A bodza földjén
Zsámbék festői környezetben fekszik, a Nyakas-hegy lábánál és a Zsámbéki-medencében, ebből pedig már sejthető, hogy az egyébként nem túl nagy városka dimbes-dombos tájékon terül el. Zsámbék és környéke kimondottan sűrű, több kisebb területű település fekszik egymáshoz egészen közel, már-már összenőve egymással: Tök, Perbál, Páty, Herceghalom, Mány, Bicske, Szomor, Budajenő, de Etyek sem esik messze innen.
Budapestről indulva Budakeszi felé indulunk el, ha ide szeretnénk eljutni. Sok választásunk egyébként nincs: a vonat erre nem jár, úgyhogy autóba ülve tudjuk becélozni magunkat, vagy jöhetünk távolsági busszal a Széll Kálmán térről, ami pedig elég sűrűn jár hétvégén is. Felmerülhet még a kerékpározás ötlete is, de egyfelől jó tudni, hogy az autóút mellett kell haladni, másfelől pedig említettük, hogy dimbes-dombos a környék, így combos és gyakorlott bringás legyen a talpán, aki bevállalja a két kerékkel Zsámbékra kihívást. Persze amit itt találunk, az kárpótol a fáradságért, méghozzá bőven.
Zsámbék nevéről sokáig az a tévhit élt, hogy a zsombék szóból ered, de ez téves megközelítése a valóságnak. Ami pedig az, hogy a település nevének a bodzához van köze, ami latinul úgy hangzik, hogy sambucus. Ezt pedig az 1220-as évek elején itt letelepedő, gyökeret eresztő és templomot építő premontrei szerzeteseknek köszönhetjük. Legalábbis az első írásos említése a bodzának helyileg ide kötődik, és abból az időből származik, amikor a szerzetesek megtelepedtek Zsámbékon.
A bodzakapcsolatnak még konkrét nyoma is van a településen, egy eredeti főhajtás, amihez még maga a természet is segítséget nyújt. Az ún. régi Szomori út mentén áll egy Zsámbék nevű emlékfa, amit akár a játékos természet jelképének is tekinthetünk. Ugyanis ez egy öreg eperfa, amiből azonban egy másik, egy bodzafa nyílik, vagyis az öreg fa táplálja a fiatal fát. Mellette emlékkő áll, azon pedig a településen élő költő, Lackfi János egyik verse olvasható, méghozzá stílszerűen az, ami a bodza és Zsámbék kapcsolatáról mesél, természetesen rímbe szedve és játékosan.
Kereskedők, szerzetesek, svábok
Zsámbék történelmi település, ahol az egyik legismertebb középkori emlékünk található, a romtemplom. De már ezt megelőzően is éltek itt emberek, és nemcsak a rómaiak, hanem már előttük is, ráadásul fejlett népek. A település legalább a török időkig fontos kereskedelmi útvonal volt, és erre már a kelta időkből származik kézzelfogható bizonyíték: egy postakocsi maradványait tárták fel Zsámbékon. A kelta mellett találtak itt a régészek római meg avar kori emlékeket is, sőt a leletek egészen a paleolitikumig visszavezetnek bennünket az időben. Az egyik legizgalmasabb feltárt tárgy – a már említett postakocsi mellett – az egyik legkorábbi zenei emlékünk, egy bronzból készült harsona.
A honfoglalás után nem sokkal kezdett a környék betelepülni, és ezzel párhuzamosan a jelentősége is nőni kezdett, elsősorban azért, mert a település az Esztergom és Székesfehérvár közti kereskedelmi útvonalon feküdt. Ez az előnye aztán sokáig, évszázadokon át kitartott. A közel 25 éven át uralkodó III. Béla a francia király húgát vette nőül, és ő adományozta az asszonnyal az országba érkező Aynard lovagnak Zsámbékot és környékét, majd később az ő utódai pedig felépíttették az akkor már ott állt kőtemplom helyén azt a késő román kori gótikus bazilikát és kolostort, aminek a romjaira a ma embere rácsodálkozik. Az építkezés végül a tatárjárás után fejeződött be, és mind a templomot, mind a kolostort a Szent Norbert által Franciaországban alapított premontrei rend irányította.
A tatárok visszavonulását követően épült fel a későbbi kastély helyén a vár, körülötte pedig az udvarház, de mivel a környék fontos kereskedelmi útvonal volt, hamar megjelentek a kereskedők és az iparosok is, így Zsámbék gyors fejlődésnek indult. Mátyás mezővárosi rangra emelte a települést, amit fiára, Corvin Jánosra hagyott. Az országba betörő törökök nem pusztították el, mert a település jelentőségével számoltak ők is, így sok más elfoglalt várossal és faluval szemben nem a földdel tették egyenlővé, hanem megerősítették, leszámítva az ekkor erősen megrongálódott templomot meg kolostort, és a lakossággal sem bántak kesztyűs kézzel.
