk.
Ismét színt és jelzést váltunk, méghozzá a zöldre térünk vissza, de kereszt helyett már egy háromszöget követünk, és ez vezet vissza bennünket a kiindulási pontunkhoz. Ám nem azonnal, mert vár még bennünket egy-két látnivaló. A ligetes erdőből például rálátni Szentendrére és a Dunára, majd felérünk a Kőrösi Csoma Sándor pihenőhelyhez, ahonnan a Bükkös-patak völgyére látunk rá, meg persze a kirándulás elején alulról szemlélt sziklafalakra.
Innen egy keskeny és kanyargó ösvény vezet le Dömörkapuhoz, egyik oldalán erdő, a másikon pedig meredek sziklafal és a mélység. Hangulatos lezárása ez a változatos terepű túrának, ami tavasszal és ősszel – még a teljes lombhullás előtt – a legszebb, amikor rengeteg szín uralja az erdőt.
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
