Az analóg fotózás még mindig nagy divatját éli! Bizonyítékul szolgál az a sok-sok jobbnál jobb fotósbolt Budapesten, amelyek fő koncepciója az analóg technika köré épül. A filmre fotózás nemcsak a bája miatt oly népszerű, hanem mert egy elszánt kezdő fotós is így tanulhatja és értheti meg a fényképezés alapjait. Hiszen a film, az analóg előbb létezett, mint a digitális technika. Az old school fotózás híveihez szólunk most, akár amatőrök, akár profik vagytok, felmértük a terepet, és tapasztalataink alapján összegyűjtöttük a legbiztosabb forrásokat régi-új szenvedélyetekhez, ha filmre, hívásra, fényképezőre vagy csak alaposabb tudásra vágytok a témában.

Fotós kávézók:

Főfoto

A Főfoto igyekszik a budapesti fotósközösség olyan pontja lenni, amely ellát mindent is: egyszerre kávézó, galéria, labor és analógfotó-központ. A Szabó Ervin Könyvtártól nem messze található fotóbirodalomba a bejárás elsőre nem egyértelmű, ugyanis a lakásba egy kis lépcsőn vezet fel az út. Amint belépünk, egy asztalnál az egyik tulaj épp magyarázza valamely fotómasina tulajdonságait, szemben a pult, folyik le a kávé, jobbra pedig beszélgető vagy laptopba, könyvbe merülő vendégek. Ha pedig még beljebb megyünk, akkor vagy kortárs, vagy klasszikus magyar fotókkal találkozhatunk a galériatér falain. A tulajdonosok által saját kezűleg renovált lakást egyébként akkor is érdemes végigjárni, ha a betérésünknek nincs konkrét oka, mert tele van többéves és néhány évtizedes kincsekkel is, így ha kicsit is érdekel a fotográfia és a film története, akkor komplett múzeumi élményt is hazavihetünk innen. Ha még tapogatózunk az analóg rejtelmeiben, a Főfotóban szakértői tanácsot is adnak, de mindenféle fotós kelléket és kiegészítőt is beszerezhetünk – színes és fekete-fehér filmtekercseket, diavetítőket, diafilmeket, fotós szakkönyveket, analóg gépeket, régi polariodokat, sőt színes Instax gépek közül is válogathatunk, de az elkattintott filmtekercsünket is bedobhatjuk hozzájuk hívásra, sőt, néha egy fotós workshopba is belefuthatunk itt.

További infók itt.

Café Analóg

2010-ben döntötte el két barát, hogy közös üzletbe vágnak. Mivel a fotózás mindkettőjük szenvedélye volt, egyikük ráadásul szakmabeli is, adta magát, hogy ebbe az irányba nyissanak. A régi Fogasházban kezdtek, majd a Kazinczy utcában folytatták a munkát, azóta is itt működik sajátos hangulatú fotószentélyük. A Café Analóg nemcsak fotós bolt, hanem szuper találkozási hely is, ahol a fényképezés amatőr és profi szerelmesei is megtalálják, amit keresnek, legyen az valamilyen fotókellék, egy csésze jó kávé vagy a témával kapcsolatos infó. A Café Analógban gépek, filmek, ajándéktárgyak és a Lomography termékek széles skálája mellett laborszolgáltatás, workshopok, bulik is várják az érdeklődőket. 2018-ban pedig a Horánszky utcában, ArtBázis Összművészeti Műhely néven új helyet nyitottak, amely laborként, műteremként is működik.  

További infók itt és itt.

Fotósboltok:

Soós Fotó

Már akkor használt fotócikkekkel foglalkoztak, mikor még nyoma sem volt az analógfotó-láznak. Az üzlet tulajdonosa optikusként kezdett az Ofotértnál, majd 1983-ban saját ötlet nyomán nyitotta meg üzletét, ami az egyik első ilyen profilú bolt volt a városban, azóta pedig használt optikai eszközök forgalmazásával is foglalkoznak. A Wesselényi utcai üzlet a régiségboltok hangulatát is megidézi, minden van, ami analóg fotóhoz kellhet, vagy legalábbis tudják, honnan szerezhető be jó áron, emellett filmelőhívással, negatívok szkennelésével is foglalkoznak.  

További infók itt.

f8 Vintage Camera Shop

Az Ó utcai f8 Vintage Camera Shop világos, retró benyomású belső tere már kívülről hívogat a nagy ablakain át ránk kacsintó fényképezőgépekkel, objektívekkel és filmekkel teli polcaival. Itt lejárt filmekre is akadhatunk, és ha már elég jól bánunk az analóg technikával, akkor bátran megvehetjük, és kísérletezhetünk azzal is, nemcsak azért, mert olcsóbb, hanem mert még izgalmasabb, hogy milyen lesz az előhívott tekercs színvilága. A hívás-, szkennelés-, papírkép- és filmárakról a nagyon minimál webshopjuk árulkodik. Annyira menők és rugalmasak, hogy sürgős esetben hívhatjuk is őket, de a trezor postaládájukba is adhatunk le munkát, amennyiben elkértük tőlük a kódot. És ha ez nem lenne elég, Foxpost automatába is leadhatjuk a filmünket nyitvatartási időn kívül is.