A török kiűzését követően a környék a Zichy család birtokába került. Ők építették fel a ma is ott álló barokk kastélyt a vár helyén, és ők telepítették be a gyorsan meghatározóvá vált sváb lakosságot. A dolgos sváboknak köszönhetően pedig Zsámbék gyorsan gazdasági tényezővé vált, fontos mezővárossá, ami a szőlő és a bor miatt vált híressé. Bár ekkoriban állították helyre a templomot és a kolostort is, egy földrengés ismét alaposan megrongálta, és ezt követően már ráhagyták a sorsát az enyészetre – egészen a 19. század végéig, amikor is az éppen akkor megszülető műemlékvédelem vette a szárnyai alá.
A 2. világháború során a környék komoly harcok színhelye volt a fővárost bekerítő hadműveletek miatt. A harcokat végül szerencsésen megúszta a település, ám utána sem maradt el a tragédia: 1946-ban az addig meghatározó sváb lakosság nagy többségét kitelepítették, és az Alföldről érkezettekkel töltötték fel a lakosságot. Bár manapság Zsámbék tisztelettel őrzi az egykor itt élt svábok emlékét, csak kevesen vallják magukat német ajkúnak. Pedig a 2009 nyara óta városnak számító, de valójában inkább községméretű és -arculatú Zsámbék olyan tüchtig, takaros portákkal van tele, hogy már-már olyan érzésünk támad, mintha csak Ausztriában, svájci német vagy bajor földön járnánk.
A jó helyen lenni
Zsámbék és környéke annyi minden szépet és jót kínál, hogy minimum egy hétvégét eltölthet itt az ember simán, péntek délutántól vasárnap estig: se látnivalóból, se kirándulóhelyből nincs hiány. Ha busszal érkezünk, a településen több megálló is van, de érdemes a buszforduló nevű végállomáson leszállni, mert az Zsámbék központjában van, közvetlen szomszédságában a település főtereken is értelmezhető Szent István király teret találjuk. Na és ha valahonnan, akkor innen nincs messze semmi. Sőt, Zsámbék eleve olyan település, hogy a legfontosabb látnivalói egymáshoz elég közel esnek, egy 1-2 km-es sugarú körön belül találhatók.
A tökéletes szállás megtalálása nagyon fontos pontja egy hétvégi kiruccanásnak, mert a szállás ilyenkor olyan célt szolgál, mint egy madárnak a puha fészek: reggel innen repülünk ki, este pedig ide érkezünk vissza, és mivel egész nap csak megyünk, kellőképpen elfáradunk, így nem mindegy, hol és milyen körülmények között hajtjuk álomra a fejünket, hol pihenjük ki az aznapi fáradtságot. Zsámbékon sok a látnivaló, ezért viszonylag magas az ide érkező utazók, túrázók és kirándulók, na meg a turisták száma, így szállást is könnyen találni. Mi ezúttal a Szépia Hotelt választottuk, ami a buszvégállomástól pár perc sétára található, és azon túl, hogy a szoba nem csak kényelmes meg szép és otthonos volt, maga a hotel is szolgál programnak beillő szolgáltatásokkal, ha nem lenne elég Zsámbék és látnivalói.
A 2008-ban megnyitott Szépia eredetileg sporthotel volt, és ugyan azóta sok víz lefolyt a Dunán, és változott némiképp az alapképlet, ezt az oldalát továbbra is megtartotta a hely. Az ide érkező vendégeket wellnessrészleg, úszómedence, foci- és teniszpálya várja, a gyerekeket pedig helyes kis játszóterek, egy sima meg egy vizes, és lehet még bowlingozni meg squasholni is, nem beszélve a csocsóról. Mivel konferenciatermek is vannak a kétszárnyú épületben, céges rendezvényekre is alkalmas a Szépia, vagy akár esküvő megtartására is. A konyha kifogástalan és változatos, így egy zsámbéki kirándulásos napot nyithatunk egy kiadós reggelivel, és utána is jólesik pár pihentető falat vacsorára.
