Törökbálint igazán nincs messze Budapesttől: mehetünk autóval vagy Kelenföldről a 173-as busszal, aminek ráadásul pont ott van az egyik megállója, ahonnan a túránk indul. Vonattal is érkezhetünk, az állomástól némi gyaloglás után jutunk el az indulási helyre, a Munkácsy Mihály Művelődési Házig. Az épülettel szemben, felfelé menetben kezdődik az 5-6 km hosszú kirándulás, ami nagyjából 2 óra alatt megjárható, és szinte csak az elején van egy kis kaptató, utána már nem lesz részünk különösebb megerőltetésben. Így hát nyugodtan gyönyörködhetünk az éledő tavaszi természetben.
Kilátó és madárfütty
Az említett felfelé menetelés sem tart sokáig, ráadásul nagyon hangulatos az utca (Pelsőczy Ferenc utca), amin haladunk, és a tetején fogad az első állomás: egy barokk plébániatemplom és az azzal nagyjából szemben álló, hangulatos Xavéri Szent Ferenc-kápolna. A kettő között vezet az utunk tovább, be az erdőbe, és a zöld jelzés mentén elég hamar feljutunk a hegygerincre. Barátságos hangulatú az ösvény és környéke, ráadásul sűrűn aggattak a fákra etetőket, így ha óvatosan haladunk és figyelünk, nemcsak halljuk a madarakat, hanem látjuk is.
Egy nem túl hosszú erdei kanyargás után érkezünk el az Anna-hegyi kilátóhoz, ami egy hatalmas, acélszerkezetes monstrum, és ránézve először elbizonytalanodik az ember, hogy vajon tényleg meg akarja-e mászni.
A fentről elénk táruló látvány azonban bőven megéri a fáradságot.
Vegyünk hát egy nagy levegőt, és lépcsőzzünk csak fel a tetejére! Egészen messzire ellátni innen: Törökbálintot is alaposan szemügyre vehetjük, akárcsak a budai hegyeket, a Tétényi-fennsíkot vagy Budaörsöt, de ellátni a Dunán túlra, azaz Pestre is. Egy biztos: amilyen nehezen veszi rá magát az ember, hogy felmásszon, annyira nehéz lesz elszakadni a látványtól és folytatni a túrát.
Tornácos házak és a Kálvária-domb
A kilátó után egy rövidebb szakaszon visszatérünk a civilizációba: az út egyik oldalán kertes házak állnak, a másikon viszont az erdő. Többször invitál minket a sűrűbe egy-egy ösvény, de érdemes a telefonunkra letölteni a túra GPX-térképét, az megmutatja ugyanis, mikor és hol kell áttérni ezekre. Egy kis üröm az örömben, hogy a séta egy nem túl hosszú részén közel fut az autópálya, így folyamatosan behallatszik a zúgás, ám egy idő után szinte észrevétlenül elhal, és ismét csak a madárcsicsergés kísér az utunkon.
Az Anna-hegyről lassan átérünk a József-hegyre, és mivel itt piknikezőhely is akad, akár le is telepedhetünk egy rövid időre. Már csak azért is, mert aztán rövidesen kiérünk az erdőből, Törökbálint Ófalu részén találjuk magunkat, és hangulatos, takaros, tornácos házak között vezet vissza az út a kiindulási ponthoz. Látnivaló persze itt is akad:
kicsit olyan, mintha egy tetszetős terepasztalon sétálna az ember.
Sőt, a művház mögött áll a Kálvária-domb, hazaindulás előtt azt is érdemes megmászni, hiszen onnan is szétnézhetünk. Ha pedig nem fáradtunk ki, a törökbálinti horgásztó partján is tehetünk egy levezető sétát.