További infók itt.

Syrex Fotó

A Syrex egy kicsi, egyszerű, de nagyszerű fotós bolt a Rózsa utcában, ahol úgy ismerik a filmre fotózást, mint a tenyerüket. Az analógért rajongók mindent megtalálnak itt, amire szükségük lehet, például különböző fajta filmeket, vakukat, állványokat, de a bolt az otthoni előhívás és sötétszoba kialakítása iránt érdeklődő fanatikusoknak is rejt egy s mást, hiszen az üzletben minden olyan eszköz kapható, amely egy igazi sötétkamrához szükséges, például hívófolyadék, hívótank, fixálók, tálcák, tartályok, vörös lámpák, különböző fotópapírok, szűrők, sőt, még a folyamatot kellemesebbé és kényelmesebbé tevő speciális csecsebecsék is. Az üzletben mindig nagyon segítőkészek és beszédesek, igyekeznek mindent megtenni, hogy a helyieknek és a külföldieknek segítsenek megtalálni, amire szükségük van, gyakran megosztanak néhány trükköt, tippet és baráti tanácsot is a látogatókkal. Ebből a boltból kilépve garantáltan sokkal tapasztaltabban távozunk!

További infók itt.

Azúr Vegyszerbolt

A VIII. kerületben, a József körúton, a Harminckettesek tere és az Üllői út között található hely már nagyon-nagyon régi, és annyiban speciális, hogy nem kimondottan fotós bolt, de minden fotós ismeri, aki analóg technikával dolgozik. Az üzlet egészen régi, az 1950-es évek óta létezik, és a fő tevékenysége azóta változatlan: a laboratóriumi és technikai minőségű vegyszerek kiskereskedelmi forgalmazása cégek és magánszemélyek számára egyaránt. Az Azúrban tehát tényleg mindenféle vegyszert kapni, ami az analóg fotózáshoz nélkülözhetetlen, de még olyan különlegességet is, mint a vörösvérlúgsó, amire akkor van szükség, ha barníttatni szeretnénk a képeinket. Legegyszerűbb e-mailben felvenni velük a kapcsolatot, és megírni nekik a listát mindarról, amire szükségünk van, ők pedig megválaszolják, mit mikor és milyen áron kaphatunk meg tőlük.

További infók itt.

Strucc Fotó

A Strucc egy 28 éve alapított, kizárólag analóg technikával foglalkozó üzlet, jelenleg a XIII. kerület Csanádi utca 5.-ben csücsül. A Strucc Fotót pár éve már a Positivespace Kft. üzemelteti, ettől függetlenül az alapító, Berkei Csaba máig oszlopos tagját képezi a bolt mindennapi működésének. Az üzlet fő profilja a filmes fotózáson alapszik. Árulnak filmeket és többfajta fényképezőgépet, a kezdőktől a gyakorlottabb fotósokon át egészen a profikig mindenkinek. Filmek laborálásával is foglalkoznak. Helyben hívnak színes és fekete-fehér filmeket, emellett ők is kapcsolatban állnak Szilas Szilárddal, aki egymaga laborálja az összes ECN-2 mozifilmet és E6 (dia)filmet az országban, így a Struccba az effajta filmeket is beadhatjuk labormunkára. Továbbá szkennelést és papírképek nagyítását is vállalják, és ami talán különleges a Struccban, hogy régi papírképek felújítása és nagyítása céljából is megkereshetjük őket. Ezzel rengeteg embernek segítenek, hiszen a képek nosztalgikus emlékként szolgálnak és jó érzést keltenek bennünk, amit ők a legjobb tudásuk szerint igyekeznek visszaszerezni számunkra.

További infók itt.

Szerviz:

Budapesti Fotószerviz

Fényképezőgép-szerviz a város szívében, írja magáról a cég, a fotószerviz ugyanis az V. kerületben található, a Bajcsy-Zsilinszky út 20. alatt, vagyis a Deák Ferenc tér és az Arany János utca közötti szakaszon, közelebb az utóbbihoz. A több mint 30 éve létező üzlet nemcsak analóg gépekkel foglalkozik, hanem a modern, digitális gépek problémáira is nyújt kielégítő megoldást. Egészen pontosan az analóg fényképezőgépek meg a digitális kompakt és tükörreflexes fényképezőgépek javítása mellett a fényképezőgépek alkatrészeit is tisztítják, karbantartják, ha arra mutatkozik igény, illetve objektívek és vakuk szervizelését is vállalják. A készülékek bevizsgálása pedig ingyenes náluk.

További infók itt.