Bejárni Zsámbékot
Zsámbékban az a jó, hogy ha megnézünk mindent, amit a település és környéke kínál, gyakorlatilag az egészet oda-vissza bejárhatjuk, szinte nem marad utca, amerre ne fordultunk volna meg. A hatalmas Zichy-kastély ugyan nem látogatható, mert 1924 óta oktatási intézmény, jelenleg a premontrei rend fenntartásában lévő Keresztelő Szent János Iskolaközpont működik. Az iskola előtti téren találjuk a település turistaközpontját, ahol információhoz juthatunk, vagy kerékpárt bérelhetünk, itt áll a sváb kitelepítési emlékmű, és a vadregényes hangulatú Zárdakert a közepén egy kis tavacskával, ahol a nagy nyári melegben kellemes hűvösséget biztosítanak a sűrű lombú fák.
A Zárdakerten és a mellette lévő játszótéren keresztül kijutunk a Magyar utca és a Petőfi Sándor utca sarkán álló Barokk Katolikus Templomhoz, ami önmagában is szép látvány, de a templomkertben is találunk még látnivalót. Egyfelől mind a két világháború áldozatai előtt tisztelgő emlékműveket, másfelől pedig egy méretes botanikus kertet, ami aszerint van több nagyobb ágyásra osztva, hogy melyik növény vagy növénycsoport mire jó, erről pedig kis tájékoztató táblák világosítják fel a kíváncsiskodókat. Aztán kicsit lejjebb a Magyar utcán található egy igazi különlegesség, személyes kedvencem, az, ami leginkább levett a lábamról Zsámbékon járva: a Lámpamúzeum, ami az első ilyen típusú kismúzeum volt Európában, amikor 1971-ben megnyitott.
A Lámpamúzeumot megalapító Borus Ferenc eredetileg egy bormúzeumot nyitott még valamikor a 60-as években, és az addig összegyűjtött palackozott italai kerültek a polcokra. De mivel a kiállító tér stílszerűen egy borospincében volt, szüksége volt világítóeszközökre. És amikor egy ponton azt érzékelte, hogy micsoda csoda lámpák kerültek a birtokába, módosított az eredeti elképzelésén; így született meg a Lámpamúzeum, ami manapság Zsámbék egyik büszkesége, akárcsak a múzeumalapító, aki pár évvel 90 fölött jár. A gyűjteménye az évek során folyamatosan nőtt, közben a gyűjtésbe beszállt Borus Ferenc lánya is, és a lámpahadtest akkorára nőtt, hogy nagyobb, a jelenlegi helyére kellett költöztetni.
A lámpák között akad mindenféle: 200 éves régiségek, természetesen nagyon jó állapotban, meg ipari műemléknek is beillő darabok. Vagyis mindenféle világítóeszköz, amire rá lehet mondani, hogy lámpa. Felbecsülhetetlen értékű a gyűjtemény, ami összesen három helyiségben látható, nagyrészt vitrinekbe zárva. Legalább a fele, de lehet, hogy még több is, képző- vagy iparművészeti alkotásnak is elmegy, például a meisseni porcelán vagy a kovácsoltvas lámpák. A múzeum egyébként némi helytörténeti ízzel is bír, mivel a lámpák mellett a sváb paraszti életmód jellegzetes tárgyai is helyet kaptak, továbbá helyi képzőművészek festményei, illetve rajzai.
A Lámpamúzeumból visszafelé indulva juthatunk fel a dimbes-dombos Zsámbék legmagasabb pontjára, ahol a romtemplom áll. Útközben azonban elhaladunk a Törökkút mellett, amiről sokáig azt hitték, hogy a török időkből maradt meg, de aztán a komolyabb kutatások bebizonyították, hogy ha a forrásnak van is köze a török időkhöz, a kétszintes kút akkor is jóval később, a 19. században épült. A forrás érdekessége, hogy a legnagyobb hidegben sem fagy be, és a szomszédos Zárdakert tavát táplálja. Viszont egy renoválás nem ártana neki, mert idő közben került a belsejébe egy-két nem odaillő és nem is túl esztétikus graffiti.
Innen, egy kis mászást követően jutunk fel a romtemplomhoz, ami messziről szemlélve is egy csoda, ám közelről meg még inkább az, ha pedig a romos falak között sétálunk, akkor pedig igazán megérint bennünket a múlt szele. Lenyűgöző építmény lehetett ez a középkorban, mert még romos állapotában is eltátja tőle az ember a száját. Szó volt róla, hogy visszaállítják az eredeti állapotába, és csak remélni tudjuk – elnézve a budai vagy a miskolci várak rekonstrukcióját –, hogy erre sosem kerül sor. A romtemplom bónusza, hogy innen szépséges panoráma nyílik Zsámbékra meg a környékre, bár nem ez a legszebb, az egy másik pontja a településnek.
