Már négy sündisznó számára nyújt téli búvóhelyet a II. kerületi sünteleltető, a Sün Diego, ami az önkormányzat segítségével jöhetett létre. Az Állatmentő Liga önkénteseinek köszönhetően nem sokáig maradt lakók nélkül.

Már négy lakója van a II. kerületi sünteleltetőnek. Pufi, Peti és Szotyi mellé megérkezett Bors is. Az állatokat egyelőre ritkán látni, de a mostani meleg időben elfogyasztják a nekik kitett élelmet. 

A Sün Diego névre keresztelt, elkerített kis térségben miniólakat helyeztek ki számukra, amelyek a II. kerület kedvelt épületeit idézik fel, így a kis tüskések úgy érezhetik magukat, mintha Gül Baba türbéjében vagy az Öntödei Múzeumban pihennének tavaszig. A december végén nyílt telelő azoknak az 500 grammnál nagyobb súlyú sünöknek nyújt segítséget, melyek nem találtak maguknak búvóhelyet a téli időszakra.   

A II. kerület, a főváros egyik legzöldebb kerülete, kertekkel és erdőkkel, az emberek mellett igen sok kisállatnak is otthont nyújt. A sünteleltető lakóinak zavartalan pihenése miatt arra kérik a környéken sétáló embereket, hogy ne hangoskodjanak és ne tegyenek ki eleséget az itt telelő süniknek, amikről állatorvosi vizsgálat után szakemberek és önkéntesek gondoskodnak.

Forrás: Őrsi Gergely - Facebook

(Borítókép: Őrsi Gergely - Facebook)

Címkék