Két p vagy egy p?
Először is tisztázzunk egy nagyon fontos kérdést a Lupa-sziget kapcsán, mert az ember hol ebbe, hol abba az írásmódba fut bele. Bár viszonylag hamar kideríthető, hogy a hivatalos az egyetlen p-s verzió, de akkor miért használják sokan még mindig a másik változatot? A válasz egyszerű: mert az az eredeti, és voltaképp az lenne a helyes is. De valahogy az elmúlt évtizedek során az egyik p fokozatosan kikopott a sziget nevéből, de ha valaki kettővel írja le, akkor sem lő mellé, nem követ el hibát, még ha hivatalosan nem is ez a helyes.
A sziget neve az 1930-as években lezajlott közművesítés és beépítés előtt attól függően változott, hogy épp ki volt a tulajdonos. Az 1800-as évek közepén Luppa Péter szerb–magyar közgazdász és földbirtokos vette meg a területet. Luppa a környék népszerű figurája volt, kissé különc és bevállalós ember, aki fiatalon Bécsből indulva a Fekete-tengerig evezett, később pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy pomázi birtokán mintagazdaságot vezetett. 1904-ben elhunyt, ám a sziget még pár évtizedig a családjáé maradt. Amikor az 1930-as évek elején eladták, az azt megvásárló Helvétia Építő és Ingatlan Rt. megtartotta az előző tulajdonos nevét, már csak tiszteletből is, merthogy Luppa Péter a térség országgyűlési képviselőjeként sokat tett e vidék fejlődéséért.
Lakatlan szigetből belakott sziget
A már említett Helvétia Építő és Ingatlan Rt. – az ő projektjük volt a Napraforgó utcai lakótelep is – közművesítette és lakhatóvá tette az addig teljesen lakatlan, burjánzó szigetet, merthogy látták benne a potenciált: megsejtették, hogy pazar és különleges üdülőövezet válhat belőle. Miután felparcellázták a szigetet, és elkezdték árusítani a telkeket. Ezek mérete nyolcvan és száztíz négyszögöl között mozgott, az áruk pedig ezerkétszáz, illetve ezernyolcszáz pengő között, és bizonyos feltételek teljesülése esetén a telkek árát részletre is ki lehetett fizetni. Természetesen így is két vevőkörből kerültek ki az új telektulajdonosok: a módosabb polgárok (ügyvédek, orvosok, nagyvállalkozók) és a hagyományos uralkodó osztály, az arisztokrata elit tagjai közül.
Az építkezés viszonylag lassan haladt, mivel a szigetre nem vezetett híd. Minden alapanyagot hajóval szállítottak oda, majd egy ideiglenes hidat is emeltek. Az első épületek végül 1934-re épültek fel. A házak hasonlósága annak volt köszönhető, hogy a Helvétia Rt. részben azokat az építészeket kérte fel, akik a Napraforgó utcai tervezésben is részt vettek. Kozma Lajosnak saját telke is volt a szigeten (további épülettervezők: Forbát Alfréd, Körner József, Farkas Endre és György, majd később Dévényi Tamás). Az egységes arculatra és annak megőrzésére való törekvés aztán elég hamar gyökeret eresztett a Lupán, amire nagy gondot fordított az 1934 végén a Fészek Klubban megalakult Budakalász-Lupaszigeti Fürdőegyesület. Ez a szervezet azzal a szándékkal jött létre, hogy miután a beruházó levonult a területről, átvegye és irányítsa a sziget üzemeltetését, és a tulajdonosok érdekeit képviselje.
A szigeten 1941-re már 33 ház állt, 1947-re azonban mindössze további két épülettel nőtt a számuk. A II. világháború ugyan megkímélte a területet, de közben volt egy olyan jeges ár 1944–45 telén, amilyen előtte még sohasem, és ami egész sok házzal csúnyán elbánt, ezek pedig a háborút követően ott álltak romosan, lakatlanul. Aztán a sérült épületeket helyrehozták, sőt emeltek újabbakat is, jelenleg 45–50 között van a számuk.
A Lupa telkeinek első tulajdonosai, mint említettük, a tehetősek közül kerültek ki, akik jellemzően a feleségüknek vették meg a kis birtokot, mint ahogy tette ezt az építész Kozma Lajos, vagy a neves irodalomtörténész, író és mecénás Hatvany Lajos. Általában fővárosiak vagy Budapest környékiek voltak a vevők, de akadtak kivételek is, mint például dr. Kovács József, aki Debrecenben volt orvosprofesszor. Művészek is költöztek a szigetre, olyanok, mint a Meseautó forgatókönyvírója, az író-dramaturg Vitéz Miklós, Molnár C. Pál festőművész vagy a színész Páger Antal. Van, akinek a családja a mai napig telektulajdonos (pl. Molnár C. Pálé), de olyan is akad, akinek annyira nem jött be a Lupa, és pár év után eladta a telket, mint Kozma Lajos, akitől Walter Rózsi és a férje vásárolta meg.