Távol eső szépségek és izgalmak
Zsámbékon, mint említettem, közel esnek egymáshoz a látnivalók, legalábbis a többségük, mert van ám pár olyan is, amelyekhez menni kell, kissé kívül esnek a belső részen látható szépségekhez képest. De csak zsámbéki viszonylatban, mert azért súlyos kilométereket egyikhez sem kell gyalogolni. A romtemplomtól előbb érdemes a település egyik szélén álló pestiskápolnát megnézni, amit a Zichy család emeltetett 1740-ben, a pestisjárvány (1738–39) lecsengését követő évben az összesen 827 halálos áldozat emlékére, akik között ott volt Mária Jozefa, Zichy Miklós egyetlen lánya is. Van még a pestisnek egy emlékoszlopa is, ami pedig a kastéllyal szemben áll.
A pestiskápolna után érdemes becélozni a Szent Vendel Domborműves Népi Lakóházat, röviden sváb tájházat, ami Zsámbék legrégebbi épülete. Az 1740-es években az első betelepítési hullámmal érkezett gazdag sváb állattenyésztő, Melchior Keller építtette. Bár az egész település tele van ilyen régi, hosszú tornácos, takaros portával, ezt messziről fel lehet ismerni a homlokzatán látható Szent Vendel-domborműről (ő a pásztorok védőszentje). A tájház kéthetente hétvégén van nyitva, vagy előzetesen kell bejelentkezni, egyébként csak kintről mustrálható meg. Bent kézzel festett és faragott, régi bútorok találhatók, és megismerhetjük, hogyan éltek régen Zsámbékon a sváb gazdálkodók.
Innen girbegurba, meredek, de nem olyan hosszú út vezet fel a Kálvária-dombra, ahova azért is érdemes felmenni, mert a legszebb kilátás innen, a három kereszt mellett állva tárul a szemünk elé. Olyan, amit fotókon is szívesen megörökít az ember. És még mindig nem értünk a látnivalók végére, bár ami még hátravan, ahhoz el kell hagynunk Zsámbékot, még akkor is, ha ide esnek közel. Az egyik érdekesség a Herceghalom felé vezető út mentén található. Ez Zsámbék egyetlen ipari műemléke, egy 18. században épült vízimalom maradványa. A másik pedig a Zsámbéki Rakétabázis, ami pedig a Szomorra vezető út mellett elterülő 15 hektáros kiállítóhely. A bázis a hidegháború során légvédelmi feladatokat látott el, majd 1990-ben bezárták. Ide is csak előzetes bejelentkezéssel vagy a nyílt hétvégéken lehet bejutni. Ha pedig bent vagyunk, bunkereket, fedezékeket, járműveket, fegyvereket és kiállításokat nézhetünk meg.
Ne csak menjünk, együnk is
Ha már annyit jövünk-megyünk egész nap, időről időre megéhezik az ember. Zsámbékon is van pár remek kajás hely erre a célra. A Szent István téren találjuk a Nimbus pékséget, aminek a központja ugyan a szomszédos Szomoron van, de itt és Budakeszin is megtaláljuk egy-egy üzletüket, ráadásul a zsámbékinak van egy hangulatos belső udvara is. A Nimbustól szó szerint két lépésre találjuk a bizonyítékát, hogy Zsámbékon is szeretik a lángost, ugyanis van itt egy lángosos, ami vasárnapot leszámítva mindig korán reggel nyit, és 10-10.30 körül már bezár, de addig hosszú sor áll előtte folyamatosan. Ebédre a tér szomszédságában található kézműves burgerezőt ajánljuk, a Trafik Burgert, ahol azonban nemcsak hamburgerek kaphatók, hanem különféle tálak, saláták és kebabok is (Budakeszin is van egy üzletük). A Lámpamúzeummal szemben pedig a tradicionális olasz ízeket előnyben részesítőket várja némi gasztroizgalom a Notte Trattoria képében.
Végül az édesszájúaknak két cukrászdára hívjuk fel a figyelmét, ráadásul mind a kettő helyi legendának számít, legalábbis szemmel láthatóan megállás nélkül tódulnak ide a népek, a mi nem is csoda. Akármit kóstoltam (süti, kávé, fagyi és pogácsa), mindegyik után hálát rebegtem Szent Honoratusnak, a pékek és cukrászok védőszentjének, hogy erre a két helyre, a Szent István téri Fészekbe és a Zichy-kastély közelében, a Mányi út mellett található Kálmán cukrászdába vezérelt. Zsámbékon járva egyiket sem szabad kihagyni, mint ahogy semmi mást sem, amiről szó esett e szemrevaló, hangulatos és nagyon takaros kis település kapcsán.
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