Előhívás:

lab4art

Az Oktogon közvetlen közelében, az Aradi utca elején egy matricákkal teli kapun át vezet az út egy szerény, de annál profibb, eldugott kis „laboratóriumba”. Ez a lab4art, amely nevéhez hűen a művészetért van, és egy olyan fotólabor, ahol professzionálisan dolgoznak a fotózás nemcsak digitális, de analóg technikájával is. Ha itt tesszük le a filmünket, profi kezekbe kerül, ezután pedig tűkön ülve várhatjuk, hogyan varázsolnak fényképet a legutóbbi filmtekercsünkből. De még mielőtt üres kézzel távoznánk, beszerezhetünk egy új filmet is, amiből van nekik bőven: kapunk náluk 24 vagy 36 kockás tekercset, fekete-fehéret vagy színeset, sőt a Budachrome mozifilmből készített pakkjait is árulják itt, amit egy vállalkozó kedvű budapesti csapat csinál legújabb helyükön, a Bartók Béla úton. Ezenkívül a lab4art dolgozói kiállításokhoz is végeznek analóg kézi nagyítást és digitális gicléenyomtatást, valamint kasíroznak is. Továbbá ha valaki szeretne még mélyebben elmerülni az analóg technikában, akkor volt már rá példa, hogy workshopokat is tartottak a kezdők és a mélyebben érdeklődők számára, ahol például a filmhívás csínját-bínját leshették el.

További infók itt.

Fotológus

Listánk egyik leginkább mainstream versenyzője következik, a Blahánál található Fotológus. A több éve működő üzletben a digitális fotószolgáltatások széles palettáját találjuk, ingyenes applikáció segítségével pedig még egyszerűbben tudunk tőlük ilyen szolgáltatást megrendelni. Ezenkívül gyorsan és jó áron vállalják analóg fotók előhívását is.

További infók itt.

Budachrome

A Bartók Béla úton nemrég megnyitott Budachrome mögött Szemerey Bence áll, aki több mint 10 éve fotózik. Filmre 7-8 éve, újabban pedig speciális mozifilmre is. Ezt a különleges filmet eddig csak nagy tételben lehetett kapni, kis kamerába befűzendő formátumban egyáltalán nem volt elérhető. Bence találta ki, hogy itt az ideje intézményesíteni! Általában kézzel fűzik a mozifilmet, de ők kitaláltak egy saját módszert, hogy lehet gyorsabban nagy mennyiségben, viszont még mindig nagyon jó minőségben fűzni. Így alakult meg a Budachrome filmmárka és fotósbolt a Bartókon. A Budachrome szeretne egy analóg fotós közösséget is létrehozni. Fontos, hogy a nagyon magas minőségű szolgáltatásra törekszenek, és itt nem kell hetekig várni a tekercs elkészítésére, a klasszikus film 3-5 napot, a mozifilm jelenleg 1 hetet vesz igénybe. Online kommunikációjuk teljesen angol nyelven folyik, így az itt élő külföldiek is bátran felkereshetik a boltot!

További infók itt.

Galériák:

Random Galéria

A Budachrome-mal közös helyiségben működik, a Bartók Béla úton a Random kortárs művészeti csoport galériája, ahol jelenleg ugyan egy grafikai kiállítást nézhetünk meg, ám érdemes analóg fotós tartalmakért a Facebookon és az Instagramon is követnünk őket. A kortárs fotóművészeti csoport 2012-ben alakult, és jelenleg 25 tagja van, kurátorok, elméleti szakemberek és képzőművészek is tagjai a szervezetnek, a tagfelvétel pedig jelenleg is zajlik.

További infók itt és itt.

artphoto.hu

2000 óta működnek, elsősorban online galériaként, de 10 éve már saját kiállítótermük is van a forgalmas Bartók Béla úton. Elsősorban kortárs fotóra specializálódtak, számos, analóg technikát használó alkotóval dolgoznak együtt, emellett pedig neves magyar fotóművészek eredeti vintage kópiái, ritkán kiállított ikonikus képei is megtalálhatók a galéria kínálatában.

További infók itt.

Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Ha érdeklődünk az analóg fotózás iránt, viszonylag nehéz elkerülni a műfaj intézményesített fellegvárát, a Nagymező utcai Capa Központot, ahol talán a legteljesebben mutatkoznak be a magyar fotóművészet európai hatáskörű alkotói. A Capa Központ kiállításai mellett a blogokat is nagyon bírjuk. Két jelenleg futó időszakos tárlatot ajánlottunk tőlük a közelmúltban. Az egyik Robert Capa budapesti fotóit mutatja be, a másik pedig a 70-es évek fővárosába kalauzol.

További infók itt

Mai Manó Ház

Szintén kötelező helyszín, ha fotózással ismerkednénk. A ház eredetileg Mai Manó fotográfus otthona volt, a történelem viszontagságai után talált vissza funkciójában a fényképezéshez. Jelenleg izgalmas kiállításoknak ad otthont, de érdemes benézni a harmadik emeleten található Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárba is, ahol ritkaságszámba menő fotótechnikai könyvekkel és fotóalbumokkal ismerkedhetünk. A félemeleten található könyvesbolt kiállítóhelyként is funkcionál, a sajátos hangulatban fotós tárgyú kiadványok között is böngészhetünk.  

További infók itt.

(Borítókép: Szolga Gordana - We Love Budapest)

Címkék