A tulajdonosok között már a kezdet kezdetén voltak szervezetek is, mint például az Országgyűlési Tisztviselők Sportclubja vagy a Magyar Atlétikai Club evezős szakosztálya, majd a II. világháborút követően pár vállalati üdülőt is kialakítottak a szigeten. De a háború után egyébként is jócskán megváltozott a tulajdonosi kör, a párt felső vezetésébe tartozók, valamint a pártvonalon jól fekvők szereztek itt telket maguknak. Vagy például a filmes Bacsó Péter családja is, a rendező pedig itt forgatta le az első filmjét. A váltás nem volt nehéz, mert az előző tulajdonosi kör a háború előtti elit tagjaiból került ki, akik a háború után elhagyták az országot, és csak azt tudták magukkal vinni, ami mozdítható volt, vagy maradtak, de megfosztották őket minden vagyonuktól, vagy – mondjuk – zsidó származásuk miatt túl sem élték a háborút.
Megnézni napjaink Lupáját
Ha Szentendre és Leányfalu irányába teker az ember, vagy ha csak a vadregényes budakalászi ártéri erdőt célozza meg, a Lupát is érinteni fogja, és első látásra megérzi a szigetről érkező vonzást. A lábakon álló, színes, szögletes alakú, Bauhaus-hatású házak hívogatóan tekintenek át a partra. És előbb-utóbb a kíváncsi ember kompra is száll. A sziget mesés, időnként egészen karibi hangulatú környezetében sétálni hasonló ahhoz, mint amikor a Napraforgó utcában vagy a Wekerlén tesszük ugyanezt, csak hát az élmény annyival még nagyobb, hogy amikor a komppal átmegyünk erre a nem túl nagy szigetre, az kicsit olyan,
mintha a civilizációt is magunk mögött hagynánk.
Az már a partról is látszik, hogy a Lupa egy majdhogynem teljesen zárt világ. Eleve nem nagy, így aztán a 45–50 telek gyakorlatilag be is lakja szinte a teljes szigetet. Nem vezet oda híd, mindössze a parti legendától, az Ebihal büfétől visz át egy kis komp, ami óránként jár, és egyszerre nem fér fel rá sok ember, pláne, ha kerékpárral mennénk át (oda-vissza bringával 1800 Ft a fuvardíj), mint ahogy mi is tettük a közelmúltban. Vagyis a sziget sosincs tele, úgy sétálhatunk vagy kerekezhetünk fel-alá, vagy mehetünk le a vízhez, hogy szinte alig találkozunk valakivel, akit pedig látunk, az jórészt a saját telkén tesz-vesz, vagy a sziget közepén álló egyetlen vendéglátóipari egységben, Sanyi bácsi büféjében eszik-iszik.
A Lupa-szigetre besétálva az idő előbb lelassul, majd szinte megáll, elkezd visszafelé pörögni, de azt is cammogva, aztán tényleg megáll, ez pedig leginkább az időtlenségre emlékeztet, ami velünk is marad, amíg vissza nem térünk a partra, a civilizációba.
Egyébként minél tovább vagyunk a szigeten, annál nehezebb visszamenni.
A Lupa főutcájának becézett platánsor az első, amivel találkozunk, tavaly ez lett az év fasora, és amikor végignéz rajta az ember, nem is vonja kétségbe a döntés helyességét.
A fasor mindkét oldalán sorakoznak a telkek, nagy részük lakott, de van pár elhagyatott. Utóbbiakon látszik, hogy a tulajdonos jó rég nem járt a szigeten. Az épületek mindegyike megállásra késztet, sőt van egy-két egészen különleges forma, persze mindegyik lábakon áll és a Minecraftot idézi. Van köztük valamiféle egységesség, de mint megtudjuk, van is erre vonatkozó szigorú rendelet: bármilyen házat nem lehetett itt építeni. A növényzet burjánzó, helyenként kicsit őserdős hangulatú, pedig épp szárazság idején jártunk a Lupán, amikor a Duna is extrém alacsony vízállású. Persze ez is kedvező, hisz a sziget két végén széles földnyelvek bukkannak elő a víz alól, amelyekre ki lehet sétálni, majd visszatekintve egészen csodás látványban lesz részünk: a Dunát két ágra szelő, dús növényzetű Lupára tekintünk vissza.
Ha az ember átmegy egyszer az életben a Lupára (én személy szerint kötelezővé tenném, annyira jólesik a léleknek ott időzni kicsit), akkor át fog többször is, legalábbis a vágy benne lesz mindig. Amikor átjutunk a sziget másik, Szentendrei-sziget felőli oldalára, megláthatunk ott egy sokat emlegetett vízi legendát, az úgynevezett Egyfás-szigetet. Az idősebbek emlékezhetnek rá a régi papír 10 forintosról: annak hátoldalán volt látható Jankó János Folyóparti táj című képe, ami ezt a tenyérnyi szigetet ábrázolja. Normál vízállás idején szinte csak a fa látszik belőle – ami igazából kettő, csak eléggé összenőttek, így olyan, mintha egy lenne –, illetve körülötte némi kis földdarab. A Szentendrei-szigethez közelebb fekszik, de a Lupáról talán jobban látható, és innen sincs messze. Egészen páratlan látvány ez a kivételes természeti képződmény. Nem is lehetne máshol, csakis itt.
Források:
- Ablonczy Balázs: Rejtelmes sziget – A Luppa-szigeti nyaralótelep első másfél évtizede, 1934–1950. In: H. Németh István-Szívós Erika-Tóth Árpád (szerk.): A város és társadalma. Tanulmányok Bácskai Vera tiszteletére. Budapest, 2011, Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület
- A sziget története, lupasziget.hu
- Jancsó Ágnes: A Lupa-sziget lakatlan sziget volt, ma a Duna paradicsoma, kepmas.hu
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
