Április 27-én, vasárnap tartják évadnyitó Kirajzásukat a budapesti személyhajósok. Az ingyenes programon közel 30 személyhajó hagyja majd el a kikötőket, hogy aztán alakzatba fejlődve páratlan látványt nyújtsanak a Duna budapesti szakaszán.

A hajós ünnepen a 205 éves pest-budai hajózás értékeit szeretnék bemutatni a szervezők. Az április 27-én 10 órakor kezdődő, valamennyi fővárosi személyhajó részvételével zajló Kirajzáson térítésmentesen vehetnek részt az érdeklődők, azonban a személyhajók befogadóképességének korlátozottsága miatt ingyenes jegyvásárlás szükséges, amit ezen a linken tehettek meg.

A szervezők gyermekotthonok lakóit, illetve civil szervezeteket is meghívtak a Kirajzásra, így az egyénileg jelentkező érdeklődők mellett több száz gyermek is élvezheti a budapesti sétahajózás nyújtotta élményeket.

(Borítókép: Személyhajósok Szövetsége)

Címkék