Mary Ellen Mark munkásságát eddig kevésbé ismerhette a magyar közönség, dacára annak, hogy megkerülhetetlen alakja a 20. századi fotográfiának. Legutóbb – szintén a Mai Manó Házban – Eleanor Macnair fontos fotográfiai referenciákra épülő kiállításán találkozhattunk egy-egy alkotásával. Egyéni kiállítása ugyanakkor nemcsak Magyarországon, hanem az egész közép-európai régióban nem volt még.
Marginalizált női sorsok
A fotós egy nagyon izgalmas időszakban, az 1960-as évek Amerikájában kezdett alkotni, pályája pedig mintegy 50 évet ölel fel. Pálya elején költözött New Yorkba, a társadalmi változások középpontjába, ahol olyan témák jöttek szembe vele, mint a feminista mozgalmak vagy a transzvesztita közösségek, ennek nyomán pedig elmélyült empátiája a marginalizált rétegek, leginkább a nők, a gyermekek helyzete iránt. Az ő életüket dokumentálta mintegy fél évszázadon át a világ különböző részein, női alanyai talán gyakran azért nyíltak meg neki könnyebben, mert maga is női szemszögből közelített hozzájuk.
Mary Ellen Mark szigorúan értelmezte a dokumentarista fotográfiát, a levágások eredetiek, a fotós nagyon kevés utómunkával dolgozott. A Mai Manó Ház mindkét emeletét magában foglaló utazókiállítás másik érdekessége, hogy az anyagot a 2015-ben elhunyt fotográfus maga válogatta össze. Az egyes sorozatokat pedig a fotós személyes hangvételű, lényegre törő szövegei, illetve tőle származó idézetek vezetik be. A kurátori munkát dicséri, hogy ezeket jól olvasható, nagyobb betűtípussal helyezték ki a falakra, nem kell a szemünket erőltetni, ami nem hátrány egy olyan tárlatnál, aminek megértéséhez ilyen sokat adnak hozzá a szövegek.
Ítélkezés helyett empátia
Az anyag súlyos, de van benne feloldozás. Egyrészt azért, mert a komor témák között találunk néhány alkotást, amely Mary Ellen Mark a szellemes oldalát is megmutatja, másrészt pedig azért, mert mély empátiával viseltetik alanyai iránt és közel lép hozzájuk, nincs sajnálat, mert semmiféle ítélkezés nincs. Nem a nehéz körülményeket látjuk magunk előtt vagy az emberi lét leépülését, a fotók olyan mélyen személyesek, hogy nem működnek ezek a társadalmi klisék. Egy drogos anyának, egy leprásokkal foglalkozó apácának vagy egy súlyos beteg kisgyereknek egyformán csodás vágyai lehetnek.
Azt szeretném, ha képeim azokról az alapvető érzelmekről és érzésekről szólnának, amelyeket mindannyian élünk.
– vall erről maga a fotós. Mary Ellen Mark példás tisztelettel és szeretettel áll alanyaihoz, van olyan, akinek életét több évtizeden át is követi. Különösen megrázó ezek közül egy Tiny becenevű kislány sorsa, akivel utcán élő tiniként találkozunk először, innen követjük végig gyermekei születésén át drogfüggőséggel folytatott harcáig. A képek által átfogott évtizedek során látjuk, ahogy a bájos, álmokkal teli kislány arca egyre elgyötörtebbé válik, fakul. A fotós gyermekekkel való kapcsolata egyébként is különleges, saját elmondása szerint úgy tekintett rájuk, mint kis felnőttekre, akiket vagy kedvel, vagy pedig nem, vagy közel tud hozzájuk kerülni, vagy nem. Ennek a különleges látásmódnak az egyik legmegrázóbb alkotása a tízéves Cynthiáról készült fotó, amely a láthatóan súlyos beteg kislányt egy gyönyörű kis ruhában ábrázolja, annak a hatalmas gépnek a társaságában, ami nélkül élete utolsó utolsó időszakában nem tudott volna létezni. A kislány mégis ragaszkodott hozzá, hogy még így is segítsen az őt ellátó kórház recepcióján.
És persze vannak a sorozatok között igazi ászok is, ahol lehet neveket, díjakat pufogtatni, hiszen a fotós a lehető legnagyobb lapok, a LIFE, a New York Times Magazine, a The New Yorker, a Rolling Stone és a Vanity Fair számára is készített képeket. 1975-ben például dolgozott Miloš Forman Száll a kakukk fészkére című filmjének forgatásán. Az alkotást egy Oregoni Állami Kórházban vették fel, itt működött a 81-es kórterem, ahol súlyos mentális problémákkal küzdő, köz- vagy önveszélyes női betegeket helyeztek el. Mary Ellen Mark többévnyi levelezés után végül lehetőséget kapott, hogy fotókat készíthessen a lakók életéről. Kapott egy saját cellát a kórterem mellett, és saját kulcsa volt az elmeosztályhoz.
Készült sorozat Teréz anyáról még azokban az időkben, amikor a nővért nem keresték mindennap újságírók és sajtósok, de a képeken megjelenik Nancy Spungen, Sid Vicious később meggyilkolt partnere, láthatunk ikrekről szóló sorozatot és hajléktalan családot, a cirkuszos tematika (18 indiai cirkusz élete) pedig külön teremben került elhelyezésre. Különleges az a sorozat is, ami hajléktalan tinik életét mutatja be Amerika utcáin. Mark az ekkor született ismeretségek alapján készítette filmrendező férjével, Martin Bell-lel a Streetwise című dokumentumfilmet, ami később Oscar-jelölést is kapott.
A fotográfus munkamódszerében egészen páratlan az a tisztelet és alázat, amivel alanyai felé fordult:
Fontosnak tartom, hogy nyíltan és őszintén beszéljünk azokkal, akiket fényképezünk, hogy tudják, miért tesszük és pontosan mit is csinálunk. Hiszen végső soron a lelkük egy darabját visszük magunkkal.
Ebből a felelősségérzetből fakad az az őszinteség és együttérzés, ami a munkáját áthatja és ezen a páratlan kiállítson is megjelenik. Egyedülálló perspektívából, egy nő kameráján át láthatjuk ezeknek a különleges női sorsoknak az alakulását.
Mary Ellen Mark: Női sorsok a Mai Manó Házban
Program adatai
(Borítókép: Mary Ellen Mark)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
